.: Is this serious?! :.
Már vagy negyedórája beszélgettünk Justin-nal, mikor a telefonom megrezzent a zsebemben. Sűrűn bocsánatot kértem Justin-tól, majd a telefonomat kihalászva a zsebemből, emeltem a fülemhez.
- Igen? - szóltam bele.
- Szia Hope. Hol a francba vagy? - hallottam meg barátnőm hangját a vonal másik feléről.
- Jajj, ne haragudj, csak később tudok menni..
- Körülbelül mikor?
- Várj egy percet - mondtam barátnőmnek, majd a fülemtől elemeltem a készüléket és Justin-ra pillantottam - Kb. mikor végzel?
- Van még egy 10 perces tetoválásom, utána mehetek. Miért?
- Nincs kedved eljönni velem a partra? - néztem rá kiskutya szemekkel.
- De, szívesen - válaszolt mosolyogva.
Telefonomat újra a fülemhez emeltem, majd beleszóltam.
- Negyed óra, 20 perc múlva jó? -kérdeztem félve barátnőmet.
- Igen, de ne késs!
Miután befejeztük a beszélgetést, Justin-ra néztem, aki csak mosolyogva figyelt engem.
- Mi ilyen vicces? - kérdeztem, mikor már furcsa volt, hogy egyfolytában mosolyog.
- Semmi, csak... szép vagy - mondta félénken.
Elpirulva motyogtam valami köszönöm félét, majd az ajtó irányába fordítottam a fejem, mivel az éppen nyílni kezdett.
- Szia, Justin! - vinnyogott a szobába belépő lány, majd Justin karjaiba ugrott.
Én csak undorodva néztem az amúgy nagyon szép lányt, aki még mindig Justin-t ölelgette. Ismerős érzés futott át rajtam, ami arra késztetett, hogy elkapjam a fejem. Miután eltávolodtak egymástól, újra a lányra néztem, majd alaposan végigmértem. Gyönyörű lánynak bizonyult, hosszú combjai még nekem is tetszettek. Rövid nadrágja által látszott kerek feneke, amit látszólag Justin is észrevett. Lapos hasát én is megirigyeltem, míg feljebb haladva egyre jobban tetszett. Testét ízléses tetoválások fedték, főleg rózsák, amik kiemelték vörösre festett haját. Fekete kivágott topot viselt, ami még jobban kiemelte adottságait. Justin-ra pillantottam, aki hozzám hasonlóan végigmérte a lányt, majd aprón megrázta fejét.
- Mássz fel az ágyra, a felsődet addig hajtsd fel, hogy hozzáférjek a tetoválásodhoz. Mindjárt visszajövök, addig beszélgessetek, ha gondoljátok.
Ezzel ki is ment a szobából, én pedig az előttem álló lányra szegeztem a tekintetemet. Mivel nem volt túl szimpatikus, ezért ugyanúgy ültem eddigi helyemen, mint azelőtt. Nem zavartatta magát, egy egyszerű mozdulattal húzta le magáról a pólóját, ezzel láthatóvá téve fekete melltartóját, illetve megkezdett tetoválását. Egy részét nadrágja eltakarta, így azt kigombolta, majd a cipzárt is lehúzta. Justin éppen nyitotta az ajtót, mikor a lány a nadrágjából kibújva egyszerűen hozzám hajította nadrágját. Justin elképedve figyelte a tangában és csipkés melltartóban álló lányt, aki egyáltalán nem zavartatta magát. Justin-nak bepucsítva mászott fel a vízszintesen elfektetett székre, ám ő egy percre sem nézett a lányra. Szemeiben nem látszott az a csillogás, amit akkor láttam, mikor a lány belépett. Most idegesen pillantott hol rám, hogy a vörös lányra, aki mellét mutogatva nézett Justin-ra.
- Jessica! - szólt élesen Justin - Most azonnal húzz el innen!
- Mi? - kerekedett ki a lány szeme.
- Majd ha normális leszel és nem vetkőzöl le, akkor folytatom a tetoválásodat.
- Jus.. Én.. - kezdte volna a magyarázkodást, de Justin egy egyszerű mozdulattal ragadta meg a Jessica által hozzám vágott nadrágot, majd a kezébe nyomta.
Lerángatta az ágyról a vörös hajú lányt, majd a hátánál fogva kezdte el kifelé tolni a szobából. Mikor már kint volt a pólóját is utána dobta, majd az ajtót becsapva rám nézett.
- Ne haragudj, hogy ezt látnod kellett.. - utalt az előbbiekre.
- Semmi baj - álltam fel a helyemről - Mehetünk?
- Persze - mosolyodott el.
Pulóverét a kezébe véve indult el az ajtó felé, majd az ajtót kinyitotta nekem. Mosolyogva megráztam a fejem, mire értetlenül nézett rám.
- Justin.. Ismerem már ennyire a fiúkat.
- Mennyire? - kérdezte ártatlan arcot vágva, ám szemeinél láttam az apróbb nevetőráncokat.
- Barátom volt, tudom, hogy csak azért szoktak a srácok előreengedni egy lányt, hogy a fenekét meg tudják nézni - mosolyodtam el, majd kitoltam Justin-t az ajtón.
- Most lebuktam - lépett ki az épületből, ahová én is követtem - Hogy-hogy csak volt barátod? - váltott át komolyabbra.
- Hát igazából csak azért kellettem neki, hogy lefeküdhessen velem... - kezdtem el a mesélést.
Justin végig figyelmesen hallgatott, néhol bólogatott, hogy érti, viszont volt olyan is, hogy értetlenül bámult rám azokkal a gyönyörű barna szemeivel. Olyankor elmagyaráztam neki újra egészen addig, amíg meg nem értette. Aranyos volt tőle, hogy ennyire érdekelte ez az egész és tényleg nagyon rendes volt, hogy végighallgatott, néha-néha még szidta is Austin-t, esetleg Kendall-t. Megkedveltem Justin-t, néha már annyira, hogy belezavarodtam a mondandómba, mikor egyszer-egyszer rám kapta tekintetét. Szemeiben újra látni lehetett a csillogást, ami mosolyra késztetett. A parthoz közeledve egyre jobban kezdtem megkedvelni a mellettem sétáló fiút, aki néha rám, néha pedig a partra szegezte figyelmét. Lassan sétáltunk, majd egy parthoz közeli padhoz mentünk. Egymás mellé ültünk le, úgy figyeltük a hullámokat. Páran voltak csak olyan bátrak, hogy bemerészkedtek a nem túl meleg vízbe, de látni lehetett rajtuk, hogy élvezik a vizet, esetleg az őket körülvevő társaságot. A szél kellemesen fújt, mégis meleg volt a nap sugarainak köszönhetően. Éppen a futkározó kutyákat nézegettem, mikor a telefonom újra rezegni kezdett a farmerem zsebében. Idegesen vettem kezembe a fehér iPhone-om, majd meg sem nézve ki hív, a fülemhez emeltem.
- Igen? - szóltam bele indulatosan.
- Szia Hope, Nicol vagyok - hallottam meg barátnőm szomorú hangját - Ne haragudj, nem tudok lemenni a partra, apa kórházba került - a mondat végére hangja elhalkult, hallottam, hogy valaki súg neki valamit.
- Oké, semmi baj, akkor szia.
Miután kinyomtam a telefonomat. a padra helyeztem azt. Arcomat kezeimbe temettem, úgy gondoltam végig az előbb történteket. Justin, mintha megérezte volna szomorúságomat, lábamra simította a kezét, mire felnéztem rá. Szemében láttam, hogy átérzi a helyzetemet, illetve hogy min megyek keresztül. Apró mosoly jelent meg arcomon, majd újra a távolba meredtem. Nem tudtam másra gondolni, csak Mr. Parker járt az eszemben. Minden, amit Nicol mesélt róla.. Hogy kiskorában mennyit énekelgettek, játszottak együtt.. Kezemet kezdtem el nézegetni, mintha olyan érdekes lenne. Persze erről nem volt szó, csupán ezzel nem tűnt olyan feltűnőnek, hogy mindeközben Justin mozdulatait figyelem. Bátortalanul nyújtotta kezét felém, majd kezemet a sajátjába véve, ujjait rákulcsolta az enyéimre. Mosolyogva néztem fel rá, mire ő is halványan elmosolyodott. Idegesen pattantam fel eddigi helyemről, így Justin is azonnal elrugaszkodott a padról és mellettem termett. Ijedten nézett rám szemeivel, mire csak nyugtatóan megráztam a fejem. Nicol-hoz indultam, magam után húzva Justin-t is. A házhoz érve egy nagy levegőt véve csengettem be a jól megszokott házba. Pillanatokkal később Nicol anyukája nyitott ajtót, arcán széles mosoly látszódott.
- Szia Hope! - ölelt meg azonnal, majd Justin-t látva azonnal kezét felé nyújtotta - Szia, Nicol anyukája vagyok, Julie. Nyugodtan tegezz, Hope barátai az enyémek is.
- Justin vagyok - rázott kezet mosolyogva szabad kezével Justin.
- Gyertek beljebb - állt arrébb, így helyet adva, hogy a házba lépkedjünk.
A nappaliba ültünk le, Nicol anyukája a konyhába ment, majd pár perccel később egy tálcával a kezében tért vissza. Az előttünk álló dohányzóasztalra helyezte el azt, majd kezünkbe nyomott egy-egy bögre teát. Mindketten megköszöntük, majd torkomat megköszörülve tettem fel a kérdést, ami elég nehéznek bizonyult.
- Julie, Nicol itthon van?
- Nem, Austin-nál alszik ma este, csak holnap ér haza - mondta egy nagy sóhaj kíséretében - Persze, ebből elég nagy veszekedés alakult ki, mivel David nem örült ennek, de Nicol nagyon makacs - mondta, mire nagyot nyeltem.
- Austin-nál? Mit keres nála? - kérdeztem kikerekedett szemekkel.
- Összejöttek - forgatta meg szemeit - Képzelheted, mennyire örül ennek mindenki.
- Igen, tudom.. Tapasztalatból mondom - mosolyodtam el keserűen - És Nicol így is nála alszik, hogy az apukája kórházban van?
- Ki mondta, hogy kórházban van? - kérdezte értetlenül.
- Nicol felhívott és azt mondta, hogy azért nem tud lejönni a partra, mert David kórházban van - mondtam kissé idegesen.
Miután ezt a mondatot kimondtam, minden leesett.. Nicol azért mondta, hogy David kórházba került, mert Austin-nal akart találkozni. És ezért még a legjobb barátnőjének is képes hazudni. Ám amikor leesett, hogy mire gondoltam, idegesen pattantam fel a helyemről.
- Ne haragudj, Julie, nekem mennem kell megmenteni Nicol-t, mielőtt olyat tesz, amit később megbán - mondtam gyorsan, Julie pedig idegesen bólintott.
Persze tudta, Austin mire használja a lányokat, így nem tartott vissza attól, hogy Justin-nal kézen fogva elinduljak volt barátomhoz. Egy utolsót intettem Julie-nak, majd Austinék háza felé vettem az irányt. Gyors léptekkel közeledtünk a ház felé, időközben pedig mindent elmeséltem Justin-nak, hogy miért is kell megmenteni Nicol-t. Nem mondott semmit, mégis tudtam, hogy érti a helyzetet. Mivel Austin-tól még régebben kaptam kulcsot, ezért csengetés nélkül rontottam be a házba. Justin persze kint maradt, ő ki szeretett volna maradni ebből az egészből, mivel neki semmi köze sem Nicol-hoz, sem Austin-hoz. Meg is értettem, én azonban gyorsan rohantam fel az emeletre. Austin szobája előtt nagyot sóhajtottam, úgy nyitottam be a sötét szobába. A látvány teljesen lesokkolt..
- Ez most komoly? - kérdeztem inkább magamtól.
- Igen, de ne késs!
Miután befejeztük a beszélgetést, Justin-ra néztem, aki csak mosolyogva figyelt engem.
- Mi ilyen vicces? - kérdeztem, mikor már furcsa volt, hogy egyfolytában mosolyog.
- Semmi, csak... szép vagy - mondta félénken.
Elpirulva motyogtam valami köszönöm félét, majd az ajtó irányába fordítottam a fejem, mivel az éppen nyílni kezdett.
- Szia, Justin! - vinnyogott a szobába belépő lány, majd Justin karjaiba ugrott.
Én csak undorodva néztem az amúgy nagyon szép lányt, aki még mindig Justin-t ölelgette. Ismerős érzés futott át rajtam, ami arra késztetett, hogy elkapjam a fejem. Miután eltávolodtak egymástól, újra a lányra néztem, majd alaposan végigmértem. Gyönyörű lánynak bizonyult, hosszú combjai még nekem is tetszettek. Rövid nadrágja által látszott kerek feneke, amit látszólag Justin is észrevett. Lapos hasát én is megirigyeltem, míg feljebb haladva egyre jobban tetszett. Testét ízléses tetoválások fedték, főleg rózsák, amik kiemelték vörösre festett haját. Fekete kivágott topot viselt, ami még jobban kiemelte adottságait. Justin-ra pillantottam, aki hozzám hasonlóan végigmérte a lányt, majd aprón megrázta fejét.
- Mássz fel az ágyra, a felsődet addig hajtsd fel, hogy hozzáférjek a tetoválásodhoz. Mindjárt visszajövök, addig beszélgessetek, ha gondoljátok.
Ezzel ki is ment a szobából, én pedig az előttem álló lányra szegeztem a tekintetemet. Mivel nem volt túl szimpatikus, ezért ugyanúgy ültem eddigi helyemen, mint azelőtt. Nem zavartatta magát, egy egyszerű mozdulattal húzta le magáról a pólóját, ezzel láthatóvá téve fekete melltartóját, illetve megkezdett tetoválását. Egy részét nadrágja eltakarta, így azt kigombolta, majd a cipzárt is lehúzta. Justin éppen nyitotta az ajtót, mikor a lány a nadrágjából kibújva egyszerűen hozzám hajította nadrágját. Justin elképedve figyelte a tangában és csipkés melltartóban álló lányt, aki egyáltalán nem zavartatta magát. Justin-nak bepucsítva mászott fel a vízszintesen elfektetett székre, ám ő egy percre sem nézett a lányra. Szemeiben nem látszott az a csillogás, amit akkor láttam, mikor a lány belépett. Most idegesen pillantott hol rám, hogy a vörös lányra, aki mellét mutogatva nézett Justin-ra.
- Jessica! - szólt élesen Justin - Most azonnal húzz el innen!
- Mi? - kerekedett ki a lány szeme.
- Majd ha normális leszel és nem vetkőzöl le, akkor folytatom a tetoválásodat.
- Jus.. Én.. - kezdte volna a magyarázkodást, de Justin egy egyszerű mozdulattal ragadta meg a Jessica által hozzám vágott nadrágot, majd a kezébe nyomta.
Lerángatta az ágyról a vörös hajú lányt, majd a hátánál fogva kezdte el kifelé tolni a szobából. Mikor már kint volt a pólóját is utána dobta, majd az ajtót becsapva rám nézett.
- Ne haragudj, hogy ezt látnod kellett.. - utalt az előbbiekre.
- Semmi baj - álltam fel a helyemről - Mehetünk?
- Persze - mosolyodott el.
Pulóverét a kezébe véve indult el az ajtó felé, majd az ajtót kinyitotta nekem. Mosolyogva megráztam a fejem, mire értetlenül nézett rám.
- Justin.. Ismerem már ennyire a fiúkat.
- Mennyire? - kérdezte ártatlan arcot vágva, ám szemeinél láttam az apróbb nevetőráncokat.
- Barátom volt, tudom, hogy csak azért szoktak a srácok előreengedni egy lányt, hogy a fenekét meg tudják nézni - mosolyodtam el, majd kitoltam Justin-t az ajtón.
- Most lebuktam - lépett ki az épületből, ahová én is követtem - Hogy-hogy csak volt barátod? - váltott át komolyabbra.
- Hát igazából csak azért kellettem neki, hogy lefeküdhessen velem... - kezdtem el a mesélést.
Justin végig figyelmesen hallgatott, néhol bólogatott, hogy érti, viszont volt olyan is, hogy értetlenül bámult rám azokkal a gyönyörű barna szemeivel. Olyankor elmagyaráztam neki újra egészen addig, amíg meg nem értette. Aranyos volt tőle, hogy ennyire érdekelte ez az egész és tényleg nagyon rendes volt, hogy végighallgatott, néha-néha még szidta is Austin-t, esetleg Kendall-t. Megkedveltem Justin-t, néha már annyira, hogy belezavarodtam a mondandómba, mikor egyszer-egyszer rám kapta tekintetét. Szemeiben újra látni lehetett a csillogást, ami mosolyra késztetett. A parthoz közeledve egyre jobban kezdtem megkedvelni a mellettem sétáló fiút, aki néha rám, néha pedig a partra szegezte figyelmét. Lassan sétáltunk, majd egy parthoz közeli padhoz mentünk. Egymás mellé ültünk le, úgy figyeltük a hullámokat. Páran voltak csak olyan bátrak, hogy bemerészkedtek a nem túl meleg vízbe, de látni lehetett rajtuk, hogy élvezik a vizet, esetleg az őket körülvevő társaságot. A szél kellemesen fújt, mégis meleg volt a nap sugarainak köszönhetően. Éppen a futkározó kutyákat nézegettem, mikor a telefonom újra rezegni kezdett a farmerem zsebében. Idegesen vettem kezembe a fehér iPhone-om, majd meg sem nézve ki hív, a fülemhez emeltem.
- Igen? - szóltam bele indulatosan.
- Szia Hope, Nicol vagyok - hallottam meg barátnőm szomorú hangját - Ne haragudj, nem tudok lemenni a partra, apa kórházba került - a mondat végére hangja elhalkult, hallottam, hogy valaki súg neki valamit.
- Oké, semmi baj, akkor szia.
Miután kinyomtam a telefonomat. a padra helyeztem azt. Arcomat kezeimbe temettem, úgy gondoltam végig az előbb történteket. Justin, mintha megérezte volna szomorúságomat, lábamra simította a kezét, mire felnéztem rá. Szemében láttam, hogy átérzi a helyzetemet, illetve hogy min megyek keresztül. Apró mosoly jelent meg arcomon, majd újra a távolba meredtem. Nem tudtam másra gondolni, csak Mr. Parker járt az eszemben. Minden, amit Nicol mesélt róla.. Hogy kiskorában mennyit énekelgettek, játszottak együtt.. Kezemet kezdtem el nézegetni, mintha olyan érdekes lenne. Persze erről nem volt szó, csupán ezzel nem tűnt olyan feltűnőnek, hogy mindeközben Justin mozdulatait figyelem. Bátortalanul nyújtotta kezét felém, majd kezemet a sajátjába véve, ujjait rákulcsolta az enyéimre. Mosolyogva néztem fel rá, mire ő is halványan elmosolyodott. Idegesen pattantam fel eddigi helyemről, így Justin is azonnal elrugaszkodott a padról és mellettem termett. Ijedten nézett rám szemeivel, mire csak nyugtatóan megráztam a fejem. Nicol-hoz indultam, magam után húzva Justin-t is. A házhoz érve egy nagy levegőt véve csengettem be a jól megszokott házba. Pillanatokkal később Nicol anyukája nyitott ajtót, arcán széles mosoly látszódott.
- Szia Hope! - ölelt meg azonnal, majd Justin-t látva azonnal kezét felé nyújtotta - Szia, Nicol anyukája vagyok, Julie. Nyugodtan tegezz, Hope barátai az enyémek is.
- Justin vagyok - rázott kezet mosolyogva szabad kezével Justin.
- Gyertek beljebb - állt arrébb, így helyet adva, hogy a házba lépkedjünk.
A nappaliba ültünk le, Nicol anyukája a konyhába ment, majd pár perccel később egy tálcával a kezében tért vissza. Az előttünk álló dohányzóasztalra helyezte el azt, majd kezünkbe nyomott egy-egy bögre teát. Mindketten megköszöntük, majd torkomat megköszörülve tettem fel a kérdést, ami elég nehéznek bizonyult.
- Julie, Nicol itthon van?
- Nem, Austin-nál alszik ma este, csak holnap ér haza - mondta egy nagy sóhaj kíséretében - Persze, ebből elég nagy veszekedés alakult ki, mivel David nem örült ennek, de Nicol nagyon makacs - mondta, mire nagyot nyeltem.
- Austin-nál? Mit keres nála? - kérdeztem kikerekedett szemekkel.
- Összejöttek - forgatta meg szemeit - Képzelheted, mennyire örül ennek mindenki.
- Igen, tudom.. Tapasztalatból mondom - mosolyodtam el keserűen - És Nicol így is nála alszik, hogy az apukája kórházban van?
- Ki mondta, hogy kórházban van? - kérdezte értetlenül.
- Nicol felhívott és azt mondta, hogy azért nem tud lejönni a partra, mert David kórházban van - mondtam kissé idegesen.
Miután ezt a mondatot kimondtam, minden leesett.. Nicol azért mondta, hogy David kórházba került, mert Austin-nal akart találkozni. És ezért még a legjobb barátnőjének is képes hazudni. Ám amikor leesett, hogy mire gondoltam, idegesen pattantam fel a helyemről.
- Ne haragudj, Julie, nekem mennem kell megmenteni Nicol-t, mielőtt olyat tesz, amit később megbán - mondtam gyorsan, Julie pedig idegesen bólintott.
Persze tudta, Austin mire használja a lányokat, így nem tartott vissza attól, hogy Justin-nal kézen fogva elinduljak volt barátomhoz. Egy utolsót intettem Julie-nak, majd Austinék háza felé vettem az irányt. Gyors léptekkel közeledtünk a ház felé, időközben pedig mindent elmeséltem Justin-nak, hogy miért is kell megmenteni Nicol-t. Nem mondott semmit, mégis tudtam, hogy érti a helyzetet. Mivel Austin-tól még régebben kaptam kulcsot, ezért csengetés nélkül rontottam be a házba. Justin persze kint maradt, ő ki szeretett volna maradni ebből az egészből, mivel neki semmi köze sem Nicol-hoz, sem Austin-hoz. Meg is értettem, én azonban gyorsan rohantam fel az emeletre. Austin szobája előtt nagyot sóhajtottam, úgy nyitottam be a sötét szobába. A látvány teljesen lesokkolt..
- Ez most komoly? - kérdeztem inkább magamtól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése