.: Tűnj el :.
.gif)
Nem tudtam mit csinálni, miután Hope-t ott hagytam azzal az emberrel, aki igazából az egész életemet tönkretette. Már eltelt pár év, én mégsem tudom elfelejteni, amit tett. Egy olyan személyt vett el tőlem, aki talán az életemet jelentette. Olyat, akiért bármit megtettem volna, ám most még sincs velem.
*3 évvel ezelőtt történt, hogy találkoztam egy olyan lánnyal, akit a másik felemnek mondhatok. Szőkés barna haja a vállára omlott, kék szemét a mai napig nem tudom kiverni fejemből. Lassan sétált a parton, alakja miatt sok fiú észrevette, ahogyan én is. A mellettem lévő napozóágyon foglalt melyet, úgy nézte barátnőit a vízben. Percekig csak néztem, amit ő is észrevehetett, ugyanis rám kapta tekintetét. Halványan elmosolyodott, majd újra barátnőjére nézett, aki éppen elcsúszott a vízben. Apró nevetés hagyta el száját, csilingelő hangja azonnal a fülembe kúszott. Mosolyogva nézett újra rám, én pedig a kezemet nyújtva mutatkoztam be neki. Kis hezitálás után, de elfogadta jobbomat, amin aprón rázott.
*3 évvel ezelőtt történt, hogy találkoztam egy olyan lánnyal, akit a másik felemnek mondhatok. Szőkés barna haja a vállára omlott, kék szemét a mai napig nem tudom kiverni fejemből. Lassan sétált a parton, alakja miatt sok fiú észrevette, ahogyan én is. A mellettem lévő napozóágyon foglalt melyet, úgy nézte barátnőit a vízben. Percekig csak néztem, amit ő is észrevehetett, ugyanis rám kapta tekintetét. Halványan elmosolyodott, majd újra barátnőjére nézett, aki éppen elcsúszott a vízben. Apró nevetés hagyta el száját, csilingelő hangja azonnal a fülembe kúszott. Mosolyogva nézett újra rám, én pedig a kezemet nyújtva mutatkoztam be neki. Kis hezitálás után, de elfogadta jobbomat, amin aprón rázott.
- Taylor.. Taylor Swift.
- Szép neved van - mondtam mosolyogva, majd felálltam eddigi helyemről - Bejössz a vízbe?
Pár pillanatig hezitált, majd kezemet megragadva állt fel helyéről.
- Menjünk.
A vízbe sétáltunk, de hamar meguntuk, így cuccunkat felkapva a víz mentén kezdtünk el sétálni. Fél óráig sétáltunk össze-vissza, miközben olyan értelmetlen dolgokról beszélgettünk, minthogy a vizet miért látjuk kéknek. Sokat nevettünk, és megkedveltem Taylor-t. Sok mindent mesélt magáról, illetve én is magamról. Egy kis fagylaltos bódéhoz értünk, majd kértünk egy-egy gombóc fagyit, azzal sétáltunk tovább. Még fél órát sétáltunk, míg elértünk a kikötőig. Sajnos neki mennie kellett, így megbeszéltük, hogy másnap, ugyanott találkozunk. Ez így volt egy hétig, majd megkérdeztem tőle, hogy lenne-e a barátnőm, amire igen volt a válasza. Sokat találkozgattunk, és úgy éreztem, a fellegekben járok, mikor vele vagyok. Ő volt a másik felem. Megértettük egymást, még akkor is, mikor éppen egy veszekedés közepén álltunk. Nem tudtam volna elképzelni az életemet nélküle. 1 évvel ezelőtt aztán híres lett. Elvesztettem. És hogy hogy került képbe a híres Harry Styles? Az újságok és a média szerint, egy párt alkottak. Ehhez csatoltak még közös fotókat, amint éppen kézen fogva sétálnak, esetleg csókolóznak. Összetörtem. És, hogy a lánnyal mi lett? Hetekkel később szakítottak Harry-vel. Akkor jöttek a telefonok tőle, amiket azonnal kinyomtam. Nem akartam beszélni vele, nem akartam megtudni, miért tette. Talán még jobban összetörtem volna.*
Ezekkel a gondolatokkal sétáltam otthonunk felé, miközben fejemben végig Hope-n és Harry-n gondolkoztam. Most talán elveszítek még egy olyan embert, aki az életemnél is fontosabb. Hope mindig is a maga feje után ment, még akkor is, ha sokszor hallgatott rám egy-egy dologgal kapcsolatban. Hirtelen éles fény ütötte meg szememet, mire oldalra pillantottam. Minden elsötétült, csak hangokat hallottam pár pillanatig, majd azok is megszűntek. Hirtelen Hope állt meg előttem, könnyes szemmel. Fején vér folyt le, ami megijesztett. Közelebb akartam menni hozzá, de nem tudtam. Lábaim nem mozdultak. Kezeimet felé nyújtottam, mire csak megfordult és futni kezdett. Egy nő karjaiba futott, majd a mellette álló férfi is megölelte őt. Ismerősek voltak.. Az idősebb nő mintha Hope lett volna, szinte mindenben hasonlítottak. A hajuk, a szemük, a mosolyuk.. Minden olyan egyforma volt. A férfi egy mosollyal az arcán fordult Hope felé, majd Harry jelent meg előttem. Gúnyos mosollyal az arcán kezdett el sétálni Hope felé, majd előtte egy lépéssel megállt. Ajkaira egy csókot nyomott, amit Hope viszonzott is. Harry kezet rázott a férfivel, majd a nő arcára nyomott egy-egy puszit. Karomban éles fájdalmat éreztem, ami arra késztetett, hogy szemeimet nyílásra bírjam. Lassan nyitottam ki szemeimet, majd az erős fény miatt szinte azonnal vissza is csuktam.
- Látom felébredt - hallottam meg egy hangot, mire szememet újra nyílásra bírtam.
Egy 30-as éveiben járó, fehér köpenyes férfi állt előttem, kezeiben egy lapot nézegetett. Tekintetem kezeimre tévedt, amikből csövek álltak ki. Lában gipszben volt felpolcolva, amitől elzsibbadt említett végtagom. Meg akartam mozdulni, de a fájdalom, amit a testemben éreztem, megakadályozta ezt a tevékenységemet.
- Hol vagyok? - kérdeztem halkan az orvostól.
- Mr.Carter, kórházban van.. Egy nagyon kedves lány hozta be Önt, elmondása szerint egy autó ütötte el.. Jobb lába eltört, kezében apró zúzódások keletkeztek, ami miatt bent kell tartanunk - hadarta el gyorsan.
Kezében egy injekciós tűvel indult meg felém, majd kezembe nyomva annak tartalmát indult ki a szobából, én pedig a párnára hajtottam fejemet. Percekig fekhettem ott, csukott szemekkel, amikor egy halk ajtócsukódást hallottam. Szememet nem nyitottam ki, csupán csak hallgattam, ahogyan valaki közeledik felém. Kezemet kezébe vette, én pedig már azonnal tudtam, hogy ki jött be hozzám. Szememet lassan nyitottam ki az éles fény miatt, kezemet lassan húztam el övéből. Szomorú tekintettel nézett rám, azonnal megsajnáltam, de nem mondhattam semmit.
- Mat, én annyira sajnálom.. Ha hallgatok rád, most nem lennél itt - kezdett bele, arcán egy-egy könnycsepp folyt le.
Csak akkor néztem meg alaposabban. Sminkje elfolyt, haja csapzottan állt. Egy rövid farmert, illetve egy bő pólót viselt, amit, gondolom Harry-től kapott éjszakára. Dühömet vissza akartam tartani, mégsem ment.
- Tűnj el.. - mondtam lassan.
- Mat.. Én.. - kezdett bele, de közbe szóltam.
- Tűnj el! Nem akarlak látni - vágtam a fejéhez.
Szemében könnyek gyűltek, egytől egyig arcán folytak le, végül pólóján találták meg végleges helyüket. Remegő kézzel nyúlt enyém felé, talán meg is fogta volna, ha nem húzom el ismét. Talán ha a kezemet a kezei közé veszi, minden megváltozik bennem.. Talán akkor magamhoz húztam volna egy ölelésre. Talán hátát simogattam volna nyugtatásképpen, majd fejére egy puszit nyomtam volna. De így nem.. Így csak hagytam kimenni a szobából, ahol most én fekszem, miközben a gépek mellettem szüntelenül csipognak. Pár pillanatig néztem a plafont, majd az oldalamra fordulva hunytam be a szememet. Nem tudtam aludni, inkább csak gondolkodtam az előbb történteken. Miért csináltam ezt?! Nem kellett volna Hope-pal így viselkednem, hiszen ami történt, nem az ő hibája volt. Nem ő volt az, aki elvette tőlem azt, akit szeretek.. Hanem a barátja. Talán ezért viselkedek vele így.. Nem szeretném őt is elveszíteni Harry miatt, mint Taylor-t. Hisz Taylor volt a legfontosabb személy akkor az életemben, most pedig Hope.. Gondolatmenetemet az ajtó nyitódása zavarta meg, mire fel sem néztem, csak normál hangnemben ismételtem el ugyanazt a mondatot, amit ma már harmadjára mondok el.
- Tűnj el!
- Ne haragudj, csak gondoltam, megnézem, hogy vagy - hallottam meg egy lány hangot, ami egyáltalán nem hasonlított testvéremére.
Túl kíváncsi voltam, ki az a titokzatos lány, aki bejött hozzám, így óvatosan megfordultam helyemen. Egy barna hajú lányt láttam, nekem háttal. Úgy tűnt éppen indult volna, ha nem ragadom meg a kezét és húzom vissza magamhoz. Érintésétől kirázott a hideg. Olyan volt, mintha már találkoztunk volna, mégsem tudtam megmondani, vajon hol is láttam már az előttem álló lányt. Zöldes barna szemeit rám emelte, vöröses barna haja a vállára omlott. Kezét kihúzta enyémből, szeme félelmet tükrözött.
- Nem zavarok? - húzta apró mosolyra száját.
Istenem, az a mosoly.. Olyan őszinte volt, mondhatni megkönnyebbültem tőle. Elfelejtettem mindent, ami ma történt velem és csak a lányra koncentráltam. Az ágy melletti széken foglalt helyet, ahol percekkel ezelőtt még testvérem pihent. Apró mosolyra húztam ajkaimat, mire ő is megenyhült és az ő szája is mosolyra görbült. Kezemet felé nyújtottam, mire kezeit az enyéimbe helyezte.
- Matthew Carter - mutatkoztam be - Megtudhatnám, ki a megmentőm?
- Lilly Collins szolgálatára, uram - válaszolt nevetve, mire én is felnevettem.
- Szép neved van.
- Köszönöm.
Láttam rajta, hogy elpirult, fejét lehajtotta, miközben folyamatosan csak mosolygott. Keze még mindig enyémben pihent, egyikőnk sem szándékozott elhúzni onnan. Negyed óráig beszélgethettünk, mikor egy nővér sétált be hozzám. Pár percig tevékenykedett a gépekkel, majd egy mosoly után kisétált a kórteremből.
- Ne haragudj, Matthew, de nekem mennem kell - állt fel, de én kezénél fogva húztam magamhoz.
- Csak Mat - mosolyogtam rá, majd feltápászkodtam az ágyban.
Ölelésre nyitottam karjaimat, mire közelebb lépve hozzám, ölelő karjaimban éreztem a fiatal lányt. Kezemmel hátán simítottam végig, majd eltávolodtunk egymástól. Egy utolsó mosolyt vetett rám, majd lassan kezdett az ajtó felé sétálni. Már éppen nyitotta volna az ajtót, mikor megállt, és visszanézett rám.
- Holnap ugyanitt? - kérdezte, arcáról nem lehetett levakarni a mosolyt.
- Én itt leszek - utaltam a lábamra, ami ebben a percben is gipszben pihen.
- Holnap találkozunk Mat - nyitotta ki az ajtót, majd lassan kisétált a folyosóra.
- Alig várom, Lilly - suttogtam magam elé, bár ő ezt már nem hallhatta.
Ezek után már nem tudtam másra gondolni, csak a mai napomra. Végig vettem az egészet, ami ma történt velem. Harry elveszi tőlem, akit a legjobban szeretek, és ő még csak észre sem veszi ezt.. A lában eltört, fejembe percenként hasít bele a fájdalom. Végül bejött hozzám egy gyönyörű lány, aki megosztott velem mindent a balesettel, illetve önmagával kapcsolatban. Szimpatikus lánynak tűnik, azok alapján is, amiket elmesélt, illetve azok alapján is, amit ma láttam. Mosolya folyamatosan jelen volt, miközben családjáról beszélt, így azonnal rá tudtam jönni, hogy neki a család a legfontosabb. Van egy öccse, akivel minden nap focizik, ha jó az idő, akkor a kertjükben, ha nem, akkor pedig a fiú szobájában. Később persze mesélt húgáról is, akinek nem sikerült életben maradnia egy súlyos betegség miatt. Nem szeretett volna mondani erről bármit, csak annyit mesélt el nekem, hogy ahogyan megszületett a kislány, el is vesztették. Szörnyű érzés lehetett átélni, de valamennyire meg tudtam érteni, hogy nem akar erről beszélni, így nem is feszegettem a témát, inkább az öccséről kérdeztem. Nem tudom, mi fogott meg ebben a lányban, de már most tudom, hogy mi lesz az első dolgom, ha kikerülök a kórházból..
Kezében egy injekciós tűvel indult meg felém, majd kezembe nyomva annak tartalmát indult ki a szobából, én pedig a párnára hajtottam fejemet. Percekig fekhettem ott, csukott szemekkel, amikor egy halk ajtócsukódást hallottam. Szememet nem nyitottam ki, csupán csak hallgattam, ahogyan valaki közeledik felém. Kezemet kezébe vette, én pedig már azonnal tudtam, hogy ki jött be hozzám. Szememet lassan nyitottam ki az éles fény miatt, kezemet lassan húztam el övéből. Szomorú tekintettel nézett rám, azonnal megsajnáltam, de nem mondhattam semmit.
- Mat, én annyira sajnálom.. Ha hallgatok rád, most nem lennél itt - kezdett bele, arcán egy-egy könnycsepp folyt le.
Csak akkor néztem meg alaposabban. Sminkje elfolyt, haja csapzottan állt. Egy rövid farmert, illetve egy bő pólót viselt, amit, gondolom Harry-től kapott éjszakára. Dühömet vissza akartam tartani, mégsem ment.
- Tűnj el.. - mondtam lassan.
- Mat.. Én.. - kezdett bele, de közbe szóltam.
- Tűnj el! Nem akarlak látni - vágtam a fejéhez.
Szemében könnyek gyűltek, egytől egyig arcán folytak le, végül pólóján találták meg végleges helyüket. Remegő kézzel nyúlt enyém felé, talán meg is fogta volna, ha nem húzom el ismét. Talán ha a kezemet a kezei közé veszi, minden megváltozik bennem.. Talán akkor magamhoz húztam volna egy ölelésre. Talán hátát simogattam volna nyugtatásképpen, majd fejére egy puszit nyomtam volna. De így nem.. Így csak hagytam kimenni a szobából, ahol most én fekszem, miközben a gépek mellettem szüntelenül csipognak. Pár pillanatig néztem a plafont, majd az oldalamra fordulva hunytam be a szememet. Nem tudtam aludni, inkább csak gondolkodtam az előbb történteken. Miért csináltam ezt?! Nem kellett volna Hope-pal így viselkednem, hiszen ami történt, nem az ő hibája volt. Nem ő volt az, aki elvette tőlem azt, akit szeretek.. Hanem a barátja. Talán ezért viselkedek vele így.. Nem szeretném őt is elveszíteni Harry miatt, mint Taylor-t. Hisz Taylor volt a legfontosabb személy akkor az életemben, most pedig Hope.. Gondolatmenetemet az ajtó nyitódása zavarta meg, mire fel sem néztem, csak normál hangnemben ismételtem el ugyanazt a mondatot, amit ma már harmadjára mondok el.
- Tűnj el!
- Ne haragudj, csak gondoltam, megnézem, hogy vagy - hallottam meg egy lány hangot, ami egyáltalán nem hasonlított testvéremére.
Túl kíváncsi voltam, ki az a titokzatos lány, aki bejött hozzám, így óvatosan megfordultam helyemen. Egy barna hajú lányt láttam, nekem háttal. Úgy tűnt éppen indult volna, ha nem ragadom meg a kezét és húzom vissza magamhoz. Érintésétől kirázott a hideg. Olyan volt, mintha már találkoztunk volna, mégsem tudtam megmondani, vajon hol is láttam már az előttem álló lányt. Zöldes barna szemeit rám emelte, vöröses barna haja a vállára omlott. Kezét kihúzta enyémből, szeme félelmet tükrözött.
- Nem zavarok? - húzta apró mosolyra száját.
Istenem, az a mosoly.. Olyan őszinte volt, mondhatni megkönnyebbültem tőle. Elfelejtettem mindent, ami ma történt velem és csak a lányra koncentráltam. Az ágy melletti széken foglalt helyet, ahol percekkel ezelőtt még testvérem pihent. Apró mosolyra húztam ajkaimat, mire ő is megenyhült és az ő szája is mosolyra görbült. Kezemet felé nyújtottam, mire kezeit az enyéimbe helyezte.
- Matthew Carter - mutatkoztam be - Megtudhatnám, ki a megmentőm?
- Lilly Collins szolgálatára, uram - válaszolt nevetve, mire én is felnevettem.
- Szép neved van.
- Köszönöm.
Láttam rajta, hogy elpirult, fejét lehajtotta, miközben folyamatosan csak mosolygott. Keze még mindig enyémben pihent, egyikőnk sem szándékozott elhúzni onnan. Negyed óráig beszélgethettünk, mikor egy nővér sétált be hozzám. Pár percig tevékenykedett a gépekkel, majd egy mosoly után kisétált a kórteremből.
- Ne haragudj, Matthew, de nekem mennem kell - állt fel, de én kezénél fogva húztam magamhoz.
- Csak Mat - mosolyogtam rá, majd feltápászkodtam az ágyban.
Ölelésre nyitottam karjaimat, mire közelebb lépve hozzám, ölelő karjaimban éreztem a fiatal lányt. Kezemmel hátán simítottam végig, majd eltávolodtunk egymástól. Egy utolsó mosolyt vetett rám, majd lassan kezdett az ajtó felé sétálni. Már éppen nyitotta volna az ajtót, mikor megállt, és visszanézett rám.
- Holnap ugyanitt? - kérdezte, arcáról nem lehetett levakarni a mosolyt.
- Én itt leszek - utaltam a lábamra, ami ebben a percben is gipszben pihen.
- Holnap találkozunk Mat - nyitotta ki az ajtót, majd lassan kisétált a folyosóra.
- Alig várom, Lilly - suttogtam magam elé, bár ő ezt már nem hallhatta.
Ezek után már nem tudtam másra gondolni, csak a mai napomra. Végig vettem az egészet, ami ma történt velem. Harry elveszi tőlem, akit a legjobban szeretek, és ő még csak észre sem veszi ezt.. A lában eltört, fejembe percenként hasít bele a fájdalom. Végül bejött hozzám egy gyönyörű lány, aki megosztott velem mindent a balesettel, illetve önmagával kapcsolatban. Szimpatikus lánynak tűnik, azok alapján is, amiket elmesélt, illetve azok alapján is, amit ma láttam. Mosolya folyamatosan jelen volt, miközben családjáról beszélt, így azonnal rá tudtam jönni, hogy neki a család a legfontosabb. Van egy öccse, akivel minden nap focizik, ha jó az idő, akkor a kertjükben, ha nem, akkor pedig a fiú szobájában. Később persze mesélt húgáról is, akinek nem sikerült életben maradnia egy súlyos betegség miatt. Nem szeretett volna mondani erről bármit, csak annyit mesélt el nekem, hogy ahogyan megszületett a kislány, el is vesztették. Szörnyű érzés lehetett átélni, de valamennyire meg tudtam érteni, hogy nem akar erről beszélni, így nem is feszegettem a témát, inkább az öccséről kérdeztem. Nem tudom, mi fogott meg ebben a lányban, de már most tudom, hogy mi lesz az első dolgom, ha kikerülök a kórházból..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése