.:10.fejezet:.

.: Tűnj el :.

Matthew Carter

Nem tudtam mit csinálni, miután Hope-t ott hagytam azzal az emberrel, aki igazából az egész életemet tönkretette. Már eltelt pár év, én mégsem tudom elfelejteni, amit tett. Egy olyan személyt vett el tőlem, aki talán az életemet jelentette. Olyat, akiért bármit megtettem volna, ám most még sincs velem.
*3 évvel ezelőtt történt, hogy találkoztam egy olyan lánnyal, akit a másik felemnek mondhatok. Szőkés barna haja a vállára omlott, kék szemét a mai napig nem tudom kiverni fejemből. Lassan sétált a parton, alakja miatt sok fiú észrevette, ahogyan én is. A mellettem lévő napozóágyon foglalt melyet, úgy nézte barátnőit a vízben. Percekig csak néztem, amit ő is észrevehetett, ugyanis rám kapta tekintetét. Halványan elmosolyodott, majd újra barátnőjére nézett, aki éppen elcsúszott a vízben. Apró nevetés hagyta el száját, csilingelő hangja azonnal a fülembe kúszott. Mosolyogva nézett újra rám, én pedig a kezemet nyújtva mutatkoztam be neki. Kis hezitálás után, de elfogadta jobbomat, amin aprón rázott.

- Taylor.. Taylor Swift.

- Szép neved van - mondtam mosolyogva, majd felálltam eddigi helyemről - Bejössz a vízbe?

Pár pillanatig hezitált, majd kezemet megragadva állt fel helyéről.

- Menjünk.

A vízbe sétáltunk, de hamar meguntuk, így cuccunkat felkapva a víz mentén kezdtünk el sétálni. Fél óráig sétáltunk össze-vissza, miközben olyan értelmetlen dolgokról beszélgettünk, minthogy a vizet miért látjuk kéknek. Sokat nevettünk, és megkedveltem Taylor-t. Sok mindent mesélt magáról, illetve én is magamról. Egy kis fagylaltos bódéhoz értünk, majd kértünk egy-egy gombóc fagyit, azzal sétáltunk tovább. Még fél órát sétáltunk, míg elértünk a kikötőig. Sajnos neki mennie kellett, így megbeszéltük, hogy másnap, ugyanott találkozunk. Ez így volt egy hétig, majd megkérdeztem tőle, hogy lenne-e a barátnőm, amire igen volt a válasza. Sokat találkozgattunk, és úgy éreztem, a fellegekben járok, mikor vele vagyok. Ő volt a másik felem. Megértettük egymást, még akkor is, mikor éppen egy veszekedés közepén álltunk. Nem tudtam volna elképzelni az életemet nélküle. 1 évvel ezelőtt aztán híres lett. Elvesztettem. És hogy hogy került képbe a híres Harry Styles? Az újságok és a média szerint, egy párt alkottak. Ehhez csatoltak még közös fotókat, amint éppen kézen fogva sétálnak, esetleg csókolóznak. Összetörtem. És, hogy a lánnyal mi lett? Hetekkel később szakítottak Harry-vel. Akkor jöttek a telefonok tőle, amiket azonnal kinyomtam. Nem akartam beszélni vele, nem akartam megtudni, miért tette. Talán még jobban összetörtem volna.*

Ezekkel a gondolatokkal sétáltam otthonunk felé, miközben fejemben végig Hope-n és Harry-n gondolkoztam. Most talán elveszítek még egy olyan embert, aki az életemnél is fontosabb. Hope mindig is a maga feje után ment, még akkor is, ha sokszor hallgatott rám egy-egy dologgal kapcsolatban. Hirtelen éles fény ütötte meg szememet, mire oldalra pillantottam. Minden elsötétült, csak hangokat hallottam pár pillanatig, majd azok is megszűntek. Hirtelen Hope állt meg előttem, könnyes szemmel. Fején vér folyt le, ami megijesztett. Közelebb akartam menni hozzá, de nem tudtam. Lábaim nem mozdultak. Kezeimet felé nyújtottam, mire csak megfordult és futni kezdett. Egy nő karjaiba futott, majd a mellette álló férfi is megölelte őt. Ismerősek voltak.. Az idősebb nő mintha Hope lett volna, szinte mindenben hasonlítottak. A hajuk, a szemük, a mosolyuk.. Minden olyan egyforma volt. A férfi egy mosollyal az arcán fordult Hope felé, majd Harry jelent meg előttem. Gúnyos mosollyal az arcán kezdett el sétálni Hope felé, majd előtte egy lépéssel megállt. Ajkaira egy csókot nyomott, amit Hope viszonzott is. Harry kezet rázott a férfivel, majd a nő arcára nyomott egy-egy puszit. Karomban éles fájdalmat éreztem, ami arra késztetett, hogy szemeimet nyílásra bírjam. Lassan nyitottam ki szemeimet, majd az erős fény miatt szinte azonnal vissza is csuktam. 

- Látom felébredt - hallottam meg egy hangot, mire szememet újra nyílásra bírtam. 

Egy 30-as éveiben járó, fehér köpenyes férfi állt előttem, kezeiben egy lapot nézegetett. Tekintetem kezeimre tévedt, amikből csövek álltak ki. Lában gipszben volt felpolcolva, amitől elzsibbadt említett végtagom. Meg akartam mozdulni, de a fájdalom, amit a testemben éreztem, megakadályozta ezt a tevékenységemet. 

- Hol vagyok? - kérdeztem halkan az orvostól. 

- Mr.Carter, kórházban van.. Egy nagyon kedves lány hozta be Önt, elmondása szerint egy autó ütötte el.. Jobb lába eltört, kezében apró zúzódások keletkeztek, ami miatt bent kell tartanunk - hadarta el gyorsan.
Kezében egy injekciós tűvel indult meg felém, majd kezembe nyomva annak tartalmát indult ki a szobából, én pedig a párnára hajtottam fejemet. Percekig fekhettem ott, csukott szemekkel, amikor egy halk ajtócsukódást hallottam. Szememet nem nyitottam ki, csupán csak hallgattam, ahogyan valaki közeledik felém. Kezemet kezébe vette, én pedig már azonnal tudtam, hogy ki jött be hozzám. Szememet lassan nyitottam ki az éles fény miatt, kezemet lassan húztam el övéből. Szomorú tekintettel nézett rám, azonnal megsajnáltam, de nem mondhattam semmit.
- Mat, én annyira sajnálom.. Ha hallgatok rád, most nem lennél itt - kezdett bele, arcán egy-egy könnycsepp folyt le.
Csak akkor néztem meg alaposabban. Sminkje elfolyt, haja csapzottan állt. Egy rövid farmert, illetve egy bő pólót viselt, amit, gondolom Harry-től kapott éjszakára. Dühömet vissza akartam tartani, mégsem ment.
- Tűnj el.. - mondtam lassan.
- Mat.. Én.. - kezdett bele, de közbe szóltam.
- Tűnj el! Nem akarlak látni - vágtam a fejéhez.
Szemében könnyek gyűltek, egytől egyig arcán folytak le, végül pólóján találták meg végleges helyüket. Remegő kézzel nyúlt enyém felé, talán meg is fogta volna, ha nem húzom el ismét. Talán ha a kezemet a kezei közé veszi, minden megváltozik bennem.. Talán akkor magamhoz húztam volna egy ölelésre. Talán hátát simogattam volna nyugtatásképpen, majd fejére egy puszit nyomtam volna. De így nem.. Így csak hagytam kimenni a szobából, ahol most én fekszem, miközben a gépek mellettem szüntelenül csipognak. Pár pillanatig néztem a plafont, majd az oldalamra fordulva hunytam be a szememet. Nem tudtam aludni, inkább csak gondolkodtam az előbb történteken. Miért csináltam ezt?! Nem kellett volna Hope-pal így viselkednem, hiszen ami történt, nem az ő hibája volt. Nem ő volt az, aki elvette tőlem azt, akit szeretek.. Hanem a barátja. Talán ezért viselkedek vele így.. Nem szeretném őt is elveszíteni Harry miatt, mint Taylor-t. Hisz Taylor volt a legfontosabb személy akkor az életemben, most pedig Hope.. Gondolatmenetemet az ajtó nyitódása zavarta meg, mire fel sem néztem, csak normál hangnemben ismételtem el ugyanazt a mondatot, amit ma már harmadjára mondok el.
- Tűnj el!
- Ne haragudj, csak gondoltam, megnézem, hogy vagy - hallottam meg egy lány hangot, ami egyáltalán nem hasonlított testvéremére.
Túl kíváncsi voltam, ki az a titokzatos lány, aki bejött hozzám, így óvatosan megfordultam helyemen. Egy barna hajú lányt láttam, nekem háttal. Úgy tűnt éppen indult volna, ha nem ragadom meg a kezét és húzom vissza magamhoz. Érintésétől kirázott a hideg. Olyan volt, mintha már találkoztunk volna, mégsem tudtam megmondani, vajon hol is láttam már az előttem álló lányt. Zöldes barna szemeit rám emelte, vöröses barna haja a vállára omlott. Kezét kihúzta enyémből, szeme félelmet tükrözött.
- Nem zavarok? - húzta apró mosolyra száját.
Istenem, az a mosoly.. Olyan őszinte volt, mondhatni megkönnyebbültem tőle. Elfelejtettem mindent, ami ma történt velem és csak a lányra koncentráltam. Az ágy melletti széken foglalt helyet, ahol percekkel ezelőtt még testvérem pihent. Apró mosolyra húztam ajkaimat, mire ő is megenyhült és az ő szája is mosolyra görbült. Kezemet felé nyújtottam, mire kezeit az enyéimbe helyezte.
- Matthew Carter - mutatkoztam be - Megtudhatnám, ki a megmentőm?
- Lilly Collins szolgálatára, uram - válaszolt nevetve, mire én is felnevettem.
- Szép neved van.
- Köszönöm.
Láttam rajta, hogy elpirult, fejét lehajtotta, miközben folyamatosan csak mosolygott. Keze még mindig enyémben pihent, egyikőnk sem szándékozott elhúzni onnan. Negyed óráig beszélgethettünk, mikor egy nővér sétált be hozzám. Pár percig tevékenykedett a gépekkel, majd egy mosoly után kisétált a kórteremből.
- Ne haragudj, Matthew, de nekem mennem kell - állt fel, de én kezénél fogva húztam magamhoz.
- Csak Mat - mosolyogtam rá, majd feltápászkodtam az ágyban.
Ölelésre nyitottam karjaimat, mire közelebb lépve hozzám, ölelő karjaimban éreztem a fiatal lányt. Kezemmel hátán simítottam végig, majd eltávolodtunk egymástól. Egy utolsó mosolyt vetett rám, majd lassan kezdett az ajtó felé sétálni. Már éppen nyitotta volna az ajtót, mikor megállt, és visszanézett rám.
- Holnap ugyanitt? - kérdezte, arcáról nem lehetett levakarni a mosolyt.
- Én itt leszek - utaltam a lábamra, ami ebben a percben is gipszben pihen.
- Holnap találkozunk Mat - nyitotta ki az ajtót, majd lassan kisétált a folyosóra.
- Alig várom, Lilly - suttogtam magam elé, bár ő ezt már nem hallhatta.
Ezek után már nem tudtam másra gondolni, csak a mai napomra. Végig vettem az egészet, ami ma történt velem. Harry elveszi tőlem, akit a legjobban szeretek, és ő még csak észre sem veszi ezt.. A lában eltört, fejembe percenként hasít bele a fájdalom. Végül bejött hozzám egy gyönyörű lány, aki megosztott velem mindent a balesettel, illetve önmagával kapcsolatban. Szimpatikus lánynak tűnik, azok alapján is, amiket elmesélt, illetve azok alapján is, amit ma láttam. Mosolya folyamatosan jelen volt, miközben családjáról beszélt, így azonnal rá tudtam jönni, hogy neki a család a legfontosabb. Van egy öccse, akivel minden nap focizik, ha jó az idő, akkor a kertjükben, ha nem, akkor pedig a fiú szobájában. Később persze mesélt húgáról is, akinek nem sikerült életben maradnia egy súlyos betegség miatt. Nem szeretett volna mondani erről bármit, csak annyit mesélt el nekem, hogy ahogyan megszületett a kislány, el is vesztették. Szörnyű érzés lehetett átélni, de valamennyire meg tudtam érteni, hogy nem akar erről beszélni, így nem is feszegettem a témát, inkább az öccséről kérdeztem. Nem tudom, mi fogott meg ebben a lányban, de már most tudom, hogy mi lesz az első dolgom, ha kikerülök a kórházból..

.:9.fejezet:.

.: Valamit el kell mondanom :.

- Gyönyörű szemeid vannak - mondta Harry, mikor már perceken keresztül bámultunk egymás szemeibe. 

Csak néztük egymást, nem szóltunk semmit. Szinte szavak nélkül is megértettük egymást. 'Haza kell mennem'. Egy kis hang mindig ezt hajtogatta a fejemben, de nem hallgattam rá. Örültem, hogy itt vagyok Harry-vel, akármi is lesz ennek a következménye. Lehet, hogy Mat megharagszik rám, de tegye. Én mindig menjek haza időbe, mindig maradjak józan, ha bulizni megyek, de rá ez nem igaz. Többször volt már olyan, hogy én otthon ültem esetleg egész nyári szünetben, amikor ő egész este bulizott. Éjjel 2-kor ért haza, kicsit sem józanul, és akkor én legyek a felnőtt, adjak neki gyógyszert, vizet, öltöztessem át, és hasonlók. De az, hogy most egy olyan emberrel kezdett kiabálni, aki nem is tehet semmiről, csak segíteni akart, az volt az utolsó csepp a pohárban. Elegem volt, hogy mindig ő mondja meg, mit csináljak, ő mondja meg, mikor érjek haza.. Lehet, talán nem kellett volna kiszöknöm, de nem tehettem mást. Az istenit is! Nem tilthatja meg nekem, hogy Harry-vel találkozzak.. Nem akarok sokat, csupán élvezni a kis dolgokat, amire nem mindenki figyel. Harry, derekamat átölelve nézett magam mögé, majd hirtelen szorosabban kezdett ölelni, mire arra fordultam, amerre az előbb. Kezével megfogta arcomat, majd maga felé fordítva csókolt meg gyorsan. Nem ellenkeztem, visszacsókoltam, miközben kezemmel tarkóját simogattam. Lassan váltunk el egymástól, majd egymás szemébe nézve vártuk, hogy valaki kimondja. Tudtuk, hogy mit érzünk, mégsem tudtuk kimondani. Én azért, mert féltem, Harry pedig azért, mert azt hitte, barátom van. Egy erős kéz ragadta meg a karom, mire szorosan Harry-hez akartam bújni, de az erős kar nem engedte ezt. Félelemmel teli néztem a kar tulajdonosára, majd fejemet lehajtva kezdtem el bámulni az autó festékét, mintha olyan érdekes lenne.
- Te mit képzelsz magadról? Azt hiszed, hogy elszöksz otthonról és nem veszem észre? - ordította, még jobban szorítva karomat - Nem voltál ilyen, Hope! Én nem ezt a Hope-ot szeretem.. Most pedig hazamegyünk!
- Nem megyek sehova! - mondtam emelt hangerővel.
- Mit mondtál?
- Jól hallottad.. Nem megyek sehova! - kezemet kitéptem szorításából, Harry-hez bújtam, aki csak szorosan magához ölelt.
Mat nem kérdezett semmit, megfordult, és a járdát elérve haladt előre, a szórakozóhely irányába. Nem akartam utána menni, azzal csak azt mutatnám, hogy sajnálom, amit tettem. De ez nem igaz. Nem sajnáltam, sőt, örültem is neki, hogy abban a percben nem otthon ültem, hanem Harry ölelő karjaiban tudhattam magam. Sokáig gondolkozhattam, ugyanis Harry elengedett, majd lemászott a motorháztetőről. Értetlenül néztem rá, mire csak Mat után nézett.
- Menj csak utána.. Hisz ő a barátod, nem én.. Hogy is gondolhattam?! Ti összeilletek.. Aki nem tudja, az is rájön, hogy együtt vagytok.. De én tudom - magyarázott hol nekem, hol magának, én pedig csak mosolyogtam - Mi ilyen vicces?
- Valamit el kell mondanom, Harry - suttogtam, majd közelebb lépkedtem hozzá.
Karjaimat tarkójára simítottam, közelebb húztam magamhoz, majd megcsókoltam. Nyelve alsó ajkamon simított végig, mire szám megnyílt. Harry pedig ezt kihasználva dugta számba a nyelvét, amivel azonnal simogatni kezdte sajátomat. Sosem csókolt még így egyszer sem, de nagyon tetszett. Gyomrom görcsbe rándult, pillangóim azonnal csapkodni kezdtek. Mikor elváltunk egymástól, Harry értetlen tekintetével találtam szembe magam, mára már sokadszorra.
- Harry, nekem Mat nem a barátom.. - suttogtam ajkaira - Mat a bátyám..
- A bátyád?
Válaszul csak megcsókoltam, de érthette, ugyanis keze derekamról a fenekemre csúszott. Kicsit megemelt, én pedig lábamat derekára fontam, kezemmel továbbra fogtam arcát, majd egymás után többször megcsókoltam. Mosolyogva váltunk el egymástól, majd miután belegondoltam a dolgokba, elkomolyodtam.
- Most mi lesz? - kérdeztem könnyes szemekkel.
- Nálam alszol - nyomott egy puszit az orromra.
Óvatosan a földre helyezett, majd segített beülni az autóba, úgy indultunk el Harry otthonára, vagyis a szomszédunkba. Lassan mentünk a jól megszokott úton, majd Harry bekanyarodott a feljáróra. Miután leállította a motort, mindketten kiszálltunk. Még egyszer ránéztem házunkra, de teljesen sötét volt. Kezemet Harry kezében éreztem, majd összekulcsolta ujjainkat. Mosolyogva pillantottam kezünkre, mire Harry kicsit megszorította azokat. Mosolyogva léptünk be a házba, ahol kellemes látvány fogadott. A két fiú, Niall és Louis a kanapén, egymást átkarolva szuszogtak. Olyan aranyosak voltak, kedvem lett volna elnézni őket még egy darabig, de Harry maga után húzva engem indult el az emeletre. Gyorsan ért el a szobájáig, majd miután beléptünk bezárta az ajtót maga után. Közelebb lépett hozzám, majd csókolni kezdett. Az ajtónak nyomott, úgy csókolt tovább, én pedig közben göndör fürtjeit húztam meg egyszer-egyszer, ami láthatóan nem zavarta. Dzsekimet levette rólam, majd a szoba túlsó végébe dobta. Hasonlóképpen tett pólómmal is, így melltartóban álltam előtte. Nem szerettem volna, ha ma megtörténik, ezért hozzá bújva néztem szemeibe.
- Ne haragudj, de nem szeretném, hogy ma megtörténjen.. - mondtam halkan, mire Harry csak bólintott.
Pólómat kivette kezemből, mire értetlenül néztem rá. A szekrényéhez lépett, majd egy kis kutakodás után megtalálta a keresett darabot. Odahozta nekem, majd fejemet belebújtatta a póló fej részébe, majd karjaimat is bedugta ujjába. Végignéztem magamon és mosolyogva vettem tudomásul, hogy pólója jóval a combomig ér, így egy mozdulattal rúgtam le magamról a cipőt, majd a nadrágomból is kibújtam. Harry csak vágyakozva nézett rám, de nem tett semmit. Megértette, hogy nem szeretném elsietni, így csak közelebb léptem hozzá, orrára egy puszit nyomtam, mire elnevette magát. Nevetése édes volt, álmomban is megismerném róla. De olyan más.. Mindig azt hittem, hogy Harry egy mosollyal mindenkit az ágyába tud vinni, ami igaz is, mégis ha egy lány ott van nála, mint én, akkor nem kényszeríti rá a dolgokat. Figyelmes és egyben aranyos is.. És én még azt hittem, hogy nem figyel arra, hogy a lány mit szeretne, csak arra, hogy neki meglegyen a lány, egy éjszakás kalandnak. De én tudom, hogy ez nem igaz. Csak gondoljatok bele.. Ott feküdtem mellette fehérneműben és pólóban, és Harry-nek annyi volt az összes közelítése, hogy fél karjával átkarolt, míg fejemet mellkasára döntöttem. Semmi többet nem akart, amire én kértem. Oldalamat kezdte el simogatni, keze néha fenekemre csúszott, de hamar elhúzta onnan a kísértés miatt. Csak ekkor jöttem rá igazából, hogy szeretem Harry-t, aminek hangot is adtam. Először csak döbbentem nézett rám, végül számra egy csókot nyomott. Fejemet felemeltem mellkasáról, mélyen a szemébe néztem, majd közel hajoltam hozzá. Nem csókoltam meg, nyakát láttam el apró csókokkal, mire száját apró nyögések hagyták el. Éreztem, hogy meg fogja tenni, kíváncsi voltam, meddig bírja. Nyakát csókolgattam, néha-néha szívtam, haraptam a bőrét. Kezével derekamon simított végig, majd fenekemre csúsztatta. Apró nyögés hallatszott számból, mire Harry mosolyogva pillantott rám. Közelebb hajolt hozzám, úgy nyomott csókot ajkaimra. Fenekembe markolt, mire belenyögtem csókunkba. Éreztem, hogy elmosolyodik, csókunkat nem szakította meg. Hirtelen nyílt az ajtó, mire mindketten ijedten kaptuk oda tekintetünket.
- Jajj, menjetek szobára - mosolygott ránk Louis.
- Louis.. - kezdte Harry - Szobán vagyunk, ha nem látnád..
Neki sem kellett több, kiment a szobából, majd becsukta maga mögött az ajtót. Harry-re pillantottam, aki csak nevetve rázta a fejét, amolyan "Ilyen hülye nem lehet.." stílusban. Mosolyogva bújtam Harry-hez, aki csak homlokomra nyomott egy puszit, majd a párnára helyezte a fejét. Szemét becsukta, hátamat továbbra is simogatta. Mellkasán pihentettem fejemet, később már csak édes szuszogását hallottam, amiről rögtön tudtam, Harry bizony már az igazak álmát alussza.

~*~*~*~*~

Hajnali 3-at mutatott az óra, mikor a telefonom csörgésére mindketten felkeltünk Harry-vel. Álmosan halásztam ki nadrágom zsebéből a telefonomat, majd a kijelzőre pillantottam. Egy szám, illetve egy név villogott rajta. Mat-é. 

- Halló? - szóltam bele rekedt hangon. 

- Hope Carter? - szólt bele egy fiatal lányhang. 

- Igen.. - mondtam halkan, hangom éreztem, ahogy megremeg. 

- A kórházból telefonálok, a bátyja kórházba került.. 

Amint ezt a mondatot meghallottam, telefonom kiesett zsebemből, és hangos csattanással ért földet. Könnyeim gyülekezni kezdtek, pár már arcomon versenyzett. A földre rogytam, kezemmel arcomat takartam, miközben folyamatosan sírtam. Nem lehet! Nem lehet, hogy kórházba került! Ez mind az én hibám.. Ha vele megyek, nem történt volna ez meg, most nem lenne kórházban, hanem otthon aludnánk mind a ketten.. A következő pillanatban Harry a csuklómat megragadva húzott fel a földről, majd szorosan mellkasára vont. Hátamat simogatni kezdte, hajamba egy-egy puszit nyomott, hogy valamelyest le tudjak nyugodni. 

- Mi történt, kicsim? - suttogta fülembe.

Rekedtes hangja olyan vonzó volt, bármelyik lány beindult volna tőle, ahogyan én is.. Ha nem ilyen helyzetben lettünk volna, biztosan abban a percben vadul kezdtem volna csókolni, de most nincs itt ennek az ideje. A fiú, akit egész életemben szerettem, akire egész életemben hallgattam most kórházban fekszik. 

- Mat... - mondtam halkan, de ahogy kimondtam a könnyeim újra utat törtek maguknak. 

Az ágyra ültem, nadrágomat gyorsan vettem magamra, majd a pólómat is áthúztam. Cipőmet gyorsan húztam magamra, cipőfűzőmet lógva hagytam. 

- Bevinnél a kórházba? - kérdeztem Harry-től, mire bólintott. 

Egy nadrágot vett magára, majd pólóját magára véve fogta meg a kezemet. Gyorsan futottunk le a nappaliba, ahol gyorsan vette kezébe kocsikulcsát, majd ki is futott a házból, én pedig követtem. A kórházba szinte 5 perc után megérkeztünk, Harry szinte minden piros lámpán átment, amiért hálás voltam neki. Minél előbb bátyám mellett akartam lenni, amit ő is észrevett. Még meg sem állt az autó, mikor én már befelé futottam az épületbe. A recepciós már messziről észrevett, és érdeklődve figyelt. 

- Matthew Carter. Nem rég hozták be.. - mondtam gyorsan, mire a fiatal lány a számítógépén kezdett keresni. 

Párat kattintgatott, írt pár szót, majd rám szegezte tekintetét. 

- A folyosó végén kanyarodj jobbra. 206-os kórterem - hadarta el gyorsan, én pedig már el is tűntem. 

A folyosó végén jobbra kanyarodtam, majd a 206-os kórterem ajtajáig futottam. A ajtó mellett egy fiatal, barna hajú lány állt, kezében Mat telefonjával. Amint meglátott, felém sietett, majd kezet nyújtott. 

- Lilly Collins. Gondolom te vagy Hope - mosolygott rám.

- Igen. Hope Carter - ráztam vele kezet. 

Percekkel később lépteket hallottam magam mögött, így hátrafordultam. Harry sietett felénk, majd amint elém ért, mellkasára vont. 

- Harry? Te mit keresel itt? - kérdezte Lilly, majd megölelték egymást. 

- Hope-t hoztam be, és te? - kérdezte Harry mosolyogva, miközben ujjait rákulcsolta enyéimre. 

- A bátyjával együtt jöttem be - mondta, majd az összekulcsolt kezünkre pillantott - Együtt vagytok? 

Harry először rám, majd Lilly-re pillantott, végül bólintott egyet. Megszorította kezemet, mire hozzá bújtam. Derekamra simította kezét, majd még közelebb húzott magához, amennyire csak bírt. Alig kaptam már levegőt, mire kicsit engedett szorításán, de nem engedett el. Mat kórterméből egy orvos lépett ki, mire azonnal megszabadultam Harry ölelő karjaitól és az orvoshoz siettem. Az állapotáról minden fontos dolgot elmondott, illetve még megtudhattam a vizsgálatok időpontját is.

- Doktor út, bemehetek hozzá? - kérdeztem Mr.James-től.

- Jelenleg még alszik, maximum 10 percre tudom beengedni. 

- Szeretnék bemenni hozzá - mondtam halkan, mire bólintott. 

- Annyit szeretnék kérni, hogy ne izgassa fel a beteget..

.:8.fejezet:.

.: Nem tudom megtenni :.

Harry Styles

Magam elé bámulva ültem a kanapén, miközben a fiúk készülődtek. A mai napunk nem csak egy egyszerű nap. Ma van a fogadásnapunk.. Minden évben tartunk 2 napot, amikor fogadunk a srácokkal. Reggel óta azon gondolkoztam, vajon ma mit találnak ki, de nem jutott semmi sem eszembe. Csak a mai interjúra tudtam gondolni. A nézőket néztem végig, mégsem vettem észre az első sorban ülő (ál)barátnőmet.. A menedzserünk szerint jót tenne nekem egy álbarátnő, aki elkísér a díjátadókra, interjúkra. Miután a menedzserünk kitalálta ezt az ál-barátnő ötletet, mindenki keresni kezdett megfelelő lány után, kivéve én. Én már akkor tudtam, hogy a stylistunk segédjét, Barbit szeretném megkérni, hogy legyen a barátnőm. Találkozásunk nem volt mesébe illő, mégis pontosan emlékszem mindenre.

*Éppen a menedzserem irodájában ültem, arra várva, hogy belépjen a keskeny ajtón. Percekkel később ez meg is történt, majd lassan sétált oda a bőr ülésébe. Érdeklődve figyeltem, ahogyan elhelyezkedik, majd asztalára könyökölve kezd el gondolkodni, hogyan is közölje velem a nagy hírt.

- Harry, gondolom sejted, hogy a szakításotok Taylor-ral azt jelenti, hogy nincs kísérőd az elkövetkező hetekben lefolyó interjúkra. Éppen ezért a fiúkkal azt találtuk ki, hogy egy ál barátnőt szeretnénk keresni neked. Ő elkísér, mi pedig kifizetjük neki a megbeszélt összeget. 

Értetlenül bámultam magam elé, majd egyet bólintva sétáltam ki az irodából. Lou-hoz indultam, illetve Lux-hoz, akik mindig tudtak nekem segíteni, bármi gondom volt. Kettőt kopogtam az ajtón, majd kitártam magam előtt. Lassan léptem be, majd megláttam két lányt, később pedig a kanapén ülő Lou-t is. Végignéztem a székben ülő Cara-n, majd a mellette álló, barna hajú lányon. Kezében egy fésűt, illetve hajszárítót tartott, szemével engem figyelt. 

- Sziasztok - köszöntem halkan, majd odasétáltam Lou mellé. 

- Harry, be szeretném mutatni nekem a segédemet, Barbit. Barbi, gondolom ismered már Harry-t, ő a One Direction egyik oszlopos tagja. 

- Szia Harry - csilingelő hangja azonnal fülembe kúszott, arcomra mosolyt varázsolt. 

- Lou, lenne egy nagy problémám, és nem tudom, kihez is fordulhattam volna, így hozzád jöttem - hadartam el gyorsan, mire Lou egyet bólintott.

- Mindig hozzám jössz, és nagyon jól tudod, hogy én mindig segítek. Na, mesélj - húzott maga mellé a kanapéra. 

- Paul és Rob kitalálta, hogy kell nekem egy ál-barátnő, aki elkísér a fontosabb eseményekre. 

- És?! Kérj meg egy lányt, aki igent mond, semmi komolyat nem kell csinálnotok, csak együtt megjelenni. 

- De épp ez az, ami nem tetszik.. Én rendes barátnőt szeretnék, aki nem csak azért van vele, mert fizetnek érte.. - kezdtem el magyarázkodni, miközben szememmel Barbit figyeltem. 

- Én pénz nélkül is megtenném - szólalt meg végül, mire mindketten felkaptuk a fejünket. 

Szinte azonnal felálltam helyemről, majd Barbi elé sétálva ereszkedtem féltérdre. Ő csak nevetve figyelte kis jelenetemet. Kezét megfogva néztem szemébe, majd kis szünet után megszólaltam. 

- Barbi! Lennél az ál-barátnőm? - kérdeztem komolyan. 

- Ennél szebb kérdést még soha nem hallottam - tette szívére a kezét, majd szipogni kezdett, mint aki tényleg meghatódott kérdésemen.*

Gondolkodásomból Zayn zökkentett ki, aki időközben megérkezett a fiúkkal. Az órámra pillantva tudatosult bennem, hogy Niall már biztos ott van, így én is felpattantam a helyemről. A kocsikulcsomat a kezembe vettem, úgy indultunk útnak Louis-sal, Zayn-nel és Liam-mel. A szórakozóhely elé érve leparkoltuk a kocsikat, majd lassan kezdtünk el haladni a VIP részleg felé. Niall-el az ajtó előtt találkoztunk, majd együtt, öten léptünk be a terembe. Két hosszú kanapé volt az, ami először feltűnt a terembe, majd a két vas rúd, végül a vas rúdon pörgő két lány. Az egyiket azonnal felismertem, a másik lány viszont ismeretlen volt számomra. Egyet kacsintottam a barna hajú lányra, majd helyet foglaltam. Liam, illetve Zayn ült mellém, úgy figyelték az előttem táncoló lányt. A rúdhoz dörgölőzött, majd kezével megragadta a vas szerkezetet, végül lecsúszott rajta, mint egy igazi profi. Zayn a szám végénél hajolt közelebb hozzám, mire oldalra fordítottam a fejem.
- Fogadás.. 2 hetet kapsz, hogy meglegyen neked a lány - bökött Hope felé, mire kissé hezitáltam.
- Nem tudom Zayn.. Nem olyan lánynak tűnik, aki könnyen adná magát - szólt halkan Liam.
- Nem tudom megtenni.. Nekem barátnőm van.. - súgtam halkan Zayn-nek.
- Csak álbarátnő - javított ki - És Liam! Pont ezért kell megtennie.. Mert nem adja könnyen magát..
A számnak vége lett, Hope pedig azonnal leugrott az emelvényről és a mosdóba futott. Kezemből leraktam a koktélos poharat, amit Niall nyomott a kezembe, majd helyemről felállva indultam Hope után. Mikor utolértem, éppen a vécé fölé görnyedt. Mellé guggoltam, kezemet hátára simítottam, úgy próbáltam nyugtatni remegő testét. Egy pillanatra nézett csak fel, majd azonnal vissza is hajolt a wc fölé. Minden, amit ivott, most kijött belőle, én pedig felálltam mellőle. A bárpultnál kértem egy pohár vizet, azzal a kezemben sétáltam vissza a földön ülő lányhoz, majd felé nyújtottam a poharat. Miután elvette, száját kiöblítette, majd a pohárban maradt vizet megitta. Kezét megfogva segítettem fel, majd derekát fogva indultunk ki a többiekhez.
- Hazaviszem - mondtam nyugodtan.
Mindenki bólintott egyen, Zayn rám kacsintott, majd elindultam Hope-pal az épület kijárata felé. Lassan nyitottam ki az ajtót, majd lépkedtem ki a hűvös levegőbe. Hope-t a falnak támasztottam, majd mellé állva szippantottam mélyeket a levegőből. Hátát kezdtem simogatni, így próbálva megnyugtatni őt. Térdén támaszkodott, a levegőből mélyeket szippantott. Nem tudtam másra gondolni, csak a fogadásra, amit Zayn talált ki nekem. 2 hetem van, hogy lefeküdjek Hope-al. De az istenit is! Az sem biztos, hogy találkozni fogunk még valaha, nem hogy az ágyamba vigyem. Nem tudom megtenni.. Ez az egy mondat kavargott a fejemben egészen addig, amíg egy alak meg nem állt előttünk. Hope-t mellkasára vonta, így azonnal tudtam, hogy ki lehet az a titokzatos személy. Miután elengedte Hope-t rám nézett.
- Már megint te?! Nem hiszem el, hogy leitatod, aztán mint a megmentő haza akarod kísérni!! Ne lássam meg Hope-t még egyszer a közeledbe.. - kezdett el kiabálni, én pedig nem tudtam másra figyelni csak arra, hogy Hope lassan sétálni kezd a járda mentén.
- Inkább menj utána, ne velem foglalkozz! - üvöltöttem rá, majd megfordulva visszasétáltam a szórakozóhely termébe. Zayn amint meglátott, felpattant helyéről, én pedig idegesen ráztam a fejemet - Nem tudom megtenni - mondtam ma már harmadjára - Barátja van..
- Álbarát? - jött mellénk Liam, aki kíváncsi tekintettel nézett minket.
- Nem! Igazi barát..
- Sajnálom haver.. - vert hátba egyszer Zayn, majd visszasétált a többiekhez.
- Elmegyek sétálni a sírkövethez, kiszellőztetem a fejem.. Vigyázz a fiúkra..
Nem vártam meg válaszát, megfordultam, úgy indultam el a parkolóba, ahol az autóm várt. Beindítottam a motort, majd a temető kilátójáig meg sem álltam. Ott a kocsinak támaszkodva néztem a sírköveket, közben pedig ezer gondolat cikázott a fejemben. Hope-nak barátja van, aki nem akarja még egyszer a közelemben látni barátnőjét. Meg is értem.. Ki akarná azzal látni a barátnőjét, akinek tetszik a lány? Aki bármelyik percben el tudná venni tőle? Senki.. Aztán körbenéztem.. A sírok csillogtak a Hold fényében. Csend uralkodott, éppen ezért lehetett gondolkodni. Senki nem zavar meg.. Ezért is szerettem ide járni, itt mindig magányosan gondolkozhattam anélkül, hogy lerohantak volna a rajongók. Amikor bekerültem az X faktorba, akkor is ide jöttem, hogy át tudjam gondolni a dolgokat. Nem szeretem ezeket az emlékeket felemlegetni, hisz akkor olyan dolgokat kellett átgondolnom, amire nem tudtam azonnal igent, esetleg nemet mondani. Abban az időben sok olyan dolog történt, aminek nem kellett volna. Mint például Gemma kórházba kerülése, ami miatt ide kellett jönnöm. Én otthon maradtam volna vele, hogy ápolhassam, de anyám ragaszkodott ahhoz, hogy menjek el és próbáljam ki magam. Így pedig, hogy egy olyan bandában zenélek, olyan tagokkal, akiket már családomnak mondhatok, elmondhatom magamnak, hogy igaza volt anyámnak és jól döntöttem, mikor jelentkeztem a versenybe. Hisz bejutottam, híres lettem.. Ezeken gondolkoztam, egészen addig, míg valaki meg nem érintette karomat. Ijedten néztem magam mellé, majd mosolyogva vettem tudomásul, hogy Hope áll mellettem. Fehér felsőt, rövidnadrágot viselt, mellé pedig egy szürke színű farmerdzsekit vett fel, piros tornacipővel. Cipőfűzője ki volt kötődve, ami azt jelezte, csak magára kapta, nem törődött sokat a bekötésével.
- Basszus Hope.. - tettem a szívemre a kezem - Azt hittem valaki feltámadt..
Fejét lehajtotta, kezét kezdte el bámulni.
- Ne haragudj, hogy megijesztettelek.. - fejét felemelte, szemével engem talált meg - Csak meg akartalak keresni..
- Miért? - kérdeztem tőle kíváncsian, majd derekánál fogva húztam közelebb magamhoz.
Pár pillanatig gondolkozott, majd közel hajolt hozzám.
- Ezért.. - suttogta, majd ajkaimra egy csókot nyomott.
Alsó ajkán simítottam végig, mire szája megnyílt. Ezt kihasználva dugtam szájába nyelvemet, amivel azonnal simogatni kezdtem sajátját. Az autótól elrugaszkodtam, majd Hope-t nyomtam neki a kocsinak. Kezemet fenekére simítottam, kicsit megemeltem őt, majd az autó motorháztetejére ültettem. Lassan kezdett el hátradőlni, amit az én testem is követett, így csókunk nem szakadt meg. Nem tudtam, miért csinálta ezt, hiszen neki barátja van.. Nem tehetem ezt.. Ajkaink elváltak, majd az autóra mászva feküdtem fel mellé. Az eget bámultam, közben pedig Hope-n gondolkoztam. Vajon miért csinálta ezt z előbb? Vajon miért csókolt meg, ha barátja van? Vajon nem szereti már? Ezek a kérdések kavarogtak a fejemben, de nem kaptam rájuk választ.. Hirtelen furcsa zajokra lettünk figyelmesek, mire Hope ijedten bújt hozzám közelebb. Derekánál fogva öleltem magamhoz, homlokára egy puszit nyomtam.
- Ne félj, itt vagyok.. - suttogtam halkan, mire fejét mellkasomra döntötte.
Szemét becsukta, én pedig haját kezdtem el simogatni. Kezemet oldalára tettem, úgy simogattam tovább. Néha lecsúsztattam kezemet fenekére, mire csak egy halk 'Hmm' volt reakciója. Megmosolyogtatott, ahogy rajtam feküdt, mégis volt bennem valami, ami azt mondta, nem tehetem ezt sem vele, sem magammal, sem pedig barátjával..

.:7.fejezet:.

.: Here I am :.

A dobozban egyetlen egy ruha volt. Az a ruha, amiért évekkel ezelőtt könyörögtem anyának, de nem vette meg. Az a ruha, amit másnap Jessicán láttam. Akkor vesztünk össze először olyan miatt, ami neki volt, nekem pedig nem. 1 hétig nem is beszéltünk, összes kommunikációnk egy halk 'Szia' volt, mikor az utcán találkoztunk. Semmi több nem volt, utána pedig elköltöztek, így minden kommunikáció megszűnt kettőnk között. Gyorsan felkaptam a dobozt, majd a fürdőn keresztül átmentem a másik szobába. A függönyt elhúztam, az ajtót becsuktam, úgy kezdtem neki az öltözésnek. Mikor a ruhát kivettem a dobozból, egy pár cipőt és egy újabb kis papírt találtam a doboz aljába. Kezembe vettem a fekete magassarkút, majd a kis üzenetet kezdtem el olvasni. 

"Szia Hope!
Remélem nem haragszol már rám, ha mégis, akkor remélem a ruhával kibékítettelek. Tudom, hogy nem kedvenced a magassarkú hordása, de nagyon szépen kérlek, ma, ha elmegyek érted, ez legyen a lábadon.. Majd meglátod, miért.. 8-kor találkozunk.. Jessica.xx"
Mosolyogva néztem egy darabig a lapot, majd a falon lévő órára pillantottam. Van 2 órám elkészülni, utána jön Jess. A bőröndömet az ágyra tettem le, majd a cipzárt elhúzva nyitottam fel, hogy fehérneműt keressek magamnak a ruha alá. Mikor megtaláltam a megfelelő pánt nélküli fehér melltartót és hozzá illő bugyit, a fürdőbe futottam. Rekord gyorsasággal lezuhanyoztam, majd felvettem ruháimat. A cipőt még későbbre tartogattam, nem szerettem volna az első lépéseknél elesni. Cipőmet a kezembe fogva futottam le a nappaliba, ahol nem láttam Mat-et. A konyhába mentem, ahol egyetlen egy cetli várt a hűtőn. Ma mindenki üzengetős kedvébe van?! Levettem a hűtőről a sárga papírt, majd elolvastam, ami rajta állt. 'Boltba mentem. Zárj be magad után! Jó szórakozás! Mat.:)' Ő vajon tudja?! Tudja, hogy mire készül Jessica? A cetlit a kukába dobtam, majd a bejárati ajtóhoz siettem, mivel csengettek. Az ajtó előtt megállva néztem végig magamon, majd miután ruhám felső részét feljebb húztam, kinyitottam az ajtót. Az ajtóban, egy szőke hajú, gyönyörű kék szemű fiú állt. Kezében egy tányért tartott, teljesen megpakolva csokis sütivel. 

- Szia - köszönt aranyosan - Nia.. - kezdte volna a bemutatkozás, de félbeszakítottam. 

- Niall Horan. Tudom - mosolyogtam rá, majd félreálltam az ajtóból - Gyere be.

- Tehát ismered a bandát - mosolygott rám, majd a tálat felém nyújtotta. 

Elvettem tőle, majd a konyhába lépve helyeztem el azt a pulton. Lassan sétáltam vissza a nappaliba, majd mindketten a kanapén foglaltunk helyet. Nagyon sokat beszélgettünk, nagyon rendesnek tűnt. Nem volt hátsó szándéka, csupán csak kedves volt. 

- Tehát itt lakom a szomszédba, ha bármi kellene nyugodtan szólj - mondta kedvesen. 

- Köszönöm. Nagyon rendes vagy.

Éppen, ahogy ezt kimondtam, nyílt az ajtó, és Mat lépett be a nappaliba. Pár percig csak nézték egymást Niall-el, majd a csendet én törtem meg.

- Niall, ő itt a bátyám, Mat. Mat, ő pedig Niall, ő az egyik szomszédunk - mondtam kedvesen, de látva, hogy ugyanúgy néz Niall-re, mint eddig, hozzátettem - Hozott sütit. 

Erre az egy mondatra azonnal felkapta a fejét, és a konyhába indult. Niall-ből és belőlem szinte azonnal kitört a nevetés. Sosem gondoltam, hogy a süti egyszer jobban fogja érdekelni, mint a húga.. Ez is bekövetkezett. Niall-el viszonylag gyorsan elköszöntünk, bár én még kikísértem a kapuig. A magassarkúmat viszonylag gyorsan felvettem, abban kezdtem el kitipegni az aszfaltos úton. Sokáig csak csendben sétáltunk egymás mellett, végül a csendet Niall törte meg. 

- Ne haragudj, hogy megkérdezem.. De hogy-hogy ilyen csinosan öltöztél ma? Van ma valami? - kérdezte kedvesen. 

- Egy régi barátnőmmel megyünk ma el valahova, és azt az üzenetet kaptam tőle, hogy ezt vegyem fel - nevettem fel egy kicsit. 

- Értem. Azt hittem már fiú miatt vagy így kiöltözve..

- Nem. Nincs barátom - mondtam halkan - A bátyám el is üldözné.

- Akkor legyek megtisztelve, hogy engem nem küldött el? - kérdezte nevetve.

- Hoztál sütit. Nyert ügyed volt - mondtam komolyan, de nem bírtam sokáig, elnevettem magam. 

Még gyorsan megöleltük egymást, aztán mindketten elindultunk az ellenkező irányba. Ő a szomszédba, én pedig vissza a házba. Mat-et a konyhába találtam, éppen pakolt, így segítettem neki. Nem voltam jó segéd, mert bármit találtam, azt vagy megettem - csokis keksz -, vagy beleittam. Végül inkább felmentem a szobámba. A fürdőn keresztül átslisszoltam a másikba, amit annyira még nem sikerült megnéznem. Az ágy mellett 2 fotel helyezkedett el, mögötte pedig az ablak. Lassan oda sétáltam, majd mosolyogva vettem tudomásul, hogy átlátni a szomszéd, vagyis a fiúk kertjébe. Niall említette, hogy hárman laknak ebbe a házba, vagyis Ő, Louis és Harry. Az ablak előtt még található egy kis asztal, melyen látható lámpa, és egy tál cukorka. Az ágy felett is van egy hosszúkás, keskeny ablak, amihez tartozik egy sötétítőfüggöny, hogy éjszaka ne szűrődjön be annyi fény. A falak bézs színben úsznak, hasonlóan, mint a függönyök, illetve az ágyam. Az ágy mellett egy éjjeliszekrény áll, amin van telefon, illetve felette van egy kisebb lámpa olvasáshoz. Az ággyal szemben egy ajtó, amit kinyitva még egy gardróbot találtam. Azonban a gardrób és a fürdő ajtaján kívül volt még egy ajtó, ami nem tudom, hova vezet. Lassan nyitottam ki a gardrób melletti ajtót, majd értetlenül néztem a felfelé vezető lépcsősort. Lassan léptem rá az első lépcsőre, majd a falat tapogatva kezdtem el keresgélni villany után. Miután sikerült felkapcsolnom, már láttam, milyen hosszú a lépcső, és azt is, hogy hova vezet. Izgatottan léptem fel 10 lépést, mire megéreztem magamon a hűvös levegőt. Az erkélyre kiérve azonnal megláttam az égőket, a vas korlátra felfuttatva. Lassan lépkedtem a korláthoz, majd arra rátámaszkodva néztem az utcát. Az elhaladó autókat figyeltem, ahogy a kereszteződésben megállnak, esetleg csak lassítanak. Gyönyörű volt a város ennek része, az utat lámpák világították meg, az autók zaja hallatszott csupán, néha lehet csak hallani a közeli szórakozóhelyek dübörgő zenéjét. Az órámra pillantottam, ami pontosan 8 órát mutatott. Hirtelen egy lány hangra lettem figyelmes, mire a kis kapunál álló személyre kaptam a tekintetem. Jess!! Gyorsan lekapcsoltam a világítást, majd lefutottam a lépcsőfokokon. A szobámba futottam, felkaptam a táskámat, amibe beledobáltam a fontosabb dolgokat - telefon, lakáskulcs, víz, zsepi -, és már indultam is. Elköszöntem Mat-től és már futottam is ki barátnőmhöz. A kis kaput kinyitottam magam előtt, majd Jessica nyakába ugrottam, akinek ennek következtében ruhájának felső része lecsúszott, ezzel megmutatva melltartóját. Ahogy végignéztem rajta, rögtön feltűnt, hogy ugyanolyan ruha van rajta is, és még a cipő is hasonló.
- Mit tervezel, Jess? - kérdeztem, mikor egy szórakozóhely elé értünk.
- Majd meglátod, Hope. Csak bízz bennem. És ma ne törődj semmivel és senkivel!
Mikor beértünk a szórakozóhelyre, Jessica a VIP részlegre kezdett el húzni, ahova követtem. Egy viszonylag nagy terembe értünk, ahol kanapék helyezkedtek el, illetve két rúd. Azonnal tudtam, mire akar Jess rávenni, így hevesen rázni kezdtem a fejemet és hátrálni. A bárpulthoz futottam, ahol kértem egy erős koktélt, majd mikor megkaptam, lehúztam annak tartalmát. Nem tudtam mit tenni, vagy hazamegyek, vagy itt maradok, és rúd táncolok olyan embereknek, akik nem is ismernek. Az egyik bárszékre ültem, majd kértem még egy italt. Lassan kezdtem el szürcsölgetni, miközben a táncoló fiatalokat néztem. Egy ismerős alakot véltem felfedezni, bár nem tudtam biztosan megmondani, hogy ő-e. Mikor a fény megvilágította arcát, már azonnal láttam, hogy ki is az, így az üres poharamat a pulton hagyva kezdtem el Niall felé sétálni. Nem vett észre, így csak megkocogtattam a vállát, hogy rám nézzen. Ezt sikerült is elérnem, kék szemeit azonnal rám kapta, majd egy mosollyal az arcán ölelt meg. Kezemet megfogva húzott magához, így elég közel voltunk egymáshoz. Vállára hajtottam fejem, miközben mindketten a zene ütemére kezdtük el csípőnket mozgatni. Végül megelégeltem ezt a pozíciót, majd hátat fordítva neki folytattam a táncolást. Fenekemet ágyékához nyomtam, így véve kicsit erotikusra a táncolást. Hirtelen valaki elrántott mellőle, mire mindketten megijedtünk. Én csak néztem az előttem álló szőkés barna hajú lányt, aki mosolyogva, mégis egy kis idegességgel néz rám, ahogyan Niall is őt nézte. De rá egészen máshogy nézett vissza Jessica.
- Hope.. Elvállalod? Mindjárt jönnek és még be kell melegítenünk.. - kezdte Jess halkan.
- Elvállalom.. Csak iszok egyet. Meg kell adni a hangulat alapját - mosolyogtam rá Jessicára, aki megfordulva a VIP részlegre sietett.
Niall-nek gyorsan elmondtam, hogy elmegyek inni, majd el is tűntem. A pultos srác mosolyogva adta oda a poharat, amit utána már csak üresen látott viszont. A VIP részlegbe futottam, ahol azonnal megtaláltam Jess-t. A rúdon pörgött úgy, mit egy profi. Ámulattal néztem, majd mellé siettem. Kezemmel belekapaszkodtam a vas szerkezetbe, úgy csúsztam le addig, amíg térdem nem érintkezett a talajjal. Mikorra megérkeztek a vendégek, már egész jól belejöttem, gondoljon bárki, bármit. A zene üvöltött, mikor a terembe 5 fiú lépett be. Ráztam magam, ahogy csak tudtam, annak ellenére, hogy magamon éreztem mind az 5 fiú tekintetét. Harry velem szemben foglalt helyet, kezében 2 koktélt tartott. Nem törődtem vele, csak végignéztem először magamon, majd Jessicán. Ugyanolyan ruha, ugyanolyan magassarkú, ugyanazok a mozdulatok. Táncolni kezdtem, először csak úgy, mint Niall-el, majd miután belejöttem, felvettem a zene ritmusát és pörögni kezdtem a rúdon. A rúdhoz dörgölőztem, szemeztem Harry-vel, illetve Liam-mel is. Féltem bevallani, mégis élveztem. Amint vége lett a számnak, a mosdóba futottam, mivel erős hányingerem lett a folytonos pörgéstől, illetve mozgástól. Gyors léptekkel érkeztem el a mosdóig, ahol azonnal kivágtam a wc ajtaját. Ahogy fölé hajoltam, már meg is könnyebbültem, bár még nem akartam felállni a hideg csempéről. Magam mögött lépteket hallottam, mire oda fordítottam a fejem. Csupán csak a cipőjét láttam, illetve azt, ahogyan mellém guggol. Keze hátamon simított végig, fejemre egy puszit nyomott. Illata orromba kúszott, arcomon egy apró mosoly jelent meg. Újra a wc fölé hajoltam, ám ez elég volt Harry-nek, hogy elmenjen a mosdóból. Pár perc múlva egy kezet láttam magam előtt, amint egy pohár vizet tart felém. Gondolkodás nélkül elvettem, majd kicsiket kortyolva öblítettem ki a számat, a maradékot pedig megittam. Harry karjába kapaszkodva álltam fel, miközben átkarolta derekamat. Lassan sétáltunk ki a terembe, ahol a többiek mind nagyon jól szórakoztak. Niall Jessicával beszélgetett, a többiek pedig érdeklődve figyeltek minket.
- Hazaviszem - mondta Harry nyugodtan, majd miután mindenki bólintott, lassan sétálni kezdett velem az épület kijárata felé.
Kiérve azonnal megcsapott a hideg levegő, ami nagyon jól esett azok után, ami bent volt. Percekig csak álltunk egymás mellett, mélyeket lélegezve. Harry keze derekamon pihent, én pedig térdemen támaszkodva vettem a levegőt. A következő pillanatban valaki üvöltözni kezdett, mire felkaptam a fejemet. Oldalra nézve Mat-et láttam meg, aki elég idegesen siet felénk. Elém érve ellökte tőlem Harry-t, majd gyorsan mellkasára vont. Pillanatok múlva engedett csak el, semmi másért, csak azért, hogy Harry-vel tudjon veszekedni. Mikor már nem bírtam tovább, haza sétáltam, otthagyva ezzel Mat-et és Harry-t. A szobámba indultam, majd gyorsan lerúgtam a lábamról a magassarkúm és az ágyamra vetettem magam. Csöndben feküdtem az ágyamon, egészen addig, amíg egy hangos ajtócsapódást nem hallottam. Az ágyamon felültem, úgy vártam, hogy nyitódjon szobám ajtaja, ami percekkel később be is következett. Mat ideges volt, láttam rajta, hogy most komolyan szeretne velem beszélni.
- Hope, én nem szeretném, ha találkoznál Harry-vel! - kezdte, én pedig kikerekedett szemekkel néztem rá.
- Te ezt komolyan mondod?! Nem tilthatod meg, hogy találkozzunk! - kiáltottam teljes erőmből.
- A bátyád vagyok! Azt teszed, amit akarok! - mondta, majd megfordulva kiment a szobámból.
- Utállak! - kiáltottam utána.
Percekkel ezelőtt történt, hogy Mat kiviharzott a szobámból. A szekrényemből kivettem egy rövid nadrágot, illetve egy felsőt, majd egy piros dorkót is magamra rángattam. Az ajtómhoz lépkedtem, majd megpróbáltam kinyitni, de nem sikerült. Bezárta.. Áhh! A fürdőn keresztül sétáltam, majd megpróbáltam ott kimenni, de az az ajtó is zárva volt. Hirtelen nem jutott más eszembe, csak az erkélyre vezető lépcső. Szerencsére az az ajtó nem volt zárva, így szinte azonnal feljutottam az erkélyre. Óvatosan átmásztam a korlátom, majd átugrottam egy fára, amin le tudtam mászni. A kapu nyitva volt, így semmi nem akadályozott meg abban, hogy visszamenjek a szórakozóhelyre. Mikor odaértem, Niall jött ki onnan, elég ittasan, így tőle hiába kérdeztem meg, hol van Harry, csak magyarázott össze-vissza. Liam-et pillantottam meg, éppen az autójába ült be, mikor mellé pattantam.
- Hol van Harry? - kérdeztem azonnal, ezzel megijesztve egy kicsit az előttem ülő fiút.
- A temetőbe ment. Elvigyelek? - kérdezte, mire bólintottam.
Megkerültem a kocsit, majd beültem Liam mellé az autóba. Gyorsan odaértünk, én pedig azonnal kipattantam az autóból és futásnak iramodtam. Harry egy fehér kocsinak támaszkodva állt, szemével a sírtáblákat figyelte. Lassan lépkedtem felé, bár ő nem vett észre. Karján simítottam végig, mire kicsit megugrott.
- Basszus Hope.. Azt hittem, valaki feltámadt.. - tette szívére a kezét.
- Ne haragudj, hogy megijesztettelek.. csak meg akartalak keresni..
- Miért? - kérdezte rám pillantva, majd átkarolta a derekamat.
- Ezért.. - mondtam halkan, majd közel hajolva hozzá megcsókoltam.
Nem ellenkezett, csak maga elé húzva fordított helyzetünkön, így most az én fenekem nyomódott a kocsinak. Fenekemet megragadva emelt fel, majd az autó motorháztetejére ültetett. Csókunkat egy percre sem szakítottuk meg, még akkor is csókoltuk egymást, mikor lassan kezdtem hátradőlni az autón. Lassan váltunk el egymástól, majd Harry is felfeküdt mellém. Mindketten az eget kémleltük, mikor furcsa zajokra lettünk figyelmesek. Ijedtemben Harry-hez bújtam, aki azonnal átkarolt, homlokomra egy puszit nyomott.
- Ne félj, itt vagyok.. - suttogta halkan.
Én már a hangjától megnyugodtam, így mellkasára döntöttem a fejemet, úgy csuktam be a szememet..

.:6.fejezet:.

.: Végig tudtam :.

Percek teltek el, mikor már a repülőgép parkolójában búcsúzkodtunk apától, kezünkben a csomagjainkkal. Nem sok időt vett igénybe, míg a Londonba tartó gépre megindították a beszállást. Egy mosolygós nő vette el jegyeinket, majd a számítógépén megnézte helyünket. 

- 15. sor, 2. szék - mosolygott rám, majd elvette Mat jegyét is. 

- 30. sor, 1. szék - mondta Mat-nek a helyét. 

Szomorúan bámultam bátyámra, mikor sikerült felfognom, hogy jegyünk bizony nem egymás mellé, elé, mögé szól, hanem egy két teljesen messzi helyet kaptunk. A gépre először én szállhattam fel, mikor csomagjaimat leadtam. Megkerestem a helyemet, majd a kis táskámat a kezembe véve kezdtem el kutakodni benne fülhallgató után. Sajnos negyed óra után sem sikerült megtalálnom, viszont közben leült mellém valaki. Egy halk 'szia'-t suttogtam neki, majd tovább kezdtem keresgélni. Hirtelen bátyám hangja ütötte meg a fülemet, mire azonnal felnéztem. Bátyám mosolygott vissza rám, én pedig gyorsan felálltam helyemről. Miután megöleltük egymást, újra helyet foglaltam, úgy néztem fel rá. Időközben szemem sarkából láttam, amint a mellettem ülő, velem egykorú fiú először rám, majd az engem figyelő Mat-re néz. Bátyám pedig csak kezével mutogatott olyanokat, amiken még régebben nagyon sokat nevettünk és azóta nem felejtettünk el. 

- Maty, nincs nálad véletlenül a fülhallgatóm? - kérdeztem testvéremtől. 

A Maty (Meti) név hallatán elnevettem magam, majd miután eszébe jutott, miért is hívtam így, ő is elmosolyodott. Ennek a névnek igazából az a története, hogy 12 éves koromban lehetett, hogy Mat-nek megtetszett egy lány, én pedig nem szerettem volna, hogy összejöjjön a lánnyal, ezért találtam ki ezt a nevet. A célom az volt, hogy majd a lány kineveti a beceneve hallatán, de ennek az ellenkezője történt.. Aranyosnak tartotta, Mat viszont azóta utálja ezt a nevet.. Mat pár percig kutakodott zsebeiben, majd egy fekete színű fülhallgatót. Gyorsan megköszöntem, majd be is dugtam azt telefonomba. Szemem sarkából ismét láttam, amint a mellettem ülő fiú Mat-re néz, ám most megakadt valamin a tekintete.. A tetkón, amit együtt csináltattunk. Ösztönösen néztem csuklómra, ahol ott virított közös tetoválásunk mintája. Pulcsimat lejjebb tűrtem, majd gyorsan bátyámra néztem, aki búcsúzkodni kezdett. Egy utolsó ölelésért felálltam helyemről, majd vissza is huppantam a kényelmes ülésbe. Éppen fülesemet készültem bedugni a fülembe, mikor a mellettem ülő fiú felém fordult. Mivel elég meleg volt a repülőn, így pulóveremet egy egyszerű mozdulattal húztam le magamról, ezzel felfedve 'Allergic to bitches' feliratú pólómat. A mellettem ülő fiú először elolvasta a feliratot, majd hangosan nevetni kezdett. Egy kedves mosolyt eresztettem felé, ám neki nem ez tűnt fel. A nyakamban lógó medált figyelte, így én is nézni kezdtem, mitől lehet olyan érdekes. 

- Szép nyaklánc - szólalt meg végül - Nekem is ilyen van. 

- Barátnőmtől kaptam - mondtam halkan, szinte suttogva. 

Válaszul csak pólója alól előhúzta nyakláncát, ami valójában ugyanúgy nézett ki, mint az enyém. Mosolyogva néztem a nyakláncokat, majd hirtelen kezembe vettem táskámat. Telefonomat beledobtam, majd cipzárját behúzva helyeztem el előbbi helyén. Mikor újra a fiúra néztem, már nem látszott rajta a mosoly, csak bámult kifelé az ablakon. Percekkel később felszálltunk. 

Fejemet az ablakhoz döntöttem, akkor azonban se kép, se hang. Csak a sötétség. Zuhanok.. Tisztán éreztem, hogy zuhanok, mégsem mertem kinyitni a szemem. Egy ismerős hangot hallottam, amint nevemet mondogatja. Hope! Hope! A hang egyre halkabb lett, ekkor azonban egy újabb hangot hallottam meg magam mellett. Hope! Ébredj! Bátyám volt. Szememet nem nyitottam ki, nem volt erőm.. Egy idő után viszont nem bírtam tovább, kinyitotta barna szemeimet. Magam előtt minden vérben úszott, az ülések támlája piros színben izzott, míg csak páran vánszorogtak ki a repülő nyitott ajtaján. Mellettem ugyanaz a fiú ült, aki felszállásnál. Fejéhez nyúltam, majd kezemet bámultam. Vér.. Ijedten pillantgattam az emberekre, akik csak sérülésekkel a testükön próbáltak kijutni a biztonságot jelentő talajra. Oldalra pillantva láttam meg a törött ablakot, majd lüktető fejemhez kaptam. Mikor kezemet elemeltem onnan, egy nagyobb vértócsa látszott rajta, ami megijesztett. Nem értettem mi történt, nem értettem, mi történt a bátyámmal, illetve a mellettem ájultam fekvő fiúval. Ébresztgetni kezdtem a barna hajú fiút, akiről az első pillanattól kezdve tudtam, kicsoda, mégsem akartam szóvá tenni.. Nem ébredt.. Egy üvegszilánk, ami kezében megtalálható volt, és amit én gondolkodás nélkül húztam ki csuklójából. A vér ömlött a szilánk helyéről, én pedig sikítani tudtam volna, mégsem jött ki hang a torkomon. 

Idegesen ültem fel az ülésben, mikor egy kéz simított végig karomon. Oldalra néztem, ahol a barna hajú fiú ült, épen, életben. 

-Csak álmodtam.. - suttogtam magam elé bámulva.

- Mindjárt leszállunk - simított meg még egyszer a biztonságot nyújtó kéz, mire egy apró mosoly jelent meg arcomon. 

Mikor eltelt 5 perc, a fiúra néztem. Úgy gondoltam, eddig alig beszélgettünk, most itt az idege. 

- Milyen zenéket szoktál hallgatni? - kérdeztem mosolyogva. 

- Igazából mindenfélét. Te? 

Hirtelen egy olyan ötletem támadt, amit lehet, hogy később megbánok, mégis meg kellett tennem. 

- Én imádom a The Wanted-ot. Sokkal helyesebbek a tagok, mint a One Direction-ba.. 

A mellettem ülő fiú, csak kikerekedett szemekkel nézett rám, egészen addig, amíg a stewardess meg nem jelent. Tájékoztatott minket, hogy perceken belül leszállunk, ezért kapcsoljuk be öveinket. Azt már nem értem, hogy miért nem a hangszóróba mondta be, de gondolom nem működik, vagy nem tudja bekapcsolni.. Bármi megtörténhet. Mosolyogva néztem vissza a fiúra, majd újra beszélni kezdtem neki. 

- Szerintem Max a leghelyesebb. Sokkal helyesebb mint bármelyik 1D fiú.. 

A gép leért, így már kezdhettünk is a leszállást. A helyemről felálltam, majd gyorsan kiléptem az ülések közti kis folyosóra. Mellettem a fiú haladt el kissé idegesen, mire kezét megragadva húztam vissza magamhoz. 

- Szia Harry - mondtam neki mosolyogva, mikor elhaladtam mellette. 

- Várj, te tudtad?! - nézett rám értetlenül. 

- Végig tudtam - nevettem fel egy kicsit, mire ő is elmosolyodott.

A gépről leszállva egyenesen a csomagjaimhoz léptem, amit éppen a szalagon találtam meg. Gyorsan lekaptam onnan bőröndjeimet, majd bátyámét is magam mellé állítottam. 

- 4 bőröndöt hoztál? - szólalt meg mellettem Harry elég meglepődötten. 

- Nem, ez Mat-é - mutattam a két fekete bőröndre. 

- Ő a ... 

- Akivel beszéltem felszálláskor. 

- Értem.. Csak mellesleg.. 

- Igen? - néztem rá mosolyogva. Sejtettem, mit szeretne. 

- Ugye szereted a One Direction-t? - kérdezte halál komolyan. 

Szinte egyszerre nevettük el magunkat Harry kérdésén, amit egészen eddig komoly arccal bírt. Most azonban valami megváltozott.. A válaszomat várva mélyen a szemembe nézett. Olyan gyönyörű szemei vannak. Magukkal ragadnak. Pár percig csak egymásra mosolyogva néztünk egymás szemébe, majd éppen mikor válaszra nyitottam volna a számat, két kar ölelt meg hátulról. Az illatról azonnal megismertem, így csak jobban hozzábújtam. Mat egy egyszerű mozdulattal fordított meg karjaiban, majd mellkasára vonva kezdett fülembe suttogni.
- Ugye nincs semmi baj?
- Nincs - mosolyodtam el.
Mat mindig is egy védelmező típus volt, ám ha fiúról volt szó, bármire képes lett volna. Így gyorsan meg kellett nyugtatnom, nehogy olyat tegyen, amit esetleg Harry nem érdemelne meg. Viszonylag gyorsan elbúcsúztunk egymástól, majd bőröndjeimet a kezembe véve vártam, hogy Mat is indulásra készen álljon. Gyors léptekkel érkeztünk el a repülőtér parkolójába, ahol rengeteg sárga színű taxi várta az éppen utazni vágyó személyeket. Egy egyszerű mozdulattal intettem le egy éppen felénk guruló taxit, ami azonnal előttünk fékezett le. Csomagtartójába bedobáltuk csomagjainkat, majd először én, végül Mat foglalt helyet a taxi hátsó ülésén. Lediktálta a címet, majd felém fordult és szorosan magához ölelt. A házhoz érve kifizettük a sofőrnek az utat, majd a csomagjainkat kivéve álltunk meg egy percre a ház előtt. Kertünket nővények választották el a járdától, míg egy kis kaput kinyitva tudtunk elsétálni a ház bejáratáig egy aszfaltos, kövekkel díszített úton. Az ajtót kinyitva a nappalit pillantottam meg modern bútorokkal berendezve, gyönyörű színekkel kifestve. A falon gyönyörű virágokat lehetett látni, ami meggyőződésem, hogy anyám kézügyességének az érdeme. Mindig szeretett festeni, ez a mai napig így van. Ha valami nem sikerült a szobánk festésével, anya mindig ilyen apró virágokat, esetleg bármilyen mintát festett helyére. A kanapéval szemben egy vékony LCD tv állt, mellette a polcokon egy-egy könyvsorozat találta meg a helyét. Miután letettem a bőröndjeimet a fa padlóra, a ház további részeit indultam felfedezni. Jobbra pillantva egy ajtót pillantottam meg, amit azonnal belöktem magam előtt. Az állam a földet súrolta, mikor megláttam a konyhát. Egyszerűen gyönyörű volt.. Álmaimban nem képzeltem volna, hogy egyszer egy ilyen gyönyörű házban élhetek, egy olyan fiúval, akit az életemnél is jobban szeretek. Igen, Mat-ről beszélek. Gyorsan végignéztem a szekrények tartalmán, végül arra jutottam, hogy még ma el kell menni vásárolni. Az egyik székre ültem le, onnan pillantgattam ki a kert felé. Mikor már jó ideje ülhettem ott, felpattantam és kiléptem a konyhából. Mat a kanapén ült, és a tv-n nézte végig a csatornákat. Végül a zenecsatornán állapodott meg, ahol azonnal feltűnt egy ismerős arc. Mosolyogva néztem, ahogy Harry válaszol egy nő kérdéseire, és percenként néz a kamerába, majd elmosolyodik. A nő egy újabb kérdést tesz fel Harry-nek, mire Mat rám kapta tekintetét.
- Igen, ma találkoztam egy lánnyal a repülőtéren, mikor ide repültem - válaszolta Harry nyugodtan, továbbra is mosolyogva.
- És lehet tudni valamit erről a lányról? Hogy történt meg a nagy találkozás? - kérdezte a nő, én pedig szem-forgatva ültem le Mat mellé.
- Nem is történt semmi, már pletykálkodnak - mondtam ingerülten, majd Mat mellkasára döntöttem a fejemet, úgy figyeltem a tv-t.
- Ne gondoljanak nagy szerelmi történetre, egyszerűen csak egymás mellé ültettek minket a repülőgépen - válaszolta Harry, mint valami betanult szöveget.
Lehet, hogy a fiúkkal már előre készültek erre? Előre megbeszéltek volna mindent? Ezekkel a gondolatokkal álltam fel a helyemről, ám ahogyan elindultam a bőröndömért, egy érdekes mondat csapta meg a fülemet, így visszaballagtam Mat mellé.
- És tetszik neked ez a lány? Gondolkozol újabb találkozáson? - kérdezte a nő szinte azonnal.
- Nem mondanám, hogy tetszik, illetve mégis. Valami megfogott benne, amit még most sem tudok elmondani nektek. Lehet a haja, a mosolya, vagy a gyönyörű barna szemei. Tényleg.. - kapott hirtelen fejéhez, mintha valami eszébe jutott volna. A kamerába nézett, mosolya által megjelentek gödröcskéi, amik nagyon tetszettek - Ha most nézed ezt a műsort.. - kezdte, én pedig azonnal tudtam, hogy ez nekem szól - akkor el szeretném neked mondani, hogy soha életemben nem láttam olyan gyönyörű szemeket, mint amilyenek a tieid voltak - mondta lassan, mire mindenki tapsolni kezdett.
- Lehet tudni valamit arról, hogy jelenleg hol tartózkodik ez a lány? - kérdezte a nő, túlordibálva a tapsokat.
- Annyit tudok róla jelenleg, hogy itt, Londonban szállt le, azt viszont már nem, hogy egy másik repülővel tovább is ment volna, vagy esetleg.. hozzá kell tennem, jó esetben.. itt Londonban szállt meg. Ezt még nem tudni, de remélem, hogy hamar találkozunk..
- Köszönöm fiúk, illetve Harry. Lenne egy utolsó kérdésem.
- Igen? - nézett rá kissé unottan, mire egy apró nevetés hagyta el a számat.
Mat azonnal rám nézett, én pedig két kezemet magam elé téve néztem rá vissza, amolyan "bocsi bátyó, de ez vicces volt" arckifejezéssel. Csak kezembe bele bokszolva nézett vissza a tv-re, én azonban nem hagytam annyiban a dolgot. Csíkálni kezdtem, aminek a vége az lett, hogy én alulra kerültem és engem kezdett el csikálni, miközben nagyon jól tudta, hogy utálom, ha ezt csinálja. A tv-t nem hallottam, csupán azt láttam, hogy a nő szája folyamatosan mozog, gondolom akkor tette fel a kérdést. Miután a nő megkérdezte, a kamera Harry-re ugrott, aki csak szomorkásan tördelte ujjait, majd újra a kamerába nézett.
- Mat, várjál már egy kicsit, nem hallom - fogtam be bátyám száját, majd felültem, és felhangosítottam a tv-t.
- A barátjával érkezett, így nem tudom, mennyi esélyem van nála..
- Honnan gondolod, hogy a barátja, Harry? - kérdezte ezúttal Liam.
- Ugyanolyan tetoválásai voltak, ölelgették egymást, sőt, a barátját még becézgette is.. - mondta ki, én pedig értetlenül néztem a képernyőt.
- Most komolyan azt hiszi, hogy együtt vagyunk? - kérdezte Mat, akinek úgy látszik, hamarabb eljutott az agyáig Harry mondata, mint nekem..
Csak egy bólintásra telt, nem tudtam mást reagálni. Úgy viselkednénk, mint, akik együtt vannak? Ezen gondolkoztam, miközben az emeletre vezető lépcsőn lépkedtem fel. Egy kis folyosóra értem, minek két oldalán 3-3 ajtó helyezkedett el. Egyesével nyitottam be minden szobába, majd mosolyogva láttam, hogy 2 lány szoba van, 2 fiú, illetve mindkét oldalon 1-1 fürdő. Azonnal el is foglaltam a bal oldali első szobát, ami igazán hangulatos volt. Régies stílusú, virágos ágynemű, régi képek, asztalok, székek. Mikor bedugtam a konnektorba az elhelyezett égősorokat, leesett az állam. Azonnal letettem a bőröndömet, és körülnéztem a szobába. A fal lila színben úszott, egy-két helyen volt lekopva, ott látni lehetett az újabb festéket, ami anyámnak köszönhető. Két ajtót vettem észre, az egyik az ágyammal szemben, amit azonnal kinyitottam. Egy gardrób volt csupán, pár ruhával, amit még anyám hagyott itt. Egy kis fotel volt még itt, amin azonnal helyet foglaltam. Néztem a cipőket, amiket még anyám vett és arra jutottam, hogy egyezik az ízlésünk. Pár telitalpú csizma, szandál, de annál több lapos talpú, illetve balerinacipő. Miután végeztem a ruhák átnézésével és a cipők felpróbálásával, kiléptem a helységből, és kinyitottam az újabb ajtót. A fürdőbe léptem, amikor észrevettem még egy ajtót, azzal szembe, ahol beléptem. Lassan sétáltam oda, majd azt is kinyitottam, és kiléptem rajta. A másik lány szobába jutottam, amitől ugyancsak elállt a lélegzetem. Az ágyhoz lépkedtem, amin egy apró kis üzenet és egy kis doboz várt.. Az üzenetet viszonylag gyorsan elolvastam, csak egy 'Remélem tetszik.! Jessica..xx' szöveg állt rajta. Jessica anyám egyik barátjának lánya, akivel még régebben találkoztam. Azonnal tudtam, hogy legjobb barátnők leszünk, mégis történt egy kis baj, ami miatt nem tudtunk találkozni. Jessica és a családja elköltöztek, ide Londonba, mi azonban nem tudtunk velünk jönni. A barátságunk megszakadt, de most úgy látszik, lesz alkalmunk találkozni. Az üzenetet letettem eredeti helyére, majd a viszonylag nagy méretű dobozt vettem a kezembe. Súlya nem igazán volt, ezért visszaraktam az ágyra. Lebontottam róla a kék szalagot, majd a tetejét leemeltem róla. Mikor megláttam, mit rejt a doboz, könnybe lábadt a szemem..

.:5.fejezet:.

.: ''Barát'' :.

- Ez most komoly? - kérdeztem inkább magamtól.
Magamtól kérdeztem, mégis 2 ijedt szempárral találtam szembe magam. Az egyik tulajdonosa barátnőm volt, aki a takaróval próbálta takarni meztelen testrészeit. A másik pedig volt barátom, aki önelégült mosolyra húzta a száját, miközben egyik keze még mindig mozgott a takaró alatt, annak ellenére, hogy beléptem a szobába. Nicol, szemeit lesütve várt pár pillanatot, majd fejét felemelve szegezte rám tekintetét.
- És még te nevezed magadnak barátnak - vágtam hirtelen a fejéhez, majd kiviharoztam a szobából. A lépcsőn lefutva elég erőteljesen csaptam be magam mögött a bejárati ajtót, úgy siettem oda Justin-hoz. Karjait ösztönösen körém fonta, én pedig arcomat mellkasába temetve szipogni kezdtem. Nem akartam előtte sírni, mégis kijött pár könnycsepp.. És ha már egy utat tör magának, akkor bizony jön a többi is.. Justin pulcsiján egy sötét folt éktelenkedett, mikor elváltunk, de őt ez nem zavarta, hátamat simogatta, ezzel elérve azt, hogy valamelyest lenyugodjak. Ez sikerült is neki, ám amikor megláttam az ablakban álló, melltartót viselő Nicol-t, újra kitört belőlem a sírás. Nem szerettem sírni, mégis sokszor kerültem olyan helyzetbe, hogy nem bírtam visszatartani könnyeimet. Ma nekem teljesen más értelmet nyert a barát szó. Nem az a barát, aki lefekszik a volt barátoddal, csak azért, mert jól néz ki, esetleg mert szépeket mond neked. A barát az, aki melletted van, bármi történik is veled, illetve benned. Aki engedi, hogy sírj a vállán, aki nem kérdezi mi a baj, csak egyszerűen magához ölel és megvigasztal. Nekem a barát már nem Nicol, akinek fontosabb egy pasi, mint az állítólagos legjobb barátnője. Nekem Justin a barátom. Kezével karomon simított végig, majd ujjainkat újra összekulcsolta, úgy indult el vissza a partra. Szabad kezemmel megtöröltem a szememet, majd mosolyogva Justin vállának dőltem, úgy sétáltam lassan mellette. Éles hang ütötte meg fülemet, mire azonnal felkaptam a fejemet. Az ismerős hang irányába fordultam, mosolyom azonnal az arcomra fagyott. Kendall hangos nevetésben tört ki összekulcsolt ujjainkat látva, én pedig unottan néztem Justin-ra, aki elég értetlen fejet vágott.
- Kendall - suttogtam úgy, hogy csak ő hallja.
A név hallatán azonnal leesett neki minden, és utálkozva nézte az előttem álló barna hajú lányt. Fehér pólót, és virágos nadrágot viselt, mellé pedig egy fehér cipőt vett fel, ami igen jól mutatott a szerelése többi darabjával. Nyakában egy kulcs medál lógott, pont mint Austin-nak. Haja egy részét szürke sapka fedte, míg csuklóját egy-egy karkötő ékesítette. Mikor nevetése lecsillapodott, újra ránk szegezte tekintetét. Száját lesajnáló mosolyra húzta, szemében látni lehetett azt az önelégültséget, miszerint ő nyert. Csak hiszi!
- Látom, gyorsan túltetted magad Austin-on.. - nézett rám mosolyogva.
- Hát ő is rajtad, mit ne mondjak - szólalt meg mellettem Justin, mire elnevettem magam.
- Ezt meg hogy érted? - szórt szikrákat a tekintete.
- Most is Nicol-lal hancúrozik éppen - válaszoltam immáron én.
Kendall csak elkerekedett szemekkel nézett hol rám, hol pedig Justin-ra. Nem voltam biztos benne, hogy elhiszi, így egy apró kutakodás után, a kezébe nyomtam az Austin-tól kapott lakáskulcsot.
- Ha nem hiszed, nézd meg.. Nem érdekel, minek hiszel, tudom, hogy mit gondolsz most rólam, de engem ez nem érdekel. Ha nem akarsz később összetörni, szakíts Austin-nal - mondtam komolyan, majd megfordultam és eredeti célom felé vettem az irányt.
- Hope - kiáltott utánam Kendall, mire megfordultam, így szembe találtam magam vele - Köszönök mindent.. És ezt szeretném neked adni, te érdemelnéd meg...
Nyakláncát felém nyújtotta, én azonban megráztam a fejem és nem vettem ki kezéből az ezüst láncot.
- Nekem nem kell, lezártam a kapcsolatom Austin-nal, nem szeretném, ha bármi emlékeztetne rá - mondtam egy mosoly kíséretében.
Miután ő is elmosolyodott, újra megfordultam és a part forró homokjába sétáltam. A vízhez közel ültem le, fejemet Justin vállának döntöttem, aki hasonlóképpen tett, mint én. Mosolyogva néztem a még mindig fürdő és szórakozó lányokat, akiket az se érdekelt, hogy éppen átázott a pólójuk, ezzel megmutatva bikinijüket, rosszabb esetben idomaikat. Telefonomat a kezembe véve néztem meg az időt, ami kissé elkeserített, mégis mosolyra húzódott szám.
- Lassan mennem kéne - suttogtam halkan.
Justin felnézett rám, szemeiben láttam, hogy hezitál. Lassan hajolt oda hozzám, majd megállt, várva, mit szólok hozzá. Tarkójára vezettem kezemet, úgy húztam közelebb magamhoz, egészen addig, míg ajkait meg nem éreztem sajátjaimon. Nyelvével alsó ajkamon simított végig, ezzel bejutást kérve, amit azonnal meg is adtam neki. Nyelvünk lassan mozgott, ám, mint minden csókot, most is megzavart valami. Telefonom a mai napon harmadszorra csörrent meg, mire eltávolodtunk egymástól. Miután bátyámmal megbeszéltük, körülbelül mikorra érek haza, letettem a telefonom és Justin-ra néztem. Csak mosolyogva figyelt, nem szólt semmit. Kezét derekamra simította, úgy húzott közelebb magához. Arcomat mellkasába temettem, azonban pár perc múlva eltávolodtam tőle. Helyemről felálltam, majd megvártam, míg ő is óvatosan feláll, leporolja magáról a homokot. Kezemet megfogta, úgy kezdtünk sétálni otthonom felé. A bejárati ajtóhoz sétáltunk, előtte azonban megálltunk, és egymás kezét fogva néztünk egymásra. Justin egy határozott mozdulattal húzott közelebb magához, ajkait azonnal megéreztem sajátjaimon. Nyelve bejutást kért, amit meg is kapott pillanatokon belül. Percekig faltuk egymás ajkait, majd eltávolodtunk egymástól. Egy utolsó csókot nyomtunk egymás ajkaira, végül elengedtük egymás kezét. Justin még utoljára rám nézett, majd elmosolyodott.
- Remélem, még találkozunk - mondta halkan.
- Én is - suttogtam magam elé, bár ő ezt már nem hallhatta.
A házunktól balra kanyarodott, én pedig egészen addig néztem utána, míg el nem tűnt a legközelebbi kanyarban. Nagy levegőt véve léptem be a nappaliba, ahol már az összepakolt bőröndjeim sorakoztak. Anya, illetve Mat már a kanapén helyezkedett el, míg apámat sehol sem láttam. Mosollyal az arcomon lépkedtem feléjük, majd kettőjük között helyezkedtem el. Percekig beszélgethettünk, amikor hallottam, ahogyan az ajtó nyitódik, majd záródik. Apa lépkedett felénk, majd anya mellett elhelyezkedve nézett Mat-re és rám. Szemében láttam a szomorúságot, mégis mosolygott. Lassan búcsúzkodni kezdtünk, ami egyben megmosolyogtatott, egyben elszomorított. Izgatott voltam, vajon mi vár rám, mégis féltem, hogy esetleg valami történni fog velem, amit anyáék nem támogatnának.. Miután mindenki megölelt, apa a kezébe vette a csomagjaimat, úgy indult el a garázs felé. Az autó csomagtartójába pakolta bőröndjeimet, majd Mat-től is elvette kezében tartott csomagjait amiket enyéimre pakolt. Miután a csomagtartó ajtaját lecsukta ránk nézett.
- Indulni kell, ne késsétek le a gépet - mondta szomorúan.
Anyához léptem, szorosan megöleltem, majd apával is hasonlóképpen cselekedtem. Az autóba hátulra ültem, ott vártam, hogy Mat is megölelje szüleit, majd beüljön mellém. Percekkel később ez meg is történt, majd apa is beült a kormányhoz. Az autót beindította, majd lassan kezdett kitolatni a garázsból. A felhajtón megállt, a kaput kinyitotta, nekem pedig megakadt a szemem egy ismerős alakon. Extra gyorsasággal kapcsoltam ki az övem és kiszálltam a kocsiból. Gyorsan futottam az ismerős kislány felé, aki azonnal észrevett. Mosolyogva emeltem fel és pörgettem meg a levegőben, mikor kezeim között tudhattam. Stacy csak nevetve szorongatott még azután is, mikor már a földön állt, saját lábain. Éppen, mikor leraktam, nővére alakja jelent meg mellettünk, aki mosolyogva nézett mindkettőnkre. Nem tűnt meggyötörtnek, sem szomorúnak, sokkal inkább látszott rajta a boldogság.
- Szia Kendall - mosolyogtam vissza rá - Csak szerettem volna elbúcsúzni..
- Miért? - nézett rám szomorúan Stacy.
- A bátyámmal elutazunk Londonba, nem tudom mikor jövünk vissza. Vagy hogy egyáltalán vissza jövünk-e - hangom a mondat végére elhalkult, szomorúan néztem a két lányra.
- Jó utat Hope.. És köszönöm, amit tettél értem - mosolygott rám Kendall. Ez nem olyan mosoly volt, mint általában. Most láttam rajta, hogy komolyan gondolja - Remélem, nem haragszol és egyszer lehetünk barátok..
Nem gondoltam volna, hogy valaha ezt hallom tőle, így elég meglepetten néztem rá, mire csak aprón felnevetett.
- Ne haragudj, nem gondoltam, hogy ezt majd tőled hallom - nevettem fel egy kicsit - Figyelj Kendall, nem haragszom. Nem esett jól, amit Austin tett, de az nem a te hibád. Ezt beláttam.. Most viszont ne haragudjatok, mennem kell, különben lekésem a gépet..
Gyorsan megöleltem mindkét lányt, és már indultam is volna, ha Kendall utánam nem szól. Mikor hátrafordultam, éppen felém sétált, majd a kezében tartott tárgyat felém nyújtottam. Kezemet kinyújtva vettem el tőle, majd magam felé fordítva néztem a tenyeremben lévő nyakláncra. Egy egyszerű ezüst lánc, amin egy papírrepülő formájú medál lógott. Ismerős volt, mégsem tudtam volna megmondani, hol is láttam hasonlót. Meghatódva megöleltem Kendall-t, majd a kocsihoz futottam. Ajtaját kinyitottam, gyorsan beültem, majd az övemet is bekapcsoltam. Nyakláncomat Mat kezébe nyomtam, aki egy pillanatig furcsán nézett rám, majd felém nyúlva a nyakamba akasztotta az ezüst ékszert. Lefelé bámulva néztem a medált, majd mikor kikanyarodtunk a ház felhajtójáról, integettem Kendall-nak és a könnyes szemű Stacy-nek. Mikor láttam kigördülő könnyeit, nekem is megtelt a szemem sós könnyekkel, amiknek nem tudtam megálljt parancsolni. Pár könnycsepp arcomon folyt le államig, ahonnan egy gyenge mozdulattal töröltem le azokat. Nem gondoltam volna, hogy egyszer jóba leszek Kendall-al azok után, ami történt, még akkor is, ha az nem az ő hibája volt.. Most azonban, ami ma történt, kellemesen kellett csalódnom. Kendall-ban egy barátra leltem, talán még akkor is, ha csak ma sikerült normális emberek módjára, 5 percnél tovább beszélnünk. És a nyaklánc, amit kaptam tőle, ami minden nap a nyakában lógott, talán egész életemben emlékeztetni fog arra, ki is az igazi barát. Nem Nicol.. Nem az, aki egy pasiért eldobja legjobb barátnőjét. Hanem az, aki a legjobb barátnőjéért eldob egy pasit. Lehet az bármilyen aranyos, vagy helyes, ha a barátnődnek szüksége van rád.. A mai napot végiggondolva arra a döntésre jutottam, hogy bármi is történik velem Londonban, én mosolyogni fogok és arra fogok gondolni, hogy a barátaim mellettem fognak állni és segíteni fognak. És akkor ne is beszéljünk drága testvéremről, aki ebben a percben is mellettem ül, fejét az ablaknak döntötte, úgy nézte a távolodó tájat..

.:4.fejezet:.

.: Is this serious?! :.

Hope Carter

Már vagy negyedórája beszélgettünk Justin-nal, mikor a telefonom megrezzent a zsebemben. Sűrűn bocsánatot kértem Justin-tól, majd a telefonomat kihalászva a zsebemből, emeltem a fülemhez. 

- Igen? - szóltam bele. 

- Szia Hope. Hol a francba vagy? - hallottam meg barátnőm hangját a vonal másik feléről. 

- Jajj, ne haragudj, csak később tudok menni.. 

- Körülbelül mikor? 

- Várj egy percet - mondtam barátnőmnek, majd a fülemtől elemeltem a készüléket és Justin-ra pillantottam - Kb. mikor végzel? 

- Van még egy 10 perces tetoválásom, utána mehetek. Miért?

- Nincs kedved eljönni velem a partra? - néztem rá kiskutya szemekkel. 

- De, szívesen - válaszolt mosolyogva. 

Telefonomat újra a fülemhez emeltem, majd beleszóltam. 

- Negyed óra, 20 perc múlva jó? -kérdeztem félve barátnőmet.
- Igen, de ne késs!
Miután befejeztük a beszélgetést, Justin-ra néztem, aki csak mosolyogva figyelt engem.
- Mi ilyen vicces? - kérdeztem, mikor már furcsa volt, hogy egyfolytában mosolyog.
- Semmi, csak... szép vagy - mondta félénken.
Elpirulva motyogtam valami köszönöm félét, majd az ajtó irányába fordítottam a fejem, mivel az éppen nyílni kezdett.
- Szia, Justin! - vinnyogott a szobába belépő lány, majd Justin karjaiba ugrott.
Én csak undorodva néztem az amúgy nagyon szép lányt, aki még mindig Justin-t ölelgette. Ismerős érzés futott át rajtam, ami arra késztetett, hogy elkapjam a fejem. Miután eltávolodtak egymástól, újra a lányra néztem, majd alaposan végigmértem. Gyönyörű lánynak bizonyult, hosszú combjai még nekem is tetszettek. Rövid nadrágja által látszott kerek feneke, amit látszólag Justin is észrevett. Lapos hasát én is megirigyeltem, míg feljebb haladva egyre jobban tetszett. Testét ízléses tetoválások fedték, főleg rózsák, amik kiemelték vörösre festett haját. Fekete kivágott topot viselt, ami még jobban kiemelte adottságait. Justin-ra pillantottam, aki hozzám hasonlóan végigmérte a lányt, majd aprón megrázta fejét.
- Mássz fel az ágyra, a felsődet addig hajtsd fel, hogy hozzáférjek a tetoválásodhoz. Mindjárt visszajövök, addig beszélgessetek, ha gondoljátok.
Ezzel ki is ment a szobából, én pedig az előttem álló lányra szegeztem a tekintetemet. Mivel nem volt túl szimpatikus, ezért ugyanúgy ültem eddigi helyemen, mint azelőtt. Nem zavartatta magát, egy egyszerű mozdulattal húzta le magáról a pólóját, ezzel láthatóvá téve fekete melltartóját, illetve megkezdett tetoválását. Egy részét nadrágja eltakarta, így azt kigombolta, majd a cipzárt is lehúzta. Justin éppen nyitotta az ajtót, mikor a lány a nadrágjából kibújva egyszerűen hozzám hajította nadrágját. Justin elképedve figyelte a tangában és csipkés melltartóban álló lányt, aki egyáltalán nem zavartatta magát. Justin-nak bepucsítva mászott fel a vízszintesen elfektetett székre, ám ő egy percre sem nézett a lányra. Szemeiben nem látszott az a csillogás, amit akkor láttam, mikor a lány belépett. Most idegesen pillantott hol rám, hogy a vörös lányra, aki mellét mutogatva nézett Justin-ra.
- Jessica! - szólt élesen Justin - Most azonnal húzz el innen!
- Mi? - kerekedett ki a lány szeme.
- Majd ha normális leszel és nem vetkőzöl le, akkor folytatom a tetoválásodat.
- Jus.. Én.. - kezdte volna a magyarázkodást, de Justin egy egyszerű mozdulattal ragadta meg a Jessica által hozzám vágott nadrágot, majd a kezébe nyomta.
Lerángatta az ágyról a vörös hajú lányt, majd a hátánál fogva kezdte el kifelé tolni a szobából. Mikor már kint volt a pólóját is utána dobta, majd az ajtót becsapva rám nézett.
- Ne haragudj, hogy ezt látnod kellett.. - utalt az előbbiekre.
- Semmi baj - álltam fel a helyemről - Mehetünk?
- Persze - mosolyodott el.
Pulóverét a kezébe véve indult el az ajtó felé, majd az ajtót kinyitotta nekem. Mosolyogva megráztam a fejem, mire értetlenül nézett rám.
- Justin.. Ismerem már ennyire a fiúkat.
- Mennyire? - kérdezte ártatlan arcot vágva, ám szemeinél láttam az apróbb nevetőráncokat.
- Barátom volt, tudom, hogy csak azért szoktak a srácok előreengedni egy lányt, hogy a fenekét meg tudják nézni - mosolyodtam el, majd kitoltam Justin-t az ajtón.
- Most lebuktam - lépett ki az épületből, ahová én is követtem - Hogy-hogy csak volt barátod? - váltott át komolyabbra.
- Hát igazából csak azért kellettem neki, hogy lefeküdhessen velem... - kezdtem el a mesélést.
Justin végig figyelmesen hallgatott, néhol bólogatott, hogy érti, viszont volt olyan is, hogy értetlenül bámult rám azokkal a gyönyörű barna szemeivel. Olyankor elmagyaráztam neki újra egészen addig, amíg meg nem értette. Aranyos volt tőle, hogy ennyire érdekelte ez az egész és tényleg nagyon rendes volt, hogy végighallgatott, néha-néha még szidta is Austin-t, esetleg Kendall-t. Megkedveltem Justin-t, néha már annyira, hogy belezavarodtam a mondandómba, mikor egyszer-egyszer rám kapta tekintetét. Szemeiben újra látni lehetett a csillogást, ami mosolyra késztetett. A parthoz közeledve egyre jobban kezdtem megkedvelni a mellettem sétáló fiút, aki néha rám, néha pedig a partra szegezte figyelmét. Lassan sétáltunk, majd egy parthoz közeli padhoz mentünk. Egymás mellé ültünk le, úgy figyeltük a hullámokat. Páran voltak csak olyan bátrak, hogy bemerészkedtek a nem túl meleg vízbe, de látni lehetett rajtuk, hogy élvezik a vizet, esetleg az őket körülvevő társaságot. A szél kellemesen fújt, mégis meleg volt a nap sugarainak köszönhetően. Éppen a futkározó kutyákat nézegettem, mikor a telefonom újra rezegni kezdett a farmerem zsebében. Idegesen vettem kezembe a fehér iPhone-om, majd meg sem nézve ki hív, a fülemhez emeltem.
- Igen? - szóltam bele indulatosan.
- Szia Hope, Nicol vagyok - hallottam meg barátnőm szomorú hangját - Ne haragudj, nem tudok lemenni a partra, apa kórházba került - a mondat végére hangja elhalkult, hallottam, hogy valaki súg neki valamit.
- Oké, semmi baj, akkor szia.
Miután kinyomtam a telefonomat. a padra helyeztem azt. Arcomat kezeimbe temettem, úgy gondoltam végig az előbb történteket. Justin, mintha megérezte volna szomorúságomat, lábamra simította a kezét, mire felnéztem rá. Szemében láttam, hogy átérzi a helyzetemet, illetve hogy min megyek keresztül. Apró mosoly jelent meg arcomon, majd újra a távolba meredtem. Nem tudtam másra gondolni, csak Mr. Parker járt az eszemben. Minden, amit Nicol mesélt róla.. Hogy kiskorában mennyit énekelgettek, játszottak együtt.. Kezemet kezdtem el nézegetni, mintha olyan érdekes lenne. Persze erről nem volt szó, csupán ezzel nem tűnt olyan feltűnőnek, hogy mindeközben Justin mozdulatait figyelem. Bátortalanul nyújtotta kezét felém, majd kezemet a sajátjába véve, ujjait rákulcsolta az enyéimre. Mosolyogva néztem fel rá, mire ő is halványan elmosolyodott. Idegesen pattantam fel eddigi helyemről, így Justin is azonnal elrugaszkodott a padról és mellettem termett. Ijedten nézett rám szemeivel, mire csak nyugtatóan megráztam a fejem. Nicol-hoz indultam, magam után húzva Justin-t is. A házhoz érve egy nagy levegőt véve csengettem be a jól megszokott házba. Pillanatokkal később Nicol anyukája nyitott ajtót, arcán széles mosoly látszódott.
- Szia Hope! - ölelt meg azonnal, majd Justin-t látva azonnal kezét felé nyújtotta - Szia, Nicol anyukája vagyok, Julie. Nyugodtan tegezz, Hope barátai az enyémek is.
- Justin vagyok - rázott kezet mosolyogva szabad kezével Justin.
- Gyertek beljebb - állt arrébb, így helyet adva, hogy a házba lépkedjünk.
A nappaliba ültünk le, Nicol anyukája a konyhába ment, majd pár perccel később egy tálcával a kezében tért vissza. Az előttünk álló dohányzóasztalra helyezte el azt, majd kezünkbe nyomott egy-egy bögre teát. Mindketten megköszöntük, majd torkomat megköszörülve tettem fel a kérdést, ami elég nehéznek bizonyult.
- Julie, Nicol itthon van?
- Nem, Austin-nál alszik ma este, csak holnap ér haza - mondta egy nagy sóhaj kíséretében - Persze, ebből elég nagy veszekedés alakult ki, mivel David nem örült ennek, de Nicol nagyon makacs - mondta, mire nagyot nyeltem.
- Austin-nál? Mit keres nála? - kérdeztem kikerekedett szemekkel.
- Összejöttek - forgatta meg szemeit - Képzelheted, mennyire örül ennek mindenki.
- Igen, tudom.. Tapasztalatból mondom - mosolyodtam el keserűen - És Nicol így is nála alszik, hogy az apukája kórházban van?
- Ki mondta, hogy kórházban van? - kérdezte értetlenül.
- Nicol felhívott és azt mondta, hogy azért nem tud lejönni a partra, mert David kórházban van - mondtam kissé idegesen.
Miután ezt a mondatot kimondtam, minden leesett.. Nicol azért mondta, hogy David kórházba került, mert Austin-nal akart találkozni. És ezért még a legjobb barátnőjének is képes hazudni. Ám amikor leesett, hogy mire gondoltam, idegesen pattantam fel a helyemről.
- Ne haragudj, Julie, nekem mennem kell megmenteni Nicol-t, mielőtt olyat tesz, amit később megbán - mondtam gyorsan, Julie pedig idegesen bólintott.
Persze tudta, Austin mire használja a lányokat, így nem tartott vissza attól, hogy Justin-nal kézen fogva elinduljak volt barátomhoz. Egy utolsót intettem Julie-nak, majd Austinék háza felé vettem az irányt. Gyors léptekkel közeledtünk a ház felé, időközben pedig mindent elmeséltem Justin-nak, hogy miért is kell megmenteni Nicol-t. Nem mondott semmit, mégis tudtam, hogy érti a helyzetet. Mivel Austin-tól még régebben kaptam kulcsot, ezért csengetés nélkül rontottam be a házba. Justin persze kint maradt, ő ki szeretett volna maradni ebből az egészből, mivel neki semmi köze sem Nicol-hoz, sem Austin-hoz. Meg is értettem, én azonban gyorsan rohantam fel az emeletre. Austin szobája előtt nagyot sóhajtottam, úgy nyitottam be a sötét szobába. A látvány teljesen lesokkolt..
- Ez most komoly? - kérdeztem inkább magamtól.