.:7.fejezet:.

.: Here I am :.

A dobozban egyetlen egy ruha volt. Az a ruha, amiért évekkel ezelőtt könyörögtem anyának, de nem vette meg. Az a ruha, amit másnap Jessicán láttam. Akkor vesztünk össze először olyan miatt, ami neki volt, nekem pedig nem. 1 hétig nem is beszéltünk, összes kommunikációnk egy halk 'Szia' volt, mikor az utcán találkoztunk. Semmi több nem volt, utána pedig elköltöztek, így minden kommunikáció megszűnt kettőnk között. Gyorsan felkaptam a dobozt, majd a fürdőn keresztül átmentem a másik szobába. A függönyt elhúztam, az ajtót becsuktam, úgy kezdtem neki az öltözésnek. Mikor a ruhát kivettem a dobozból, egy pár cipőt és egy újabb kis papírt találtam a doboz aljába. Kezembe vettem a fekete magassarkút, majd a kis üzenetet kezdtem el olvasni. 

"Szia Hope!
Remélem nem haragszol már rám, ha mégis, akkor remélem a ruhával kibékítettelek. Tudom, hogy nem kedvenced a magassarkú hordása, de nagyon szépen kérlek, ma, ha elmegyek érted, ez legyen a lábadon.. Majd meglátod, miért.. 8-kor találkozunk.. Jessica.xx"
Mosolyogva néztem egy darabig a lapot, majd a falon lévő órára pillantottam. Van 2 órám elkészülni, utána jön Jess. A bőröndömet az ágyra tettem le, majd a cipzárt elhúzva nyitottam fel, hogy fehérneműt keressek magamnak a ruha alá. Mikor megtaláltam a megfelelő pánt nélküli fehér melltartót és hozzá illő bugyit, a fürdőbe futottam. Rekord gyorsasággal lezuhanyoztam, majd felvettem ruháimat. A cipőt még későbbre tartogattam, nem szerettem volna az első lépéseknél elesni. Cipőmet a kezembe fogva futottam le a nappaliba, ahol nem láttam Mat-et. A konyhába mentem, ahol egyetlen egy cetli várt a hűtőn. Ma mindenki üzengetős kedvébe van?! Levettem a hűtőről a sárga papírt, majd elolvastam, ami rajta állt. 'Boltba mentem. Zárj be magad után! Jó szórakozás! Mat.:)' Ő vajon tudja?! Tudja, hogy mire készül Jessica? A cetlit a kukába dobtam, majd a bejárati ajtóhoz siettem, mivel csengettek. Az ajtó előtt megállva néztem végig magamon, majd miután ruhám felső részét feljebb húztam, kinyitottam az ajtót. Az ajtóban, egy szőke hajú, gyönyörű kék szemű fiú állt. Kezében egy tányért tartott, teljesen megpakolva csokis sütivel. 

- Szia - köszönt aranyosan - Nia.. - kezdte volna a bemutatkozás, de félbeszakítottam. 

- Niall Horan. Tudom - mosolyogtam rá, majd félreálltam az ajtóból - Gyere be.

- Tehát ismered a bandát - mosolygott rám, majd a tálat felém nyújtotta. 

Elvettem tőle, majd a konyhába lépve helyeztem el azt a pulton. Lassan sétáltam vissza a nappaliba, majd mindketten a kanapén foglaltunk helyet. Nagyon sokat beszélgettünk, nagyon rendesnek tűnt. Nem volt hátsó szándéka, csupán csak kedves volt. 

- Tehát itt lakom a szomszédba, ha bármi kellene nyugodtan szólj - mondta kedvesen. 

- Köszönöm. Nagyon rendes vagy.

Éppen, ahogy ezt kimondtam, nyílt az ajtó, és Mat lépett be a nappaliba. Pár percig csak nézték egymást Niall-el, majd a csendet én törtem meg.

- Niall, ő itt a bátyám, Mat. Mat, ő pedig Niall, ő az egyik szomszédunk - mondtam kedvesen, de látva, hogy ugyanúgy néz Niall-re, mint eddig, hozzátettem - Hozott sütit. 

Erre az egy mondatra azonnal felkapta a fejét, és a konyhába indult. Niall-ből és belőlem szinte azonnal kitört a nevetés. Sosem gondoltam, hogy a süti egyszer jobban fogja érdekelni, mint a húga.. Ez is bekövetkezett. Niall-el viszonylag gyorsan elköszöntünk, bár én még kikísértem a kapuig. A magassarkúmat viszonylag gyorsan felvettem, abban kezdtem el kitipegni az aszfaltos úton. Sokáig csak csendben sétáltunk egymás mellett, végül a csendet Niall törte meg. 

- Ne haragudj, hogy megkérdezem.. De hogy-hogy ilyen csinosan öltöztél ma? Van ma valami? - kérdezte kedvesen. 

- Egy régi barátnőmmel megyünk ma el valahova, és azt az üzenetet kaptam tőle, hogy ezt vegyem fel - nevettem fel egy kicsit. 

- Értem. Azt hittem már fiú miatt vagy így kiöltözve..

- Nem. Nincs barátom - mondtam halkan - A bátyám el is üldözné.

- Akkor legyek megtisztelve, hogy engem nem küldött el? - kérdezte nevetve.

- Hoztál sütit. Nyert ügyed volt - mondtam komolyan, de nem bírtam sokáig, elnevettem magam. 

Még gyorsan megöleltük egymást, aztán mindketten elindultunk az ellenkező irányba. Ő a szomszédba, én pedig vissza a házba. Mat-et a konyhába találtam, éppen pakolt, így segítettem neki. Nem voltam jó segéd, mert bármit találtam, azt vagy megettem - csokis keksz -, vagy beleittam. Végül inkább felmentem a szobámba. A fürdőn keresztül átslisszoltam a másikba, amit annyira még nem sikerült megnéznem. Az ágy mellett 2 fotel helyezkedett el, mögötte pedig az ablak. Lassan oda sétáltam, majd mosolyogva vettem tudomásul, hogy átlátni a szomszéd, vagyis a fiúk kertjébe. Niall említette, hogy hárman laknak ebbe a házba, vagyis Ő, Louis és Harry. Az ablak előtt még található egy kis asztal, melyen látható lámpa, és egy tál cukorka. Az ágy felett is van egy hosszúkás, keskeny ablak, amihez tartozik egy sötétítőfüggöny, hogy éjszaka ne szűrődjön be annyi fény. A falak bézs színben úsznak, hasonlóan, mint a függönyök, illetve az ágyam. Az ágy mellett egy éjjeliszekrény áll, amin van telefon, illetve felette van egy kisebb lámpa olvasáshoz. Az ággyal szemben egy ajtó, amit kinyitva még egy gardróbot találtam. Azonban a gardrób és a fürdő ajtaján kívül volt még egy ajtó, ami nem tudom, hova vezet. Lassan nyitottam ki a gardrób melletti ajtót, majd értetlenül néztem a felfelé vezető lépcsősort. Lassan léptem rá az első lépcsőre, majd a falat tapogatva kezdtem el keresgélni villany után. Miután sikerült felkapcsolnom, már láttam, milyen hosszú a lépcső, és azt is, hogy hova vezet. Izgatottan léptem fel 10 lépést, mire megéreztem magamon a hűvös levegőt. Az erkélyre kiérve azonnal megláttam az égőket, a vas korlátra felfuttatva. Lassan lépkedtem a korláthoz, majd arra rátámaszkodva néztem az utcát. Az elhaladó autókat figyeltem, ahogy a kereszteződésben megállnak, esetleg csak lassítanak. Gyönyörű volt a város ennek része, az utat lámpák világították meg, az autók zaja hallatszott csupán, néha lehet csak hallani a közeli szórakozóhelyek dübörgő zenéjét. Az órámra pillantottam, ami pontosan 8 órát mutatott. Hirtelen egy lány hangra lettem figyelmes, mire a kis kapunál álló személyre kaptam a tekintetem. Jess!! Gyorsan lekapcsoltam a világítást, majd lefutottam a lépcsőfokokon. A szobámba futottam, felkaptam a táskámat, amibe beledobáltam a fontosabb dolgokat - telefon, lakáskulcs, víz, zsepi -, és már indultam is. Elköszöntem Mat-től és már futottam is ki barátnőmhöz. A kis kaput kinyitottam magam előtt, majd Jessica nyakába ugrottam, akinek ennek következtében ruhájának felső része lecsúszott, ezzel megmutatva melltartóját. Ahogy végignéztem rajta, rögtön feltűnt, hogy ugyanolyan ruha van rajta is, és még a cipő is hasonló.
- Mit tervezel, Jess? - kérdeztem, mikor egy szórakozóhely elé értünk.
- Majd meglátod, Hope. Csak bízz bennem. És ma ne törődj semmivel és senkivel!
Mikor beértünk a szórakozóhelyre, Jessica a VIP részlegre kezdett el húzni, ahova követtem. Egy viszonylag nagy terembe értünk, ahol kanapék helyezkedtek el, illetve két rúd. Azonnal tudtam, mire akar Jess rávenni, így hevesen rázni kezdtem a fejemet és hátrálni. A bárpulthoz futottam, ahol kértem egy erős koktélt, majd mikor megkaptam, lehúztam annak tartalmát. Nem tudtam mit tenni, vagy hazamegyek, vagy itt maradok, és rúd táncolok olyan embereknek, akik nem is ismernek. Az egyik bárszékre ültem, majd kértem még egy italt. Lassan kezdtem el szürcsölgetni, miközben a táncoló fiatalokat néztem. Egy ismerős alakot véltem felfedezni, bár nem tudtam biztosan megmondani, hogy ő-e. Mikor a fény megvilágította arcát, már azonnal láttam, hogy ki is az, így az üres poharamat a pulton hagyva kezdtem el Niall felé sétálni. Nem vett észre, így csak megkocogtattam a vállát, hogy rám nézzen. Ezt sikerült is elérnem, kék szemeit azonnal rám kapta, majd egy mosollyal az arcán ölelt meg. Kezemet megfogva húzott magához, így elég közel voltunk egymáshoz. Vállára hajtottam fejem, miközben mindketten a zene ütemére kezdtük el csípőnket mozgatni. Végül megelégeltem ezt a pozíciót, majd hátat fordítva neki folytattam a táncolást. Fenekemet ágyékához nyomtam, így véve kicsit erotikusra a táncolást. Hirtelen valaki elrántott mellőle, mire mindketten megijedtünk. Én csak néztem az előttem álló szőkés barna hajú lányt, aki mosolyogva, mégis egy kis idegességgel néz rám, ahogyan Niall is őt nézte. De rá egészen máshogy nézett vissza Jessica.
- Hope.. Elvállalod? Mindjárt jönnek és még be kell melegítenünk.. - kezdte Jess halkan.
- Elvállalom.. Csak iszok egyet. Meg kell adni a hangulat alapját - mosolyogtam rá Jessicára, aki megfordulva a VIP részlegre sietett.
Niall-nek gyorsan elmondtam, hogy elmegyek inni, majd el is tűntem. A pultos srác mosolyogva adta oda a poharat, amit utána már csak üresen látott viszont. A VIP részlegbe futottam, ahol azonnal megtaláltam Jess-t. A rúdon pörgött úgy, mit egy profi. Ámulattal néztem, majd mellé siettem. Kezemmel belekapaszkodtam a vas szerkezetbe, úgy csúsztam le addig, amíg térdem nem érintkezett a talajjal. Mikorra megérkeztek a vendégek, már egész jól belejöttem, gondoljon bárki, bármit. A zene üvöltött, mikor a terembe 5 fiú lépett be. Ráztam magam, ahogy csak tudtam, annak ellenére, hogy magamon éreztem mind az 5 fiú tekintetét. Harry velem szemben foglalt helyet, kezében 2 koktélt tartott. Nem törődtem vele, csak végignéztem először magamon, majd Jessicán. Ugyanolyan ruha, ugyanolyan magassarkú, ugyanazok a mozdulatok. Táncolni kezdtem, először csak úgy, mint Niall-el, majd miután belejöttem, felvettem a zene ritmusát és pörögni kezdtem a rúdon. A rúdhoz dörgölőztem, szemeztem Harry-vel, illetve Liam-mel is. Féltem bevallani, mégis élveztem. Amint vége lett a számnak, a mosdóba futottam, mivel erős hányingerem lett a folytonos pörgéstől, illetve mozgástól. Gyors léptekkel érkeztem el a mosdóig, ahol azonnal kivágtam a wc ajtaját. Ahogy fölé hajoltam, már meg is könnyebbültem, bár még nem akartam felállni a hideg csempéről. Magam mögött lépteket hallottam, mire oda fordítottam a fejem. Csupán csak a cipőjét láttam, illetve azt, ahogyan mellém guggol. Keze hátamon simított végig, fejemre egy puszit nyomott. Illata orromba kúszott, arcomon egy apró mosoly jelent meg. Újra a wc fölé hajoltam, ám ez elég volt Harry-nek, hogy elmenjen a mosdóból. Pár perc múlva egy kezet láttam magam előtt, amint egy pohár vizet tart felém. Gondolkodás nélkül elvettem, majd kicsiket kortyolva öblítettem ki a számat, a maradékot pedig megittam. Harry karjába kapaszkodva álltam fel, miközben átkarolta derekamat. Lassan sétáltunk ki a terembe, ahol a többiek mind nagyon jól szórakoztak. Niall Jessicával beszélgetett, a többiek pedig érdeklődve figyeltek minket.
- Hazaviszem - mondta Harry nyugodtan, majd miután mindenki bólintott, lassan sétálni kezdett velem az épület kijárata felé.
Kiérve azonnal megcsapott a hideg levegő, ami nagyon jól esett azok után, ami bent volt. Percekig csak álltunk egymás mellett, mélyeket lélegezve. Harry keze derekamon pihent, én pedig térdemen támaszkodva vettem a levegőt. A következő pillanatban valaki üvöltözni kezdett, mire felkaptam a fejemet. Oldalra nézve Mat-et láttam meg, aki elég idegesen siet felénk. Elém érve ellökte tőlem Harry-t, majd gyorsan mellkasára vont. Pillanatok múlva engedett csak el, semmi másért, csak azért, hogy Harry-vel tudjon veszekedni. Mikor már nem bírtam tovább, haza sétáltam, otthagyva ezzel Mat-et és Harry-t. A szobámba indultam, majd gyorsan lerúgtam a lábamról a magassarkúm és az ágyamra vetettem magam. Csöndben feküdtem az ágyamon, egészen addig, amíg egy hangos ajtócsapódást nem hallottam. Az ágyamon felültem, úgy vártam, hogy nyitódjon szobám ajtaja, ami percekkel később be is következett. Mat ideges volt, láttam rajta, hogy most komolyan szeretne velem beszélni.
- Hope, én nem szeretném, ha találkoznál Harry-vel! - kezdte, én pedig kikerekedett szemekkel néztem rá.
- Te ezt komolyan mondod?! Nem tilthatod meg, hogy találkozzunk! - kiáltottam teljes erőmből.
- A bátyád vagyok! Azt teszed, amit akarok! - mondta, majd megfordulva kiment a szobámból.
- Utállak! - kiáltottam utána.
Percekkel ezelőtt történt, hogy Mat kiviharzott a szobámból. A szekrényemből kivettem egy rövid nadrágot, illetve egy felsőt, majd egy piros dorkót is magamra rángattam. Az ajtómhoz lépkedtem, majd megpróbáltam kinyitni, de nem sikerült. Bezárta.. Áhh! A fürdőn keresztül sétáltam, majd megpróbáltam ott kimenni, de az az ajtó is zárva volt. Hirtelen nem jutott más eszembe, csak az erkélyre vezető lépcső. Szerencsére az az ajtó nem volt zárva, így szinte azonnal feljutottam az erkélyre. Óvatosan átmásztam a korlátom, majd átugrottam egy fára, amin le tudtam mászni. A kapu nyitva volt, így semmi nem akadályozott meg abban, hogy visszamenjek a szórakozóhelyre. Mikor odaértem, Niall jött ki onnan, elég ittasan, így tőle hiába kérdeztem meg, hol van Harry, csak magyarázott össze-vissza. Liam-et pillantottam meg, éppen az autójába ült be, mikor mellé pattantam.
- Hol van Harry? - kérdeztem azonnal, ezzel megijesztve egy kicsit az előttem ülő fiút.
- A temetőbe ment. Elvigyelek? - kérdezte, mire bólintottam.
Megkerültem a kocsit, majd beültem Liam mellé az autóba. Gyorsan odaértünk, én pedig azonnal kipattantam az autóból és futásnak iramodtam. Harry egy fehér kocsinak támaszkodva állt, szemével a sírtáblákat figyelte. Lassan lépkedtem felé, bár ő nem vett észre. Karján simítottam végig, mire kicsit megugrott.
- Basszus Hope.. Azt hittem, valaki feltámadt.. - tette szívére a kezét.
- Ne haragudj, hogy megijesztettelek.. csak meg akartalak keresni..
- Miért? - kérdezte rám pillantva, majd átkarolta a derekamat.
- Ezért.. - mondtam halkan, majd közel hajolva hozzá megcsókoltam.
Nem ellenkezett, csak maga elé húzva fordított helyzetünkön, így most az én fenekem nyomódott a kocsinak. Fenekemet megragadva emelt fel, majd az autó motorháztetejére ültetett. Csókunkat egy percre sem szakítottuk meg, még akkor is csókoltuk egymást, mikor lassan kezdtem hátradőlni az autón. Lassan váltunk el egymástól, majd Harry is felfeküdt mellém. Mindketten az eget kémleltük, mikor furcsa zajokra lettünk figyelmesek. Ijedtemben Harry-hez bújtam, aki azonnal átkarolt, homlokomra egy puszit nyomott.
- Ne félj, itt vagyok.. - suttogta halkan.
Én már a hangjától megnyugodtam, így mellkasára döntöttem a fejemet, úgy csuktam be a szememet..

.:6.fejezet:.

.: Végig tudtam :.

Percek teltek el, mikor már a repülőgép parkolójában búcsúzkodtunk apától, kezünkben a csomagjainkkal. Nem sok időt vett igénybe, míg a Londonba tartó gépre megindították a beszállást. Egy mosolygós nő vette el jegyeinket, majd a számítógépén megnézte helyünket. 

- 15. sor, 2. szék - mosolygott rám, majd elvette Mat jegyét is. 

- 30. sor, 1. szék - mondta Mat-nek a helyét. 

Szomorúan bámultam bátyámra, mikor sikerült felfognom, hogy jegyünk bizony nem egymás mellé, elé, mögé szól, hanem egy két teljesen messzi helyet kaptunk. A gépre először én szállhattam fel, mikor csomagjaimat leadtam. Megkerestem a helyemet, majd a kis táskámat a kezembe véve kezdtem el kutakodni benne fülhallgató után. Sajnos negyed óra után sem sikerült megtalálnom, viszont közben leült mellém valaki. Egy halk 'szia'-t suttogtam neki, majd tovább kezdtem keresgélni. Hirtelen bátyám hangja ütötte meg a fülemet, mire azonnal felnéztem. Bátyám mosolygott vissza rám, én pedig gyorsan felálltam helyemről. Miután megöleltük egymást, újra helyet foglaltam, úgy néztem fel rá. Időközben szemem sarkából láttam, amint a mellettem ülő, velem egykorú fiú először rám, majd az engem figyelő Mat-re néz. Bátyám pedig csak kezével mutogatott olyanokat, amiken még régebben nagyon sokat nevettünk és azóta nem felejtettünk el. 

- Maty, nincs nálad véletlenül a fülhallgatóm? - kérdeztem testvéremtől. 

A Maty (Meti) név hallatán elnevettem magam, majd miután eszébe jutott, miért is hívtam így, ő is elmosolyodott. Ennek a névnek igazából az a története, hogy 12 éves koromban lehetett, hogy Mat-nek megtetszett egy lány, én pedig nem szerettem volna, hogy összejöjjön a lánnyal, ezért találtam ki ezt a nevet. A célom az volt, hogy majd a lány kineveti a beceneve hallatán, de ennek az ellenkezője történt.. Aranyosnak tartotta, Mat viszont azóta utálja ezt a nevet.. Mat pár percig kutakodott zsebeiben, majd egy fekete színű fülhallgatót. Gyorsan megköszöntem, majd be is dugtam azt telefonomba. Szemem sarkából ismét láttam, amint a mellettem ülő fiú Mat-re néz, ám most megakadt valamin a tekintete.. A tetkón, amit együtt csináltattunk. Ösztönösen néztem csuklómra, ahol ott virított közös tetoválásunk mintája. Pulcsimat lejjebb tűrtem, majd gyorsan bátyámra néztem, aki búcsúzkodni kezdett. Egy utolsó ölelésért felálltam helyemről, majd vissza is huppantam a kényelmes ülésbe. Éppen fülesemet készültem bedugni a fülembe, mikor a mellettem ülő fiú felém fordult. Mivel elég meleg volt a repülőn, így pulóveremet egy egyszerű mozdulattal húztam le magamról, ezzel felfedve 'Allergic to bitches' feliratú pólómat. A mellettem ülő fiú először elolvasta a feliratot, majd hangosan nevetni kezdett. Egy kedves mosolyt eresztettem felé, ám neki nem ez tűnt fel. A nyakamban lógó medált figyelte, így én is nézni kezdtem, mitől lehet olyan érdekes. 

- Szép nyaklánc - szólalt meg végül - Nekem is ilyen van. 

- Barátnőmtől kaptam - mondtam halkan, szinte suttogva. 

Válaszul csak pólója alól előhúzta nyakláncát, ami valójában ugyanúgy nézett ki, mint az enyém. Mosolyogva néztem a nyakláncokat, majd hirtelen kezembe vettem táskámat. Telefonomat beledobtam, majd cipzárját behúzva helyeztem el előbbi helyén. Mikor újra a fiúra néztem, már nem látszott rajta a mosoly, csak bámult kifelé az ablakon. Percekkel később felszálltunk. 

Fejemet az ablakhoz döntöttem, akkor azonban se kép, se hang. Csak a sötétség. Zuhanok.. Tisztán éreztem, hogy zuhanok, mégsem mertem kinyitni a szemem. Egy ismerős hangot hallottam, amint nevemet mondogatja. Hope! Hope! A hang egyre halkabb lett, ekkor azonban egy újabb hangot hallottam meg magam mellett. Hope! Ébredj! Bátyám volt. Szememet nem nyitottam ki, nem volt erőm.. Egy idő után viszont nem bírtam tovább, kinyitotta barna szemeimet. Magam előtt minden vérben úszott, az ülések támlája piros színben izzott, míg csak páran vánszorogtak ki a repülő nyitott ajtaján. Mellettem ugyanaz a fiú ült, aki felszállásnál. Fejéhez nyúltam, majd kezemet bámultam. Vér.. Ijedten pillantgattam az emberekre, akik csak sérülésekkel a testükön próbáltak kijutni a biztonságot jelentő talajra. Oldalra pillantva láttam meg a törött ablakot, majd lüktető fejemhez kaptam. Mikor kezemet elemeltem onnan, egy nagyobb vértócsa látszott rajta, ami megijesztett. Nem értettem mi történt, nem értettem, mi történt a bátyámmal, illetve a mellettem ájultam fekvő fiúval. Ébresztgetni kezdtem a barna hajú fiút, akiről az első pillanattól kezdve tudtam, kicsoda, mégsem akartam szóvá tenni.. Nem ébredt.. Egy üvegszilánk, ami kezében megtalálható volt, és amit én gondolkodás nélkül húztam ki csuklójából. A vér ömlött a szilánk helyéről, én pedig sikítani tudtam volna, mégsem jött ki hang a torkomon. 

Idegesen ültem fel az ülésben, mikor egy kéz simított végig karomon. Oldalra néztem, ahol a barna hajú fiú ült, épen, életben. 

-Csak álmodtam.. - suttogtam magam elé bámulva.

- Mindjárt leszállunk - simított meg még egyszer a biztonságot nyújtó kéz, mire egy apró mosoly jelent meg arcomon. 

Mikor eltelt 5 perc, a fiúra néztem. Úgy gondoltam, eddig alig beszélgettünk, most itt az idege. 

- Milyen zenéket szoktál hallgatni? - kérdeztem mosolyogva. 

- Igazából mindenfélét. Te? 

Hirtelen egy olyan ötletem támadt, amit lehet, hogy később megbánok, mégis meg kellett tennem. 

- Én imádom a The Wanted-ot. Sokkal helyesebbek a tagok, mint a One Direction-ba.. 

A mellettem ülő fiú, csak kikerekedett szemekkel nézett rám, egészen addig, amíg a stewardess meg nem jelent. Tájékoztatott minket, hogy perceken belül leszállunk, ezért kapcsoljuk be öveinket. Azt már nem értem, hogy miért nem a hangszóróba mondta be, de gondolom nem működik, vagy nem tudja bekapcsolni.. Bármi megtörténhet. Mosolyogva néztem vissza a fiúra, majd újra beszélni kezdtem neki. 

- Szerintem Max a leghelyesebb. Sokkal helyesebb mint bármelyik 1D fiú.. 

A gép leért, így már kezdhettünk is a leszállást. A helyemről felálltam, majd gyorsan kiléptem az ülések közti kis folyosóra. Mellettem a fiú haladt el kissé idegesen, mire kezét megragadva húztam vissza magamhoz. 

- Szia Harry - mondtam neki mosolyogva, mikor elhaladtam mellette. 

- Várj, te tudtad?! - nézett rám értetlenül. 

- Végig tudtam - nevettem fel egy kicsit, mire ő is elmosolyodott.

A gépről leszállva egyenesen a csomagjaimhoz léptem, amit éppen a szalagon találtam meg. Gyorsan lekaptam onnan bőröndjeimet, majd bátyámét is magam mellé állítottam. 

- 4 bőröndöt hoztál? - szólalt meg mellettem Harry elég meglepődötten. 

- Nem, ez Mat-é - mutattam a két fekete bőröndre. 

- Ő a ... 

- Akivel beszéltem felszálláskor. 

- Értem.. Csak mellesleg.. 

- Igen? - néztem rá mosolyogva. Sejtettem, mit szeretne. 

- Ugye szereted a One Direction-t? - kérdezte halál komolyan. 

Szinte egyszerre nevettük el magunkat Harry kérdésén, amit egészen eddig komoly arccal bírt. Most azonban valami megváltozott.. A válaszomat várva mélyen a szemembe nézett. Olyan gyönyörű szemei vannak. Magukkal ragadnak. Pár percig csak egymásra mosolyogva néztünk egymás szemébe, majd éppen mikor válaszra nyitottam volna a számat, két kar ölelt meg hátulról. Az illatról azonnal megismertem, így csak jobban hozzábújtam. Mat egy egyszerű mozdulattal fordított meg karjaiban, majd mellkasára vonva kezdett fülembe suttogni.
- Ugye nincs semmi baj?
- Nincs - mosolyodtam el.
Mat mindig is egy védelmező típus volt, ám ha fiúról volt szó, bármire képes lett volna. Így gyorsan meg kellett nyugtatnom, nehogy olyat tegyen, amit esetleg Harry nem érdemelne meg. Viszonylag gyorsan elbúcsúztunk egymástól, majd bőröndjeimet a kezembe véve vártam, hogy Mat is indulásra készen álljon. Gyors léptekkel érkeztünk el a repülőtér parkolójába, ahol rengeteg sárga színű taxi várta az éppen utazni vágyó személyeket. Egy egyszerű mozdulattal intettem le egy éppen felénk guruló taxit, ami azonnal előttünk fékezett le. Csomagtartójába bedobáltuk csomagjainkat, majd először én, végül Mat foglalt helyet a taxi hátsó ülésén. Lediktálta a címet, majd felém fordult és szorosan magához ölelt. A házhoz érve kifizettük a sofőrnek az utat, majd a csomagjainkat kivéve álltunk meg egy percre a ház előtt. Kertünket nővények választották el a járdától, míg egy kis kaput kinyitva tudtunk elsétálni a ház bejáratáig egy aszfaltos, kövekkel díszített úton. Az ajtót kinyitva a nappalit pillantottam meg modern bútorokkal berendezve, gyönyörű színekkel kifestve. A falon gyönyörű virágokat lehetett látni, ami meggyőződésem, hogy anyám kézügyességének az érdeme. Mindig szeretett festeni, ez a mai napig így van. Ha valami nem sikerült a szobánk festésével, anya mindig ilyen apró virágokat, esetleg bármilyen mintát festett helyére. A kanapéval szemben egy vékony LCD tv állt, mellette a polcokon egy-egy könyvsorozat találta meg a helyét. Miután letettem a bőröndjeimet a fa padlóra, a ház további részeit indultam felfedezni. Jobbra pillantva egy ajtót pillantottam meg, amit azonnal belöktem magam előtt. Az állam a földet súrolta, mikor megláttam a konyhát. Egyszerűen gyönyörű volt.. Álmaimban nem képzeltem volna, hogy egyszer egy ilyen gyönyörű házban élhetek, egy olyan fiúval, akit az életemnél is jobban szeretek. Igen, Mat-ről beszélek. Gyorsan végignéztem a szekrények tartalmán, végül arra jutottam, hogy még ma el kell menni vásárolni. Az egyik székre ültem le, onnan pillantgattam ki a kert felé. Mikor már jó ideje ülhettem ott, felpattantam és kiléptem a konyhából. Mat a kanapén ült, és a tv-n nézte végig a csatornákat. Végül a zenecsatornán állapodott meg, ahol azonnal feltűnt egy ismerős arc. Mosolyogva néztem, ahogy Harry válaszol egy nő kérdéseire, és percenként néz a kamerába, majd elmosolyodik. A nő egy újabb kérdést tesz fel Harry-nek, mire Mat rám kapta tekintetét.
- Igen, ma találkoztam egy lánnyal a repülőtéren, mikor ide repültem - válaszolta Harry nyugodtan, továbbra is mosolyogva.
- És lehet tudni valamit erről a lányról? Hogy történt meg a nagy találkozás? - kérdezte a nő, én pedig szem-forgatva ültem le Mat mellé.
- Nem is történt semmi, már pletykálkodnak - mondtam ingerülten, majd Mat mellkasára döntöttem a fejemet, úgy figyeltem a tv-t.
- Ne gondoljanak nagy szerelmi történetre, egyszerűen csak egymás mellé ültettek minket a repülőgépen - válaszolta Harry, mint valami betanult szöveget.
Lehet, hogy a fiúkkal már előre készültek erre? Előre megbeszéltek volna mindent? Ezekkel a gondolatokkal álltam fel a helyemről, ám ahogyan elindultam a bőröndömért, egy érdekes mondat csapta meg a fülemet, így visszaballagtam Mat mellé.
- És tetszik neked ez a lány? Gondolkozol újabb találkozáson? - kérdezte a nő szinte azonnal.
- Nem mondanám, hogy tetszik, illetve mégis. Valami megfogott benne, amit még most sem tudok elmondani nektek. Lehet a haja, a mosolya, vagy a gyönyörű barna szemei. Tényleg.. - kapott hirtelen fejéhez, mintha valami eszébe jutott volna. A kamerába nézett, mosolya által megjelentek gödröcskéi, amik nagyon tetszettek - Ha most nézed ezt a műsort.. - kezdte, én pedig azonnal tudtam, hogy ez nekem szól - akkor el szeretném neked mondani, hogy soha életemben nem láttam olyan gyönyörű szemeket, mint amilyenek a tieid voltak - mondta lassan, mire mindenki tapsolni kezdett.
- Lehet tudni valamit arról, hogy jelenleg hol tartózkodik ez a lány? - kérdezte a nő, túlordibálva a tapsokat.
- Annyit tudok róla jelenleg, hogy itt, Londonban szállt le, azt viszont már nem, hogy egy másik repülővel tovább is ment volna, vagy esetleg.. hozzá kell tennem, jó esetben.. itt Londonban szállt meg. Ezt még nem tudni, de remélem, hogy hamar találkozunk..
- Köszönöm fiúk, illetve Harry. Lenne egy utolsó kérdésem.
- Igen? - nézett rá kissé unottan, mire egy apró nevetés hagyta el a számat.
Mat azonnal rám nézett, én pedig két kezemet magam elé téve néztem rá vissza, amolyan "bocsi bátyó, de ez vicces volt" arckifejezéssel. Csak kezembe bele bokszolva nézett vissza a tv-re, én azonban nem hagytam annyiban a dolgot. Csíkálni kezdtem, aminek a vége az lett, hogy én alulra kerültem és engem kezdett el csikálni, miközben nagyon jól tudta, hogy utálom, ha ezt csinálja. A tv-t nem hallottam, csupán azt láttam, hogy a nő szája folyamatosan mozog, gondolom akkor tette fel a kérdést. Miután a nő megkérdezte, a kamera Harry-re ugrott, aki csak szomorkásan tördelte ujjait, majd újra a kamerába nézett.
- Mat, várjál már egy kicsit, nem hallom - fogtam be bátyám száját, majd felültem, és felhangosítottam a tv-t.
- A barátjával érkezett, így nem tudom, mennyi esélyem van nála..
- Honnan gondolod, hogy a barátja, Harry? - kérdezte ezúttal Liam.
- Ugyanolyan tetoválásai voltak, ölelgették egymást, sőt, a barátját még becézgette is.. - mondta ki, én pedig értetlenül néztem a képernyőt.
- Most komolyan azt hiszi, hogy együtt vagyunk? - kérdezte Mat, akinek úgy látszik, hamarabb eljutott az agyáig Harry mondata, mint nekem..
Csak egy bólintásra telt, nem tudtam mást reagálni. Úgy viselkednénk, mint, akik együtt vannak? Ezen gondolkoztam, miközben az emeletre vezető lépcsőn lépkedtem fel. Egy kis folyosóra értem, minek két oldalán 3-3 ajtó helyezkedett el. Egyesével nyitottam be minden szobába, majd mosolyogva láttam, hogy 2 lány szoba van, 2 fiú, illetve mindkét oldalon 1-1 fürdő. Azonnal el is foglaltam a bal oldali első szobát, ami igazán hangulatos volt. Régies stílusú, virágos ágynemű, régi képek, asztalok, székek. Mikor bedugtam a konnektorba az elhelyezett égősorokat, leesett az állam. Azonnal letettem a bőröndömet, és körülnéztem a szobába. A fal lila színben úszott, egy-két helyen volt lekopva, ott látni lehetett az újabb festéket, ami anyámnak köszönhető. Két ajtót vettem észre, az egyik az ágyammal szemben, amit azonnal kinyitottam. Egy gardrób volt csupán, pár ruhával, amit még anyám hagyott itt. Egy kis fotel volt még itt, amin azonnal helyet foglaltam. Néztem a cipőket, amiket még anyám vett és arra jutottam, hogy egyezik az ízlésünk. Pár telitalpú csizma, szandál, de annál több lapos talpú, illetve balerinacipő. Miután végeztem a ruhák átnézésével és a cipők felpróbálásával, kiléptem a helységből, és kinyitottam az újabb ajtót. A fürdőbe léptem, amikor észrevettem még egy ajtót, azzal szembe, ahol beléptem. Lassan sétáltam oda, majd azt is kinyitottam, és kiléptem rajta. A másik lány szobába jutottam, amitől ugyancsak elállt a lélegzetem. Az ágyhoz lépkedtem, amin egy apró kis üzenet és egy kis doboz várt.. Az üzenetet viszonylag gyorsan elolvastam, csak egy 'Remélem tetszik.! Jessica..xx' szöveg állt rajta. Jessica anyám egyik barátjának lánya, akivel még régebben találkoztam. Azonnal tudtam, hogy legjobb barátnők leszünk, mégis történt egy kis baj, ami miatt nem tudtunk találkozni. Jessica és a családja elköltöztek, ide Londonba, mi azonban nem tudtunk velünk jönni. A barátságunk megszakadt, de most úgy látszik, lesz alkalmunk találkozni. Az üzenetet letettem eredeti helyére, majd a viszonylag nagy méretű dobozt vettem a kezembe. Súlya nem igazán volt, ezért visszaraktam az ágyra. Lebontottam róla a kék szalagot, majd a tetejét leemeltem róla. Mikor megláttam, mit rejt a doboz, könnybe lábadt a szemem..

.:5.fejezet:.

.: ''Barát'' :.

- Ez most komoly? - kérdeztem inkább magamtól.
Magamtól kérdeztem, mégis 2 ijedt szempárral találtam szembe magam. Az egyik tulajdonosa barátnőm volt, aki a takaróval próbálta takarni meztelen testrészeit. A másik pedig volt barátom, aki önelégült mosolyra húzta a száját, miközben egyik keze még mindig mozgott a takaró alatt, annak ellenére, hogy beléptem a szobába. Nicol, szemeit lesütve várt pár pillanatot, majd fejét felemelve szegezte rám tekintetét.
- És még te nevezed magadnak barátnak - vágtam hirtelen a fejéhez, majd kiviharoztam a szobából. A lépcsőn lefutva elég erőteljesen csaptam be magam mögött a bejárati ajtót, úgy siettem oda Justin-hoz. Karjait ösztönösen körém fonta, én pedig arcomat mellkasába temetve szipogni kezdtem. Nem akartam előtte sírni, mégis kijött pár könnycsepp.. És ha már egy utat tör magának, akkor bizony jön a többi is.. Justin pulcsiján egy sötét folt éktelenkedett, mikor elváltunk, de őt ez nem zavarta, hátamat simogatta, ezzel elérve azt, hogy valamelyest lenyugodjak. Ez sikerült is neki, ám amikor megláttam az ablakban álló, melltartót viselő Nicol-t, újra kitört belőlem a sírás. Nem szerettem sírni, mégis sokszor kerültem olyan helyzetbe, hogy nem bírtam visszatartani könnyeimet. Ma nekem teljesen más értelmet nyert a barát szó. Nem az a barát, aki lefekszik a volt barátoddal, csak azért, mert jól néz ki, esetleg mert szépeket mond neked. A barát az, aki melletted van, bármi történik is veled, illetve benned. Aki engedi, hogy sírj a vállán, aki nem kérdezi mi a baj, csak egyszerűen magához ölel és megvigasztal. Nekem a barát már nem Nicol, akinek fontosabb egy pasi, mint az állítólagos legjobb barátnője. Nekem Justin a barátom. Kezével karomon simított végig, majd ujjainkat újra összekulcsolta, úgy indult el vissza a partra. Szabad kezemmel megtöröltem a szememet, majd mosolyogva Justin vállának dőltem, úgy sétáltam lassan mellette. Éles hang ütötte meg fülemet, mire azonnal felkaptam a fejemet. Az ismerős hang irányába fordultam, mosolyom azonnal az arcomra fagyott. Kendall hangos nevetésben tört ki összekulcsolt ujjainkat látva, én pedig unottan néztem Justin-ra, aki elég értetlen fejet vágott.
- Kendall - suttogtam úgy, hogy csak ő hallja.
A név hallatán azonnal leesett neki minden, és utálkozva nézte az előttem álló barna hajú lányt. Fehér pólót, és virágos nadrágot viselt, mellé pedig egy fehér cipőt vett fel, ami igen jól mutatott a szerelése többi darabjával. Nyakában egy kulcs medál lógott, pont mint Austin-nak. Haja egy részét szürke sapka fedte, míg csuklóját egy-egy karkötő ékesítette. Mikor nevetése lecsillapodott, újra ránk szegezte tekintetét. Száját lesajnáló mosolyra húzta, szemében látni lehetett azt az önelégültséget, miszerint ő nyert. Csak hiszi!
- Látom, gyorsan túltetted magad Austin-on.. - nézett rám mosolyogva.
- Hát ő is rajtad, mit ne mondjak - szólalt meg mellettem Justin, mire elnevettem magam.
- Ezt meg hogy érted? - szórt szikrákat a tekintete.
- Most is Nicol-lal hancúrozik éppen - válaszoltam immáron én.
Kendall csak elkerekedett szemekkel nézett hol rám, hol pedig Justin-ra. Nem voltam biztos benne, hogy elhiszi, így egy apró kutakodás után, a kezébe nyomtam az Austin-tól kapott lakáskulcsot.
- Ha nem hiszed, nézd meg.. Nem érdekel, minek hiszel, tudom, hogy mit gondolsz most rólam, de engem ez nem érdekel. Ha nem akarsz később összetörni, szakíts Austin-nal - mondtam komolyan, majd megfordultam és eredeti célom felé vettem az irányt.
- Hope - kiáltott utánam Kendall, mire megfordultam, így szembe találtam magam vele - Köszönök mindent.. És ezt szeretném neked adni, te érdemelnéd meg...
Nyakláncát felém nyújtotta, én azonban megráztam a fejem és nem vettem ki kezéből az ezüst láncot.
- Nekem nem kell, lezártam a kapcsolatom Austin-nal, nem szeretném, ha bármi emlékeztetne rá - mondtam egy mosoly kíséretében.
Miután ő is elmosolyodott, újra megfordultam és a part forró homokjába sétáltam. A vízhez közel ültem le, fejemet Justin vállának döntöttem, aki hasonlóképpen tett, mint én. Mosolyogva néztem a még mindig fürdő és szórakozó lányokat, akiket az se érdekelt, hogy éppen átázott a pólójuk, ezzel megmutatva bikinijüket, rosszabb esetben idomaikat. Telefonomat a kezembe véve néztem meg az időt, ami kissé elkeserített, mégis mosolyra húzódott szám.
- Lassan mennem kéne - suttogtam halkan.
Justin felnézett rám, szemeiben láttam, hogy hezitál. Lassan hajolt oda hozzám, majd megállt, várva, mit szólok hozzá. Tarkójára vezettem kezemet, úgy húztam közelebb magamhoz, egészen addig, míg ajkait meg nem éreztem sajátjaimon. Nyelvével alsó ajkamon simított végig, ezzel bejutást kérve, amit azonnal meg is adtam neki. Nyelvünk lassan mozgott, ám, mint minden csókot, most is megzavart valami. Telefonom a mai napon harmadszorra csörrent meg, mire eltávolodtunk egymástól. Miután bátyámmal megbeszéltük, körülbelül mikorra érek haza, letettem a telefonom és Justin-ra néztem. Csak mosolyogva figyelt, nem szólt semmit. Kezét derekamra simította, úgy húzott közelebb magához. Arcomat mellkasába temettem, azonban pár perc múlva eltávolodtam tőle. Helyemről felálltam, majd megvártam, míg ő is óvatosan feláll, leporolja magáról a homokot. Kezemet megfogta, úgy kezdtünk sétálni otthonom felé. A bejárati ajtóhoz sétáltunk, előtte azonban megálltunk, és egymás kezét fogva néztünk egymásra. Justin egy határozott mozdulattal húzott közelebb magához, ajkait azonnal megéreztem sajátjaimon. Nyelve bejutást kért, amit meg is kapott pillanatokon belül. Percekig faltuk egymás ajkait, majd eltávolodtunk egymástól. Egy utolsó csókot nyomtunk egymás ajkaira, végül elengedtük egymás kezét. Justin még utoljára rám nézett, majd elmosolyodott.
- Remélem, még találkozunk - mondta halkan.
- Én is - suttogtam magam elé, bár ő ezt már nem hallhatta.
A házunktól balra kanyarodott, én pedig egészen addig néztem utána, míg el nem tűnt a legközelebbi kanyarban. Nagy levegőt véve léptem be a nappaliba, ahol már az összepakolt bőröndjeim sorakoztak. Anya, illetve Mat már a kanapén helyezkedett el, míg apámat sehol sem láttam. Mosollyal az arcomon lépkedtem feléjük, majd kettőjük között helyezkedtem el. Percekig beszélgethettünk, amikor hallottam, ahogyan az ajtó nyitódik, majd záródik. Apa lépkedett felénk, majd anya mellett elhelyezkedve nézett Mat-re és rám. Szemében láttam a szomorúságot, mégis mosolygott. Lassan búcsúzkodni kezdtünk, ami egyben megmosolyogtatott, egyben elszomorított. Izgatott voltam, vajon mi vár rám, mégis féltem, hogy esetleg valami történni fog velem, amit anyáék nem támogatnának.. Miután mindenki megölelt, apa a kezébe vette a csomagjaimat, úgy indult el a garázs felé. Az autó csomagtartójába pakolta bőröndjeimet, majd Mat-től is elvette kezében tartott csomagjait amiket enyéimre pakolt. Miután a csomagtartó ajtaját lecsukta ránk nézett.
- Indulni kell, ne késsétek le a gépet - mondta szomorúan.
Anyához léptem, szorosan megöleltem, majd apával is hasonlóképpen cselekedtem. Az autóba hátulra ültem, ott vártam, hogy Mat is megölelje szüleit, majd beüljön mellém. Percekkel később ez meg is történt, majd apa is beült a kormányhoz. Az autót beindította, majd lassan kezdett kitolatni a garázsból. A felhajtón megállt, a kaput kinyitotta, nekem pedig megakadt a szemem egy ismerős alakon. Extra gyorsasággal kapcsoltam ki az övem és kiszálltam a kocsiból. Gyorsan futottam az ismerős kislány felé, aki azonnal észrevett. Mosolyogva emeltem fel és pörgettem meg a levegőben, mikor kezeim között tudhattam. Stacy csak nevetve szorongatott még azután is, mikor már a földön állt, saját lábain. Éppen, mikor leraktam, nővére alakja jelent meg mellettünk, aki mosolyogva nézett mindkettőnkre. Nem tűnt meggyötörtnek, sem szomorúnak, sokkal inkább látszott rajta a boldogság.
- Szia Kendall - mosolyogtam vissza rá - Csak szerettem volna elbúcsúzni..
- Miért? - nézett rám szomorúan Stacy.
- A bátyámmal elutazunk Londonba, nem tudom mikor jövünk vissza. Vagy hogy egyáltalán vissza jövünk-e - hangom a mondat végére elhalkult, szomorúan néztem a két lányra.
- Jó utat Hope.. És köszönöm, amit tettél értem - mosolygott rám Kendall. Ez nem olyan mosoly volt, mint általában. Most láttam rajta, hogy komolyan gondolja - Remélem, nem haragszol és egyszer lehetünk barátok..
Nem gondoltam volna, hogy valaha ezt hallom tőle, így elég meglepetten néztem rá, mire csak aprón felnevetett.
- Ne haragudj, nem gondoltam, hogy ezt majd tőled hallom - nevettem fel egy kicsit - Figyelj Kendall, nem haragszom. Nem esett jól, amit Austin tett, de az nem a te hibád. Ezt beláttam.. Most viszont ne haragudjatok, mennem kell, különben lekésem a gépet..
Gyorsan megöleltem mindkét lányt, és már indultam is volna, ha Kendall utánam nem szól. Mikor hátrafordultam, éppen felém sétált, majd a kezében tartott tárgyat felém nyújtottam. Kezemet kinyújtva vettem el tőle, majd magam felé fordítva néztem a tenyeremben lévő nyakláncra. Egy egyszerű ezüst lánc, amin egy papírrepülő formájú medál lógott. Ismerős volt, mégsem tudtam volna megmondani, hol is láttam hasonlót. Meghatódva megöleltem Kendall-t, majd a kocsihoz futottam. Ajtaját kinyitottam, gyorsan beültem, majd az övemet is bekapcsoltam. Nyakláncomat Mat kezébe nyomtam, aki egy pillanatig furcsán nézett rám, majd felém nyúlva a nyakamba akasztotta az ezüst ékszert. Lefelé bámulva néztem a medált, majd mikor kikanyarodtunk a ház felhajtójáról, integettem Kendall-nak és a könnyes szemű Stacy-nek. Mikor láttam kigördülő könnyeit, nekem is megtelt a szemem sós könnyekkel, amiknek nem tudtam megálljt parancsolni. Pár könnycsepp arcomon folyt le államig, ahonnan egy gyenge mozdulattal töröltem le azokat. Nem gondoltam volna, hogy egyszer jóba leszek Kendall-al azok után, ami történt, még akkor is, ha az nem az ő hibája volt.. Most azonban, ami ma történt, kellemesen kellett csalódnom. Kendall-ban egy barátra leltem, talán még akkor is, ha csak ma sikerült normális emberek módjára, 5 percnél tovább beszélnünk. És a nyaklánc, amit kaptam tőle, ami minden nap a nyakában lógott, talán egész életemben emlékeztetni fog arra, ki is az igazi barát. Nem Nicol.. Nem az, aki egy pasiért eldobja legjobb barátnőjét. Hanem az, aki a legjobb barátnőjéért eldob egy pasit. Lehet az bármilyen aranyos, vagy helyes, ha a barátnődnek szüksége van rád.. A mai napot végiggondolva arra a döntésre jutottam, hogy bármi is történik velem Londonban, én mosolyogni fogok és arra fogok gondolni, hogy a barátaim mellettem fognak állni és segíteni fognak. És akkor ne is beszéljünk drága testvéremről, aki ebben a percben is mellettem ül, fejét az ablaknak döntötte, úgy nézte a távolodó tájat..

.:4.fejezet:.

.: Is this serious?! :.

Hope Carter

Már vagy negyedórája beszélgettünk Justin-nal, mikor a telefonom megrezzent a zsebemben. Sűrűn bocsánatot kértem Justin-tól, majd a telefonomat kihalászva a zsebemből, emeltem a fülemhez. 

- Igen? - szóltam bele. 

- Szia Hope. Hol a francba vagy? - hallottam meg barátnőm hangját a vonal másik feléről. 

- Jajj, ne haragudj, csak később tudok menni.. 

- Körülbelül mikor? 

- Várj egy percet - mondtam barátnőmnek, majd a fülemtől elemeltem a készüléket és Justin-ra pillantottam - Kb. mikor végzel? 

- Van még egy 10 perces tetoválásom, utána mehetek. Miért?

- Nincs kedved eljönni velem a partra? - néztem rá kiskutya szemekkel. 

- De, szívesen - válaszolt mosolyogva. 

Telefonomat újra a fülemhez emeltem, majd beleszóltam. 

- Negyed óra, 20 perc múlva jó? -kérdeztem félve barátnőmet.
- Igen, de ne késs!
Miután befejeztük a beszélgetést, Justin-ra néztem, aki csak mosolyogva figyelt engem.
- Mi ilyen vicces? - kérdeztem, mikor már furcsa volt, hogy egyfolytában mosolyog.
- Semmi, csak... szép vagy - mondta félénken.
Elpirulva motyogtam valami köszönöm félét, majd az ajtó irányába fordítottam a fejem, mivel az éppen nyílni kezdett.
- Szia, Justin! - vinnyogott a szobába belépő lány, majd Justin karjaiba ugrott.
Én csak undorodva néztem az amúgy nagyon szép lányt, aki még mindig Justin-t ölelgette. Ismerős érzés futott át rajtam, ami arra késztetett, hogy elkapjam a fejem. Miután eltávolodtak egymástól, újra a lányra néztem, majd alaposan végigmértem. Gyönyörű lánynak bizonyult, hosszú combjai még nekem is tetszettek. Rövid nadrágja által látszott kerek feneke, amit látszólag Justin is észrevett. Lapos hasát én is megirigyeltem, míg feljebb haladva egyre jobban tetszett. Testét ízléses tetoválások fedték, főleg rózsák, amik kiemelték vörösre festett haját. Fekete kivágott topot viselt, ami még jobban kiemelte adottságait. Justin-ra pillantottam, aki hozzám hasonlóan végigmérte a lányt, majd aprón megrázta fejét.
- Mássz fel az ágyra, a felsődet addig hajtsd fel, hogy hozzáférjek a tetoválásodhoz. Mindjárt visszajövök, addig beszélgessetek, ha gondoljátok.
Ezzel ki is ment a szobából, én pedig az előttem álló lányra szegeztem a tekintetemet. Mivel nem volt túl szimpatikus, ezért ugyanúgy ültem eddigi helyemen, mint azelőtt. Nem zavartatta magát, egy egyszerű mozdulattal húzta le magáról a pólóját, ezzel láthatóvá téve fekete melltartóját, illetve megkezdett tetoválását. Egy részét nadrágja eltakarta, így azt kigombolta, majd a cipzárt is lehúzta. Justin éppen nyitotta az ajtót, mikor a lány a nadrágjából kibújva egyszerűen hozzám hajította nadrágját. Justin elképedve figyelte a tangában és csipkés melltartóban álló lányt, aki egyáltalán nem zavartatta magát. Justin-nak bepucsítva mászott fel a vízszintesen elfektetett székre, ám ő egy percre sem nézett a lányra. Szemeiben nem látszott az a csillogás, amit akkor láttam, mikor a lány belépett. Most idegesen pillantott hol rám, hogy a vörös lányra, aki mellét mutogatva nézett Justin-ra.
- Jessica! - szólt élesen Justin - Most azonnal húzz el innen!
- Mi? - kerekedett ki a lány szeme.
- Majd ha normális leszel és nem vetkőzöl le, akkor folytatom a tetoválásodat.
- Jus.. Én.. - kezdte volna a magyarázkodást, de Justin egy egyszerű mozdulattal ragadta meg a Jessica által hozzám vágott nadrágot, majd a kezébe nyomta.
Lerángatta az ágyról a vörös hajú lányt, majd a hátánál fogva kezdte el kifelé tolni a szobából. Mikor már kint volt a pólóját is utána dobta, majd az ajtót becsapva rám nézett.
- Ne haragudj, hogy ezt látnod kellett.. - utalt az előbbiekre.
- Semmi baj - álltam fel a helyemről - Mehetünk?
- Persze - mosolyodott el.
Pulóverét a kezébe véve indult el az ajtó felé, majd az ajtót kinyitotta nekem. Mosolyogva megráztam a fejem, mire értetlenül nézett rám.
- Justin.. Ismerem már ennyire a fiúkat.
- Mennyire? - kérdezte ártatlan arcot vágva, ám szemeinél láttam az apróbb nevetőráncokat.
- Barátom volt, tudom, hogy csak azért szoktak a srácok előreengedni egy lányt, hogy a fenekét meg tudják nézni - mosolyodtam el, majd kitoltam Justin-t az ajtón.
- Most lebuktam - lépett ki az épületből, ahová én is követtem - Hogy-hogy csak volt barátod? - váltott át komolyabbra.
- Hát igazából csak azért kellettem neki, hogy lefeküdhessen velem... - kezdtem el a mesélést.
Justin végig figyelmesen hallgatott, néhol bólogatott, hogy érti, viszont volt olyan is, hogy értetlenül bámult rám azokkal a gyönyörű barna szemeivel. Olyankor elmagyaráztam neki újra egészen addig, amíg meg nem értette. Aranyos volt tőle, hogy ennyire érdekelte ez az egész és tényleg nagyon rendes volt, hogy végighallgatott, néha-néha még szidta is Austin-t, esetleg Kendall-t. Megkedveltem Justin-t, néha már annyira, hogy belezavarodtam a mondandómba, mikor egyszer-egyszer rám kapta tekintetét. Szemeiben újra látni lehetett a csillogást, ami mosolyra késztetett. A parthoz közeledve egyre jobban kezdtem megkedvelni a mellettem sétáló fiút, aki néha rám, néha pedig a partra szegezte figyelmét. Lassan sétáltunk, majd egy parthoz közeli padhoz mentünk. Egymás mellé ültünk le, úgy figyeltük a hullámokat. Páran voltak csak olyan bátrak, hogy bemerészkedtek a nem túl meleg vízbe, de látni lehetett rajtuk, hogy élvezik a vizet, esetleg az őket körülvevő társaságot. A szél kellemesen fújt, mégis meleg volt a nap sugarainak köszönhetően. Éppen a futkározó kutyákat nézegettem, mikor a telefonom újra rezegni kezdett a farmerem zsebében. Idegesen vettem kezembe a fehér iPhone-om, majd meg sem nézve ki hív, a fülemhez emeltem.
- Igen? - szóltam bele indulatosan.
- Szia Hope, Nicol vagyok - hallottam meg barátnőm szomorú hangját - Ne haragudj, nem tudok lemenni a partra, apa kórházba került - a mondat végére hangja elhalkult, hallottam, hogy valaki súg neki valamit.
- Oké, semmi baj, akkor szia.
Miután kinyomtam a telefonomat. a padra helyeztem azt. Arcomat kezeimbe temettem, úgy gondoltam végig az előbb történteket. Justin, mintha megérezte volna szomorúságomat, lábamra simította a kezét, mire felnéztem rá. Szemében láttam, hogy átérzi a helyzetemet, illetve hogy min megyek keresztül. Apró mosoly jelent meg arcomon, majd újra a távolba meredtem. Nem tudtam másra gondolni, csak Mr. Parker járt az eszemben. Minden, amit Nicol mesélt róla.. Hogy kiskorában mennyit énekelgettek, játszottak együtt.. Kezemet kezdtem el nézegetni, mintha olyan érdekes lenne. Persze erről nem volt szó, csupán ezzel nem tűnt olyan feltűnőnek, hogy mindeközben Justin mozdulatait figyelem. Bátortalanul nyújtotta kezét felém, majd kezemet a sajátjába véve, ujjait rákulcsolta az enyéimre. Mosolyogva néztem fel rá, mire ő is halványan elmosolyodott. Idegesen pattantam fel eddigi helyemről, így Justin is azonnal elrugaszkodott a padról és mellettem termett. Ijedten nézett rám szemeivel, mire csak nyugtatóan megráztam a fejem. Nicol-hoz indultam, magam után húzva Justin-t is. A házhoz érve egy nagy levegőt véve csengettem be a jól megszokott házba. Pillanatokkal később Nicol anyukája nyitott ajtót, arcán széles mosoly látszódott.
- Szia Hope! - ölelt meg azonnal, majd Justin-t látva azonnal kezét felé nyújtotta - Szia, Nicol anyukája vagyok, Julie. Nyugodtan tegezz, Hope barátai az enyémek is.
- Justin vagyok - rázott kezet mosolyogva szabad kezével Justin.
- Gyertek beljebb - állt arrébb, így helyet adva, hogy a házba lépkedjünk.
A nappaliba ültünk le, Nicol anyukája a konyhába ment, majd pár perccel később egy tálcával a kezében tért vissza. Az előttünk álló dohányzóasztalra helyezte el azt, majd kezünkbe nyomott egy-egy bögre teát. Mindketten megköszöntük, majd torkomat megköszörülve tettem fel a kérdést, ami elég nehéznek bizonyult.
- Julie, Nicol itthon van?
- Nem, Austin-nál alszik ma este, csak holnap ér haza - mondta egy nagy sóhaj kíséretében - Persze, ebből elég nagy veszekedés alakult ki, mivel David nem örült ennek, de Nicol nagyon makacs - mondta, mire nagyot nyeltem.
- Austin-nál? Mit keres nála? - kérdeztem kikerekedett szemekkel.
- Összejöttek - forgatta meg szemeit - Képzelheted, mennyire örül ennek mindenki.
- Igen, tudom.. Tapasztalatból mondom - mosolyodtam el keserűen - És Nicol így is nála alszik, hogy az apukája kórházban van?
- Ki mondta, hogy kórházban van? - kérdezte értetlenül.
- Nicol felhívott és azt mondta, hogy azért nem tud lejönni a partra, mert David kórházban van - mondtam kissé idegesen.
Miután ezt a mondatot kimondtam, minden leesett.. Nicol azért mondta, hogy David kórházba került, mert Austin-nal akart találkozni. És ezért még a legjobb barátnőjének is képes hazudni. Ám amikor leesett, hogy mire gondoltam, idegesen pattantam fel a helyemről.
- Ne haragudj, Julie, nekem mennem kell megmenteni Nicol-t, mielőtt olyat tesz, amit később megbán - mondtam gyorsan, Julie pedig idegesen bólintott.
Persze tudta, Austin mire használja a lányokat, így nem tartott vissza attól, hogy Justin-nal kézen fogva elinduljak volt barátomhoz. Egy utolsót intettem Julie-nak, majd Austinék háza felé vettem az irányt. Gyors léptekkel közeledtünk a ház felé, időközben pedig mindent elmeséltem Justin-nak, hogy miért is kell megmenteni Nicol-t. Nem mondott semmit, mégis tudtam, hogy érti a helyzetet. Mivel Austin-tól még régebben kaptam kulcsot, ezért csengetés nélkül rontottam be a házba. Justin persze kint maradt, ő ki szeretett volna maradni ebből az egészből, mivel neki semmi köze sem Nicol-hoz, sem Austin-hoz. Meg is értettem, én azonban gyorsan rohantam fel az emeletre. Austin szobája előtt nagyot sóhajtottam, úgy nyitottam be a sötét szobába. A látvány teljesen lesokkolt..
- Ez most komoly? - kérdeztem inkább magamtól.

.:3.fejezet:.

.: Összetartozunk :. 

Matthew Carter

Tökéletes volt reggel úgy kelni, hogy a húgod, akit mindennél jobban szeretsz és mindennél jobban meg szeretnél védeni, örökre magad mellett tudni. Ez adott ötletet ahhoz, hogy a mai nap elvigyem egy tetoválószalonba, ahol egy közös tetoválást készíttessek magunknak. Óvatosan bújtam ki ölelő karjai közül, feje alá egy párnát helyeztem, úgy másztam le puha ágyáról. Az ajtó felé lábujjhegyen surrantam, majd miután sikerült kiérnem Hope szobájából, a nappali felé vettem az irányt. A nappaliban senkit nem találtam, ezért a konyhába sétáltam. Anyám és apám alakja tűnt fel előttem, amint egy egy tányérral előttük beszélgetnek. Mikor észrevettek, anyám mosolyogva indult meg felém, majd egy ölelést követően sietett oda apámhoz. Arcára egy csókot lehelt, majd gyönyörű szemeit rám emelte. 

- Mennem kell dolgozni, sietek haza, hogy el tudjak tőletek búcsúzni - nyomott egy csókot fejemre, majd kiviharzott a konyhából. 

Az ajtó csapódását követően indultam meg a szekrény felé, majd egy üvegtálat kivettem belőle. Apám mellé ültem le, tálamba öntöttem egy kevés gabonapelyhet, illetve tejet, és enni kezdem. Apám hamar elment dolgozni, amit megértek, mivel ő is haza szeretett volna érni előbb, hogy el tudjon búcsúzni tőlünk. Ehhez viszont az kellett, hogy 1 órával előbb induljon el dolgozni. A reggelimet viszonylag hamar megettem, tálamat a mosogatóba helyeztem. A konyhából egyenesen a nappaliba indultam, a kanapéra feküdtem, majd a tv-t bekapcsolva kezdtem el nézni a műsort. Mivel elég unalmasnak bizonyult, ezért kikapcsoltam. A lépcsőn felfelé ballagva érkeztem el a szobám ajtajához, majd azt berúgva magam előtt léptem be már jól megszokott szobámba. Ruháim a bőröndben hevertek, egyedül tisztálkodószereimet nem voltak összepakolva a nagy útra. Mikor körbenéztem a szobában, egyből feltűnt, hogy az ágyamon egy kis lap pihen. Mikor szétnyitottam a kis papírkát, csak egy egyszerű mondat várt rám. "Gyere vissza!" Ennyi állt a kis lapon, mire szám felfelé gördült. Miután tudatosult bennem, hogy ki írhatta, kisiettem a szobámból és egyenesen Hope ajtaja felé lépkedtem. Kopogás nélkül nyitottam ajtót, mire szemem az előttem fehérneműben álló lányra vándorolt. Magam mögött becsuktam az ajtót, majd lassan botorkáltam el az ágy széléig. Körbenézve a szobán vettem csak észre, hogy a szoba egyik fele bőröndökkel volt tele, a másik felén pedig cipők milliója volt megtalálható. Fejemmel végignéztem a cipőkön, mikor megakadt a tekintetem egyen.
- Ezt még tőlem kaptad - emeltem ki a többi közül azt az egyet, amit azonnal felismertem.
- Tudom, azt meg is fogom tartani, csak a többivel nem tudom mi legyen - mutatott a többi, földön heverő magassarkú cipőre.
- Azt is vedd figyelembe, hogy van-e olyan ruhád, amihez fel tudod venni - mosolyogtam rá.
Hope azonnal felpattant a földről, majd lassan a cipőkhöz lépkedett. Leguggolva egy vörös tűsarkút vett a kezébe, majd szomorkás mosollyal az arcán felém fordult.
- Akkor azt hiszem, ez kilőve.
Egy gyors mozdulattal helyezte bele azt egy nagy méretű dobozba, amiben ezen a cipőn kívül már vagy 5 hasonló magassarkú sorakozott. Mosolyogva néztem, ahogyan egy újabb cipőt helyez a barna dobozba, majd tekintetével engem kezd el kémlelni.
- Mi van veled, bátyus? Mitől vagy ilyen boldog?
- Áh, csak van egy meglepetésem számodra - vontam vállat, majd az ágyról elrugaszkodva sétáltam oda egyetlen húgomhoz, aki mosolyogva figyelte maradék cipőit.
Mosolygott, mégis láttam szemében a félelmet, a szomorúságot. Talán az utazás miatt, talán az elajándékozott cipői miatt. Nála nem lehet tudni.. Nem kellett semmit kérdeznem, tudtam, hogyha meg szeretné velem osztani a problémáit, akkor úgyis el fogja mondani. 15 év elég volt arra, hogy kiismerjem a húgomat, illetve arra is, hogy bármely gondját megossza velem és segítséget kérjen. Gondolkodásomból Hope rántott vissza, mosolygós tekintete azonnal találkozott enyémmel, mikor fejemet felé fordítottam. Leguggolva egy újabb cipőt vett a kezébe, majd felém fordult.
- És ez? Szerinted maradjon? - kérdezte, mire csak bólintottam.
Mosolyogva pakolta bele a bőröndjébe a megmaradt darabokat. Miután végzett, az ágya felé vette az irányt, majd elérve azt, kifeküdt rajta. A plafont bámulta perceken keresztül, én pedig az órámra pillantottam. 9 órát mutatott, ami azt jelentette, hogy lassan indulnunk kell. Az ágyhoz ballagva ragadtam meg Hope kezét, majd az ágyról lehúzva siettem vele oda bőröndjéhez. Egy fekete nadrágot, egy szürke hosszú ujjú felsőt, mellé pedig egy fekete-pink sálat vettem ki a bőröndből.
- Válassz magadnak egy pólót, öltözz fel, a nappaliba várlak - nyomtam a kezébe a kiválasztott ruhadarabokat.
Egy ideig még turkált a bőröndjében, majd egy fekete, Allergic to bitches feliratú pólót vett ki belőle. Mosolyogva néztem a kezében tartott darabot, majd újra az órámra pillantottam.
- Siess, nemsokára indulnunk kell - szólaltam meg végül.
Hope azonnal a fürdőbe sietett, kezében a választott darabokkal, amihez most egy cipő is társult. Lassan ballagtam ki a szobájából egyenesen a nappaliba. A kanapéra ültem, később fejemet az egyik párnára hajtva feküdtem végig a kényelmes heverőn. Percekig feküdhettem ott, mikor lépteket hallottam a lépcső felől. Mikor fejemet a hang irányába fordítottam, Hope lassan ballagott le felöltözve, kezében a táskájával és telefonjával. Halványan rám mosolygott, majd telefonját a táskájába dobva sétált el mellettem. Az egyik bőrszínű fotelba vágta le magát. Lábait felhúzta maga elé, karjaival átölelte azokat. Álmosan pislogva nézett rám szemeivel, mire én csak kezét megragadva húztam fel eddigi helyéről. Az ajtó felé indultam, kulcsomat megragadtam, úgy léptem ki a hűvös levegőbe. Miután Hope is kilépett a házból, bezártam az ajtót és elindultam a tetoválószalon felé. 5 percet sétálhattunk, amikor húgom már messziről kiszúrta a viszonylag nagy épületet. Szemein azonnal látni lehetett az izgatottságot. Magam mögött hagyva léptem át a küszöböt, majd egyenesen a tetoválóm felé indultam. Mosolyogva pacsiztam le régi barátommal, majd megfordulva húgom kíváncsi tekintetével találtam magam szembe.
- Justin, ő itt a húgom, Hope - mutattam a mögöttem álló lányra - Hope, ő pedig egy régi barátom, aki ma elkészíti nekünk a tetoválásunkat.
- Nagyon csinos vagy - hallottam Justin mondatát, mire hátrakaptam a fejem.
Hope elpirulva motyogott egy köszönöm félét, majd Justin a derekánál megragadva tolta előre Hope-t, egészen a tetováló teremig. Először én ültem be a székbe, Justin pedig a kezébe vette a csuklómat. Kezemet lefertőtlenítette, majd a tetováló gépet a kezébe véve kezdte el a munkát. Már tegnap meg lett vele beszélve a minta, így csak meg kell csinálnia, illetve ki kell fizetni. Egy infinity jelet varrattam magamra, majd miután kész lettem, Justin elvégezte a maradék színezést, illetve egy kenőccsel kente be, miután végzett. Mivel nekem már kész volt a tetoválásom, ezért rám nem is volt több szükség. Justin-nak kifizettem a két tetoválás árát, majd Hope-tól elköszönve indultam vissza a jól megszokott házba. Még tegnap megbeszéltük, hogy lemegy a partra, találkozik pár barátnőjével, illetve én is hazajövök és áthívom pár barátomat. Hope beült az eddigi helyemre, én pedig egy puszit nyomva arcára indultam haza.

Fontos!!

Ne haragudjatok a sok késésért, a suli mellett nincs sok időm, bármennyire is fontos a blog számomra.. Nem tudom, mikor kerül fel új rész, tényleg rengeteg dolgom van, vár a tanulás is, hogy az átlagom se romoljon. Ami a lényeg, hetente egyszer, esetleg kétszer lesz új rész, várhatóan szombaton, vagy vasárnap, de az is lehet, hogy hét közbe is felteszek egy részt, ez attól függ, mennyi szabadidőm akad, illetve ihlet kérdése :) 

.:2.fejezet:.

.: A nagy bejelentés :.

Anya öt perccel később lépett be a nappaliba, majd amint meglátott minket, felénk kezdett sétálni. A kanapéra ült, egyenesen Mat-tel és velem szemben. Mit akarhat anya? Ez a kérdés járkált a fejemben, egészen addig, amíg anya beszédre nem nyitotta száját. 

- Gondolom Matthew már említette, hogy van egy fontos bejelentésem... - kezdte, mire mindketten bólintottunk. 

Nem értettem, mi lehet olyan fontos, így egyre kíváncsibban néztem felváltra, hol rá, hol pedig mellettem ülő bátyámra. Ő pedig csak mosolyogva nézett rám, azzal a bizonyos "meglátod, hogy jó lesz" tekintetével. Újra anyára néztem, aki egy nagy sóhaj után kezdte el újra mesélni valóját. 

- Tisztában vagy azzal, hogy két hét múlva van a szülinapod.. - Oh, hát erről van szó - És apáddal arra gondoltunk, szülinapod alkalmából elutazhatsz, sőt, ha tetszik a város, akkor... - halkult el, mire értetlenül néztem rá. 

- Akkor? - kérdeztem végül, mikor láttam, hogy nem fogja folytatni. 

Mikor láttam anyán, hogy nem fogja egyhamar kibökni, segélykérően bátyámra pillantottam, aki azonnal anyára pillantott. Miután ő bólintott egyet, bátyám rám emelte tekintetét, megköszörülte a torkát, majd bele is kezdett. 

- Anya azt szerette volna elmondani, hogy ha tetszik a város, akkor akár oda is költözhetsz - mondta ki lassan. 

Percek teltek el, mire sikerült felfognom azt, hogy szülinapom alkalmából elutazhatok és még oda is költözhetek... De hova is? 

- Hova is megyek? - kérdeztem óriási mosollyal az arcomon. 

- London - mondta ki bátyám egyszerűen - És nem mész, hanem megyünk. 

A kanapéról azonnal felugrottam, anya elé siettem, majd olyan szorosan öleltem meg, amilyen szorosan csak tudtam. Egy utazás a kedvenc városomba.. Nem is kívánhattam volna szebb ajándékot!! Mikor anyámtól elváltam, bátyám felé fordultam, aki csak széttárta karjait, jelezve, hogy ő is vár egy ölelésre. Mosolyogva bújtam karjai közé, fejemet mellkasába fúrtam. Jellegzetes illatát magamba szívtam, majd kissé eltoltam magamtól. Fejemet oldalra fordítottam, ekkor láttam meg anyám könnyektől csillogó tekintetét. Szemeimbe könny gyűlt őt látva, és ekkor tudatosult bennem mindaz, ami 15 éve ott volt a szemem előtt. Anyám 3 éves koromban elhagyott, de ő ott volt. Segített mindenben, bármi is történt velem. Fizette a tanulmányaimat, a ruháimat, minden olyan dolgot, amire az életben szükségem volt. Nem hagyta, hogy az árvaházban nőjek fel, ehelyett hazahozott az otthonába, felnevelt. A család pedig befogadott, elfogadott. Mindenki úgy kezelt, mint vér szerinti lányát, testvérét, miközben nagyon jól tudták, hogy az igazi családom valahol nagyon messze éli saját kis életét.. nélkülem. Mosolyogva emlékeztem vissza ezekre, majd felváltva néztem, hol engem ölelő bátyámra, hol a táskájában kutató anyámra. Mikor megtalálta, amit keresett, felém fordult, kezét felém nyújtotta. Akkor láttam csak meg mit fogott a kezében.. Két Londoni járatra szóló jegyet, amit mosolyogva vettem el, majd Mat-től eltávolodva öleltem meg újra anyámat. 

- Menj fel pakolni - utasított anyám, én pedig jó gyerekhez híven azonnal a szobámba siettem. 

A szekrényem előtt megállva néztem a rengeteg ruhára, majd a legfelső polcomról kezdtem el leszedegetni a bőröndjeimet. Két nagy méretű bőröndbe kezdtem el pakolni a pólóimat, nadrágjaimat, de azonnal megakadtam, amikor a ruháimhoz értem. Voltak 2 évvel ezelőtt kapott darabok, amik csak egyszer voltak rajtam, azokat félreraktam arra a célra, hogy felpróbálom őket, és amelyik jó, azt viszem, a többit odaadom anyukámnak, hogy adja oda az árvaház gyerekeinek. Mindig is ezt csináltuk anyával. Azokat a ruhákat, játékokat, amikre nekem már nem volt szükségem, annak az árvaháznak adtuk, ahol én is leéltem 3 életévemet. A gyerekek mindig örültek, ha bevittük őket, mert rengeteg drágább ruha volt azok között, amiket ők nem biztos, hogy megkaptak volna. Általában velem egykorú gyerekek kapták meg a nekem kicsi ruhákat, de volt olyan is, hogy a zsebpénzem egy részéből kisebb ruhákat vettem, ezzel örömet szerezve az alacsonyabb, soványabb, fiatalabb gyerekeknek is. Most is ezt tettem, azokat a ruhákat, amikre nem volt szükségem, egy dobozba hajtogattam össze, amik pedig kellettek, a bőröndömben találtak helyet maguknak. Ezt csináltam addig, amíg el nem érkeztem azokhoz a ruhákhoz, amiket próbálnom kellett. Azokat egy kisebb bőröndbe dobáltam, majd egy másik dobozt a kezembe véve mentem be a fürdőbe a csomagokkal a kezembe. Miután becsuktam magam mögött az ajtót, a bőröndömből kipakoltam a ruhákat és vetkőzni kezdtem. Minden ruhámat az alacsony szekrény tetejére tettem, majd az első ruhát a kezembe véve, bújtam bele abba, úgy néztem a tükörbe. A méret bár jó volt, mégsem éreztem magam benne olyan szépnek, mikor először volt rajtam. Éppen Austin-nal mentem randira, azért vette nekem anya, hogy gyönyörű lehessek. A hatást elérte, Austin álla a földet súrolta, mikor meglátott. Most valahogy mégsem éreztem a helyzetet gyönyörűnek, most csak egy átlagos lányt láttam, egy egyáltalán nem átlagos ruhában. Gondolatmenetemet egy halk kopogás törte meg, mire a kilincset lenyomva engedtem utat a fürdőbe belépő személynek, aki ez esetben bátyám volt. Alaposan végignézett rajtam, majd közelebb lépve hozzám, egyszerűen megölelt. Tudta, mi a ruha története, nem is kellett semmit mondanom, tudta, min gondolkozom.
- Szerintem tartsd meg - szólt végül, így törve meg a kettőnk között lévő csendet - Szerintem gyönyörű vagy.
- Mindig ő fog eszembe jutni róla - suttogtam a könnyeimmel küszködve.
- Nézd más szemmel - simított végig kezemen - Lehet, hogy valaki pont ez a ruha miatt fog beléd szeretni.
A válaszom egy apró kuncogás volt, mire Mat is elmosolyodott és a kipakolt ruháimat kezdte el nézegetni.
- Ezt meg kell tartanod, ebben vagy a legszebb - tartott fel egy rózsaszínű, félpántos, néhol kövekkel kirakott ruhát, amibe már a vásárlásnál beleszerettem, mégsem volt alkalmam felvenni egynél többször.
Egyet bólintottam, majd kivettem a kezéből és a bőröndbe raktam. Legközelebb egy fehér, arany csíkokkal tarkított ruhát vettem a kezembe, amit Mat felé fordítottam. Reakciója egy heves fejrázás volt, majd magyarázkodni kezdett.
- A ruha maga szép, de amikor benne láttalak, khm, hogy is mondjam... laposabb voltál - nyögte ki, mire felnevettem.
Igen, köztudott, hogy ez a ruha akkor állt rajtam a legjobban, amikor kisebb mellem volt, ettől függetlenül a ruha gyönyörű. Miután összehajtogattam, a papír dobozba helyeztem el azt, majd a rajtam lévő ruhát levéve álltam meg bátyám előtt egy szál fehérneműben. Már megszoktam, hogy így lát, és őszintén mondhatom, ő az a személy, aki előtt meztelenül is lehetnék, nem érdekelné. Kiskorunk óta úgy nőttünk fel, hogy együtt fürödtünk, együtt aludtunk. Emlékszem még, 7 éves lehettem, Mat már 8, de még mindig ragaszkodtunk ahhoz, hogy együtt fürödhessünk. Azóta sem vagyunk szégyenlősek egymás előtt, nagyon jól tudjuk, mije van a másiknak, így nem is kíváncsiskodunk... A ruhákhoz visszatérve pedig.. Az előbb levett ruhát a bőröndbe helyeztem el a többire rárakva, majd a szekrényről egy másik kedvenc ruhámat vettem a kezembe. Rengeteg emlék kötött ehhez a ruhához, talán még több, mint az összes többihez. Mikor sikerült befejeznem a középiskolát, anyától ezt a ruhát kaptam ajándékba. Először nem is értettem, miért kaptam, viszont később kiderült. Vacsorázni mentünk, és akkor még nem tudtam, de fontos dolog előtt álltam.. Választhattam, vagy megkeresem az igazi szüleimet, vagy maradok a mostani családommal. Mint később kiderült, anya kezében ott lapult egy kis papír, min a szüleim elérhetősége, illetve születési nevem szerepelt, ám én a családomat választottam. Ki tudja, mi történt volna, ha a kis papírt a kezembe nyomják.. Talán megkerestem volna őket, de hogy azután mi történt volna, az már a múlt. Mikor kimondtam azt, hogy nem érdekelnek az igazi szüleim, én a bátyámmal és velük szeretnék maradni, nagyon meghatódtak, anyám azonnal sírva ölelt át engem, apám szeme büszkeséget sugárzott, illetve mérhetetlenül nagy szeretetet. És ami a legtöbbet jelentette nekem, az az volt, hogy akkor láttam bátyámat először és utoljára sírni.. És ezt mind miattam. Meghatódva simítottam végig a ruhán, és próba nélkül is azt kellett tennem, amit a szívem sugallt. Egyértelműen meg kellett tartanom, így a ruhán újra végigsimítva tettem bele a bőröndömbe. Könnyeimet letöröltem, úgy néztem bátyámra, kinek szeme ugyanúgy csillogott, mint aznap. Közelebb léptem hozzá, majd szorosan megöleltem. Fejemet mellkasába fúrtam, és azt sem érdekelt, hogy összekönnyezem pólóját, egyszerűen éreztetni akarom vele azt, hogy itt vagyok és nem hagytam itt őket! Mikor eltávolodtunk, még egyszer egymásra mosolyogtunk, majd a megmaradt 3 ruha felé fordultunk. Az első egy gyönyörű, bézs színű, szülinapomra kapott ruha volt, amit gondolkodás nélkül tettem be a bőröndömbe. A második ruhát szintén gondolkodás nélkül tettem be a bőröndömre, így elérkeztem az utolsó ruhához is. Nem tudtam, mit csináljak ezzel a ruhával, hisz nekem ez most már nagyon rövidnek tűnik, ránézésre. Bár mielőtt a dobozba dobtam volna, magamra kaptam. A tükörbe nézve találkozott tekintetem bátyáméval, aki csak nemlegesen megrázta fejét.
- Én is így vagyok vele - bólintottam.
Egy egyszerű mozdulattal vettem le magamról a ruhát, majd a szobába visszafutva vettem fel a pizsamám, ami egy egyszerű rövidnadrágból és egy elnyűtt pólóból állt. Lassan ballagtam vissza bátyámhoz a fürdőbe, majd a dobozt megragadva siettem le a nappaliban ülő anyámhoz. A ruhákkal teli dobozt a kanapé mellé raktam le, majd anyával összemosolyogva indultam vissza a szobámba. Mat időközben kihozta a bőröndömet, így a maradék ruhámat is bele tudtam pakolni. A szekrényem üresen tátongott, ám a polcokon még megtalálhatóak voltak a könyveim, illetve egy-egy fotóalbumom, tele pillanatokra emlékeztető fényképekkel. Gyorsan az összes albumomat bepakoltam egyik bőröndömbe, illetve a falon lógó fényképeket is egyesével szedtem le lila színű falamról, és helyeztem bele a fényképekkel teli kis mérető albumba. Mikor mindennel készen álltam, nyomtam egy puszit bátyám arcára, majd a fürdőbe futottam. Fogat mostam, majd a sminkemet lemosva mostam meg még egyszer pirosló arcomat. A fürdőből kilépve egy ismerős érzés fogadott a szobámba, ami mosolygásra késztetett. Mat az ágyamba fekve játszott a telefonomon, majd miután észrevett a párna alá rejtette azt, kezét védekezésképpen maga elé emelte.
- Nem csináltam semmit - vágott ártatlan arcot, de én átláttam rajta.
- 15 éve ismerjük egymást.. Ezt nem veszem be. Mit csináltál? - bújtam be mellé.
- Csak kitöröltem pár felesleges dolgot.
Csak bólintottam, mivel pontosan tudtam, mik lehettek azok a felesleges dolgok.. Közös képek Austin-nal, csak Austin-ról, illetve egy telefonszám. Viszont kíváncsiságom fölém kerekedett, így telefonomat elővéve vártam, hogy fel tudjam végre oldani. Mikor sikerült, és megláttam a háttérképem, azonnal felkuncogtam. Az Austin-nal való közös képem helyett most azt a képet láttam, amit még anya készített egy koncert kezdete előtt. A képen éppen Mat-et ölelem át, miközben ő karjait körém fonja. A képen több lány nézi bátyámat, ám vannak olyan lányok is, akik inkább elfordultak, ám szemükben látni azt a féltékenységet, amivel akár ölni is tudnának. Telefonomat lezártam, párnám alá rejtettem, majd fejemet Mat mellkasára döntöttem. Pár percig még hallgattam szíve dobogását, figyeltem mellkasának emelkedését és süppedését, majd szememet lehunyva döntöttem úgy, hogy inkább kipihenem magam a holnapi nap kezdetéig, és elaludtam..

.:1.fejezet:.

..: Mindennek a kezdete :..

[zene]

Hope Carter

Sosem gondoltam volna, hogy ezt fogja tenni velem, mégis megtette. Elhitette velem, hogy szeret, és kihasznált. Minden fiú ilyen. Mindegyiknek csak egy dologra kellesz.. Ha azt megkapták, már nincs is szükség rád, egyszerűen közlik veled, hogy nem is szerettek és csak azért kellettél nekik, hogy lefeküdjenek veled. Minden fiú egyforma!! A kanapéba süppedve próbáltam valamennyire lenyugtatni magamat és elterelni gondolataimat, de nem jártam sikerrel. A történtek után már nem vágytam semmire, csak egy jó forró fürdőre, bár a megvalósítás már nem bizonyult olyan könnyűnek. Erőm elfogyott, lábaimat nehezen bírtam rávenni arra, hogy esetlegesen egy-egy lépést megtegyek a fürdő irányába. Így ültem a kanapén szipogva, miközben a tv-ből épp egy ismerős zene indult. Amint meghallottam, újra eluralkodott rajtam a sírás. Gondolataimmal a fejemben meredtem a tévére, amiből megállás nélkül hangzottak a sírásra késztető sorok : I remember when we kissed, I still feel it on my lips. Nem értem, Miley hogy bírja sírás nélkül végigénekelni ezt a számot, amit ráadásul egy szakítás miatt kellett írnia. Én nem lennék képes ilyenekre, sőt, én még a barátommal való szakítást sem viselem olyan jól, mint a dalt éneklő csodás lány. Egy kéz simított végig karomon, ami arra késztetett, hogy felnézzek tulajdonosára. Arcomra egy mosoly ült, mikor láttam bátyámat, kezében egy bögre forró itallal, amit felém nyújtott. Óvatosan elvettem tőle a csészét, majd ölembe ejtettem a kezem, úgy kezdtem kémlelni tartalmát, mintha annyira érdekes lenne. 

- Idd meg, addig csinálok neked egy forró fürdőt. Ha megittad, szólj és felviszlek - mosolygott rám, minek következtében nekem is egy apró mosoly jelent meg arcomon. 

Megfordulva indult el a lépcső felé, majd visszafordulva nézett rá a kezemben lévő bögrére, amiből még egy csepp sem fogyott. 

- Megvárom, amíg egy kicsit langyosabb lesz - motyogtam, ő pedig bólintva indult el eredeti célja felé ismét. 

Mikor bátyám eltűnt a lépcső tetején, bögrémet a számhoz emeltem, úgy kezdtem kortyolgatni a benne lévő narancsos teát. Évek óta furcsa szokásom, hogy ha bármilyen gondom van, a narancsos tea tűnik a legjobb megoldásnak.. Megnyugtat, elfeledteti velem a gondolataimat, ellazít. Bögrém egész tartalmát megittam, mire bátyám alakja újra feltűnt. Előttem állt meg, karját felém nyújtotta. Bögrémet az üveg asztalra helyeztem, majd kezemet kezébe helyezve fogadtam el segítségét. Kezemnél fogva húzott fel magához, majd szorosan magához ölelt. Mikor elváltunk egy sötét folt éktelenkedett, amit könnyeim okozhattak. Arcán mosoly húzódott, keze hátamon simított végig többször, ezzel érve el azt, hogy valamelyest lenyugodjak. Jó volt érezni, hogy mellettem áll, még akkor is, ha nagyot hibáztam. Jó volt mélyen beszívni jellegzetes illatát, amiről akár egymillió ember közül is megismerném. Térdhajlatomnál fogva emelt fel ölébe, én pedig reflexszerűen fontam nyaka köré mindkét karom. Fejemet mellkasának döntöttem, úgy figyeltem a kilátást. A lépcsőn óvatosan lépkedett fel velem az ölében, majd a fürdő ajtaja előtt megállva rúgta be a résnyire nyitott ajtót, aki most azonnal kinyitódott. Szemem azonnal megakadt a vízzel megtöltött, rózsaszirmokkal teli kádon. Bátyámra pillantottam, aki elégedett mosollyal az arcán nézett rám. Ma olyan vidám, egész nap mosolyog. Ekkor jutott eszembe, hogy én pedig miken mentem keresztül. Könnyeim újra megeredtek, és az sem segített, hogy amikor a tükörbe néztem, egy elfolyt sminkű, vörös szemű, csapzott hajú lány nézett farkasszemet velem.
- Ez nem én vagyok - suttogtam magamnak.
- Nem! Ez nem te vagy - mondta bátyám végignézve arcomon - Az én húgom nem sírna, egy olyan barom után, mint amilyen ő volt... Az én húgom egy erős lány, aki felállna és csak azért is megmutatná a világnak, mennyire erős.
- De olyan nehéz Mat... - suttogtam - Ő volt a másik felem 2 évig.. Nem tudom ilyen gyorsan túltenni magam rajta..
- Hope.. Erős lány vagy! Lehet, hogy most nem látod magad annak, de ismerlek, és tudom, hogy képes vagy arra, hogy továbblépj! Bár bevallom, elég szánalmasan festesz - nevetett fel, mire nekem is most először őszinte mosoly terült szét arcomon.
Mindig is tudta, mit kell ilyenkor mondania ahhoz, hogy valamennyire felviduljak és erőt szerezzek ahhoz, hogy az életemet ugyanonnan folytassam, ahol befejeztem. Mat hátulról fonta köré karjait, úgy néztük percekig mosolygó tükörképünket. Alaposan mértem végig az engem ölelő fiút, és rá kellett jönnöm, hogy bizony egy igen helyes fiút mondhatok bátyámnak. Nem véletlen, hogy minden lány az ő barátnője szeretne lenni. Bátyámmal a hátam mögött néztem utoljára a tükörből visszanéző 2 személyre, majd egyet hátrébb lépve fordultam bátyámmal szembe. Mellkasába fúrtam a fejem, ám ő eltolt magától. Kezeimet felemelve húzta le rólam a pólómat, én pedig azonnal magam elé emeltem a kezemet, hogy valamennyire takarjam magam.
- Mit csinálsz? - kérdeztem tőle, mire egy aranyos nevetés volt válasza.
- Jajj, húgi, láttalak már bugyiba meg melltartóba... - vette el kezeimet magam elől.
Mackónadrágomat egyszerűen húzta le a bokámig, én pedig lábamat felemelve bújtam ki belőle.
- Gondolom, innen már egyedül is megoldod - mosolygott rám Mat.
Éppen megfordultam a tükör felé, kezemet a mosdókagylón támasztottam meg, Mat pedig ezt kihasználva derekam köré fonta karjait. Egy apró puszit lehelt vállamra, majd a fürdőből kilépve csukta be maga mögött az ajtót. Melltartómat kikapcsoltam, bugyimat levettem, majd lábamat óvatosan nyújtottam vele a meleg vízbe. Mikor biztosra mondhattam, hogy nem csúszok el, másik lábamat is beemeltem a vízbe, majd óvatosan feküdtem be a kádba. Negyed óráig pihentem a vízben, majd óvatosan kiszálltam a vízből. Törölközőmért nyúltam, majd magam köré tekerve azt léptem át a fürdő küszöbét. A szobámba lépkedtem, az ágyra ültem, úgy néztem a nyitott szekrényajtóm. Az ágyról felkelve lépkedtem oda a szekrényemhez, amiből kiválasztottam ruháimat. Miután felöltöztem, befújtam magam a parfümömmel, körmeimet rózsaszínűre festettem. Mezítláb lépkedtem le a nappaliba, ahol szegecses szandálomat felhúzva siettem be a konyhába bátyámhoz.
- Elmegyek sétálni, nemsokára jövök - szóltam neki mosolyogva, majd arcára nyomtam egy puszit.
- Vigyázz magadra - szólt utánam.
A házból kiérve azonnal a közeli park felé siettem. Mindig megnyugtatott a park, tele gyerekekkel. Most is rengetegen voltak a parkban, legfőképp gyerekek, illetve az őket elhozó szülők, testvérek. Éppen egy 6 éves kislányt néztem, aki nem tudott lemászni az egyik parkban álló mászókáról. Azonnal felpattantam, és odasiettem hozzá. Mosolyogva bemutatkoztam neki, majd segítettem neki lemászni. Éppen az utolsó fokon volt, amikor egy kéz megszorította a csuklómat és elhúzta a lánytól, aki ennek következtében leesett a mászókáról.
- Ne érj a húgomhoz - szólt éles hangon, mire odafordultam.
Szemben találtam magam azzal a lánnyal, akinek a mostani állapotomat köszönhetem. Azzal a lánnyal, akivel Austin megcsalt.
- Szia Kendall - mondtam grimaszolva - Akkor esetleg felsegíthetnéd - néztem a földön ülő kislányra.
Kendall azonnal odapattant hozzá, felsegítette, majd hátrébb tolta, egyenesen... Austin-hoz. Idegesen néztem a barna hajú fiúra, akivel a szakításunk óta nem találkoztam. Egyet intve fordultam meg, ám Austin-nál álló lány nem hagyta, hogy elmenjek. Austin mellől ellépkedett, majd előttem megállva ölelte át derekamat. Kezemmel hátán simítottam végig, miközben szememmel végig Kendall-t figyeltem. Dühösen bámult rám, majd olyat tett, amit soha nem gondoltam volna. Egy mosoly kíséretében bújt oda Austin-hoz, majd közelebb hajolva hozzá egy csókot lehelt ajkaira. Azokra az ajkakra, amiket egykor még én csókoltam. Eközben a kislány eltávolodott tőlem, és undorodva figyelte Kendall jelenetét. Egy apró kuncogás hagyta el számat, majd lehajolva hozzá, a fülébe suttogtam.
- Átérzem a helyzeted.. Undorítóak - mondtam nevetve, majd végigsimítva a hátán egyenesedtem fel - Hogy hívnak?
- Stacy. Stacy Jefferson - mutatkozott be.
- Örülök, hogy megismertelek Stacy. Nekem most mennem kell, de remélem még találkozunk - pusziltam bele a hajába, és megöleltem.
- Én is örülök Hope. És köszönöm a segítséget!
Már éppen megfordultam, és indultam volna haza, amikor eszembe jutott valami.
- Hé, Stacy - kiáltottam, mire megfordult - Figyelj, hogy nehogy megfulladjanak.. - utaltam Austin-ra és Kendall-ra.
Válasza egy hangos nevetés volt, mire nekem is mosoly jelent meg arcomon. Nem értem, egy ilyen aranyos kislány hogy lehet egy olyan lánynak a húga, mint Kendall. Egyáltalán nem hasonlítanak.. Kendall önző, elkényeztetett lány, míg Stacy egy tündéri, kék szemű, aranyos lány. Ezekkel a gondolatokkal érkeztem el a házunk bejáratáig, majd egy egyszerű mozdulattal nyitottam ki magam előtt az ajtót, majd a nappaliba lépve rúgtam le magamról a szandálomat.
- Hazajöttem - mondtam hangosabban, és lehuppantam a fotelbe.
- Ugye nem sírsz megint? - hallottam meg bátyám hangját magam mögül, mire hátrafordítottam fejemet.
- Nem, teljesen jól vagyok - kuncogtam fel, mikor levágta magát mellém.
- Anya mindjárt hazaér - nézett az órájára - Nagy bejelenteni valója van..
Egy bólintással jeleztem csupán bátyámnak azt, hogy felfogtam, közben viszont majd megölt a kíváncsiság, vajon mi olyan fontos, hogy anya a munkáját otthagyva siet haza hozzánk...

..:Bevezető:..

Sziasztok!

Új blog, más profillal, mivel egy nagyon kedves barátommal írom a fejezeteket :) Legjobb barátom évek óta, és ő az a személy, aki mindent tud rólam, ismeri a gondolkodásomat, így hasonló részeket tudunk írni, kevés eltéréssel!